Folytatódik a nyár, erős hőség jellemzi majd a jövő hetet
A hétvége hozhat enyhülést.
A hétvége hozhat enyhülést.
A folyók áradása nem múlt el nyom nélkül.
A fegyveresek több gázpalackot is kilőttek.
A hétvége hozhat enyhülést.
A folyók áradása nem múlt el nyom nélkül.
A fegyveresek több gázpalackot is kilőttek.
Mostantól a hét területvédelmi tartalékos ezred kéthetes váltásban a főépület előtt teljesít díszőrséget.
A jelzőeszköz már 19 ezer életet mentett meg, és további 330 ezer hétköznapi esetben nyújtottak segítséget.
Napjaikban egymást érik a netes csalások és átverések.
Gyerekek és felnőttek egyaránt találhatnak testreszabott kérdéseket a katasztrófavédelem legfrissebb tesztjében.
Az épületben több jármű is volt, egy járművet kivontattak az egységek.
A magyar emberek azt várják el az európai parlamenti képviselőktől, hogy az ország érdekét képviseljék.
Egy héttel a választás után az ország nagyon sok pontján láthatók még választási plakátok.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint minden jogi lehetőséget meg kell vizsgálni.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között alakul.
Ifjabb Lomnici Zoltán arról is nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy mi történik, ha a kormány nem fizeti meg az EU-nak az uniós bíróság által megítélt kétszázmillió eurós büntetést.
A miskolci kutatók folyamatosan mérnek a Bükk-fennsíkon.
Nem kegyelmez a nap.
Boba Fett legyűrhetetlen.
Erős széllökések kísérhetik majd az esőzéseket.
Június 23-án lesz a finálé a Duna Televízióban.
A kedvencek listája is változott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán Viktornak nem a Tisza Párt elnöke az igazi ellenfele az ügyvéd szerint.
Nem csitul a VIP-páholy-ügy.
A közönség szavazata is segített.
A főpolgármester a pride miatt került bajba.
A felesége is elkísérte.
A digitális honfoglalás kezdetét vette.
Az ukrán–magyar határszakaszon 8811-en léptek be Magyarországra szombaton – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság az MTI-t vasárnap.
Az Egyesült Államok elnöke Thaiföld és Kambodzsa számára egyértelmű üzenetet küldött.
A legfrissebb jelentések szerint legalább négyen meghaltak a balesetben.
A legfelsőbb bíróság jogerős döntésével halálra ítélték őket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.