Az egészségügyi dolgozóknak most már kötelező az oltás
Az egészségügyben dolgozók fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek, és egyúttal forrásai lehetnek a vírus közösségi terjedésének.
Az egészségügyben dolgozók fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek, és egyúttal forrásai lehetnek a vírus közösségi terjedésének.
Ezúttal Pintér Sándor belügyminiszter mondataival akadtak szövegértési nehézségeik.
Hamarosan útnak indul a KFOR Kontingens 25. és az ENSZ UNIFIL Kontingens 2. váltása, aminek kibocsátó ünnepségét Debrecenben tartották.

G. Fodor Gábor szerint a baloldali sajtó hallgatása cinkossággal ér fel a Momentum képviselője körül kipattant botrányban.
A DK fajgyűlölő jelöltet támogat Szegeden. A jobbikos Tóth Péter egyebek mellett a cigányság visszaszorítását sürgette.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján pénteken is meghaladja majd a 27 Celsius-fokot a napi középhőmérséklet.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy Magyarország épp jókor húzott akadályt a homoszexuális propaganda elé.
Návai Anikó szerint minden újságírónak joga van korábban készült beszélgetések és interjúk részleteit felhasználni.
Európában először Magyarországon válik elérhetővé a harmadik védőoltás felvétele, ami a delta mutáns terjedése miatt kiemelten fontos.
„Kiderült ismét, hogy Cseh Katalint csak a pénz és a hatalom érdekli” – jelentette ki Deutsch Tamás.
Azóta a mintegy tízezer embert érintő lakosságvédelmi intézkedéseket feloldották.
A kedvezőtlen időjárás-előrejelzés miatt döntöttek úgy a szervezők, hogy lefújják az eseményt.
Akár 2023-ra is áthúzódhat Gyárfás Tamás és Portik Tamás pere, amit a Fenyő-gyilkosság ügyében indítottak ellenük.
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a legutóbbi hónapra vonatkozó népmozgalmi adatokat.
A férfi húsz éve Ausztriában él, de rendszeresen hazajárt Magyarországra unokatestvére családjához egy vecsési településére.
A droglaborok és a bűnüldöző hatóságok között folyamatos a verseny, ezért fontos az új szerekre való gyors reagálás.
Már a Momentumot is megosztja a Cseh Katalin családjának cége körül kialakult, közel ötmilliárd forintos botrány.
Kontschán Jenő: Bár sokan kongatják a vészharangot, a rovarok nem tűnnek el, és emiatt nem jön el a világvége.
A koronavírus delta mutánsa komoly veszélyt jelent, ezért fontos, hogy aki teheti, az oltassa be magát.
Leégett az ellenzék.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A cél a tó vízminőségének megóvása.
A drogprevencióban vállalt szerepüket igyekeztek kicsinyíteni, szakmai érvek nélkül.
Betörésektől és besurranásoktól tartanak.
Érkezik a JóKor magazin következő száma hasznos információkkal.
Folytatódik a bíróságon az ügy.
Erdély nem számíthat sem Magyar Péterre, sem a Tiszára – emlékeztetett Zsigmond Barna Pál.
A kormányfő boldog gyermeknapot kívánt.
2006-ban e napon tartott szellemi sztriptízt Gyurcsány Ferenc – az MSZP akkori miniszterelnöke – a tóparti kormányüdülőben.
Balogh Botond jövőre is az olasz első osztályban szerepelhet, a Parma vele ért el bravúrt az Atalanta otthonában.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Minden baloldali, külföldről felfújt és pénzelt közvélemény-kutató, megélhetési vándorpolitikus és politológus azt szajkózza Magyar Péterről: e fiúból kormányfő lesz, akárki meglássa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.