Átadták a közmédia elismeréseit
A közmédiában dolgozók felelősségére hívta fel a figyelmet a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön, amikor első alkalommal adta át a társaság által alapított nyolc elismerést.

A budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Permanens forradalom. Kortárs ukrán művészet című, 2018-as tárlata nyerte el a Global Fine Art Awards You-2 elnevezésű közönségdíját.
Az én dolgom az, hogy a nemzeti kultúrát gyarapítsam, én ebben lelem örömöm, a saját igazságom, a közösségem igazságát – ezt mondta az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Szarvas József, akit a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntettek ki. A Jászai Ma

A reformkort és az 1848-as forradalmat felidéző, felújított klasszikus magyar filmeket lehet ingyenesen megtekinteni a Filmarchívum videómegosztó csatornáján péntektől vasárnapig – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel csütörtökön.

Másolatot loptak le a valódi ifjabb Pieter Bruegel (1564-1637/38) flamand festő alkotása helyett szerda reggel egy olaszországi templomból, mert a nagy értékű művet már egy hónapja kicserélték egy másolatra – írta a BBC News az olasz rendőrség közleménye

Újra pénz veréséhez fogtunk, puffoljuk ám a W. M. & Co.-kat, mint a fene, hja, mi a menkőt tegyünk? — írta barátjának San Franciscóból 1852-ben Wass Sámuel erdélyi gróf.

Tematikus sajtótörténeti kiállítás nyílik az Újságmúzeum gyűjteményéből március 15-én Pécelen, a Ráday-kastély területén található Márványistállóban.

Március 16. és 25. között ismét megrendezik Johann Sebastian Bach születésnapja alkalmából a Bach Mindenkinek fesztivált.

Kodolányi János posztumusz Kossuth-díjas íróra (1899-1969) emlékeztek születésének 120. és halálának 50. évfordulója alkalmából szerdán a Farkasréti temetőben, Budapesten.

Leblanc Gergely szerint Czank Lívia könyvének nagy erénye, hogy úgy marad személyes és érdekfeszítő, hogy közben mégis végig a szakmáról szól, és nem csúszik át a bulvárba.

Újra lesz Scorpions-koncert Magyarországon: a világhírű, 54 éve létező német hard rock csapat november 18-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel Crazy World Tour című koncertsorozata keretében – közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Százhúsz éve született, ötven éve halt meg Kodolányi János, a XX. század egyik legjobb magyar regényírója, akit nyugodt szívvel nevezhetünk a magyar Mika Waltarinak és J. R. R. Tolkiennek.

Két jubileumot is ünnepel idén a budapesti Lengyel Intézet: megalapításának 80. és kortárs művészeti galériájának, a Platán megszületésének 20. évfordulóját.

Közel tíz éve már, hogy olyan természetességgel válogatunk a Fortepan digitális archívumából, mintha egy nagy családi albumot lapozgatnánk.

A március 15-i hosszú hétvégén kezdődik a kulturális és turisztikai szezon a fraknói (Forchtenstein) várban és a kismartoni (Eisenstadt) Esterházy-kastélyban – tájékoztatta az Esterházy Magánalapítvány kedden az MTI-t.

Kortárs költők szavalják verseiket tizenkét órán át a kilencedik alkalommal meghirdetett Versmaratonon a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) és a közmédia csatornáin a költészet napján, április 11-én.

Immáron huszadik alkalommal rendezik meg az Internet Fiesta elnevezésű országos rendezvénysorozatot, amelynek a könyvtárak adnak otthont március 21. és 28. között. A rendezvény az internet felhasználásának lehetőségeivel, mindennapi használatával ismertet

Henrik Ibsen Nóra című drámájának különleges adaptációját mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház: a kolozsvári előadás főhőse kómából ébred.

Dokumentumfilm készült Kelemen Didák (1683-1744) minorita ferences rendfőnökről és misszionáriusról, az alkotás premierjét szerdán tartják Miskolcon.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.