Bíróság előtt az Eötvös gimnázium korrupciós ügyének vádlottjai
Az érintettek között van az iskolához köthető alapítvány volt vezetője.

Az érintettek között van az iskolához köthető alapítvány volt vezetője.

Megvitatta a parlament a kormány előterjesztését.

Tényleg gyanús volt.
Az érintettek között van az iskolához köthető alapítvány volt vezetője.

Megvitatta a parlament a kormány előterjesztését.

Tényleg gyanús volt.

A lakásában, előre megfontoltan követte el a rémtettet.

Harminc felsőoktatási kollégiumot korszerűsítenek 317 millió forintból.

És azt is, hogy mi húzódhat a háttérben.

Új adókat vezetne be a Tisza – mutatott rá Szentkirályi Alexandra.

A következő hetekben mindenki megkapja a lehetőséget, hogy elmondja a véleményét.

A Tisza a kormánypártokhoz képest továbbra is nyolc százalékpontos lemaradásban van.

Földbe gyökerezett a lába – mondta a toxikológus.

Kulisszatitkokat árul el a frakcióvezető.

Szabadlábon védekezhetnek.

Soha ekkora segítséget nem kaptak a magyar családok.

Volt olyan személy, aki lapunktól tudta meg, hogy adatai kiszivárogtak a párt mobilalkalmazásából, és nyilvánosan elérhetők az interneten.

Magyarország nemzetközi döntései a háború gyors lezárását segítik elő.

Ingyenes fejlesztési lehetőség nyílik a sérült gyerekeket nevelő egyszülős családok számára.

A felnőtt magyarok 63 százaléka arra számít, hogy a Tisza Párt a 2026-os parlamenti választásokat követően megemelné a lakossági adóterheket.

Nagyobb lehet az adatszivárgási botrány, mint azt eddig bárki gondolhatta.

Egyéb is van a számláján.

A Tisza Párt elnökének embere egy évet töltött börtönben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Pest 3-as számú egyéni választókerületben újra elindul Menczer Tamás.

Sem a polgármester, sem az alpolgármesterek nem voltak hajlandók tiszteletüket tenni az Idősek Karácsonya ünnepségen.

Gulyás Gergely és Vitályos Eszter ezúttal nem az újságírói kérdésekre válaszolt.

Térképen is megnézhetők a korlátozások.

Fabien Mandon tábornok „gyermekek elvesztéséről” szóló szavai heves reakciókat váltottak ki.

A miniszterelnök arról számolt be, hogy a színfalak mögötti viták miatt egész nap csúszott a legfontosabb napirendi pont az uniós csúcson.

Az Iszlám Állam dicséri a merényletet, és hasonlóakra szólít fel Belgiumban.

Megállapodtak az EU központi intézményei a biztonságos származási országok közös listájáról.

Orbán Viktor, Robert Fico és Andrej Babis külön megbeszélést folytatott az EU-csúcson.

A Sopron Basket elképesztő meccsen dolgozta le 16 pontos hátrányát és jutott tovább a női kosárlabda Európa Kupában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.