Légiposta üzenet nélkül
Az ötszáz kilométeres távot leggyorsabban letudó madár tízezer eurót nyer tulajdonosának.
Az ötszáz kilométeres távot leggyorsabban letudó madár tízezer eurót nyer tulajdonosának.
Parázs vita után elfogadja a Ház szeptember 21-én a numerus clausus törvényt.
Saját szemléletük szerint alakítanák át az emberek életét a zöldek színeiben megválasztott városvezetők.
Az ötszáz kilométeres távot leggyorsabban letudó madár tízezer eurót nyer tulajdonosának.
Parázs vita után elfogadja a Ház szeptember 21-én a numerus clausus törvényt.
Saját szemléletük szerint alakítanák át az emberek életét a zöldek színeiben megválasztott városvezetők.
A megasivatag déli szélén a nemrég még zöldellő vidékek mára lakhatatlan tájjá változtak.
Egy hete sincs, hogy 76 éves korában visszaadta lelkét a Teremtőnek. 1943-ban vagyunk, kora ősz, inkább indián nyár. Etus utolsó fényképe körbejár.
Felejthetetlen színházi, filmes, televíziós és rádiós alakításai, szinkronszínészi munkái elismeréseként kapta a Kossuth-díjat.
Megkeserítve a tisztességes termelők életét a csalók az italok édesítésével, adalékanyagok hozzáadásával trükköznek.
A készséges fiatal eladólány érdekes mondat kíséretében szolgálta fel a kávét.
Portré a Párizsi Egyetemen tanuló, tehetséges, ám a bűn útját járó, börtönök celláit megismerő emberről.
A 102 írás korábban a Magyar Nemzetben, a Mentor havilapban jelent meg, illetve a Tetten ért szavak rádióműsorban hangzott el.
Szombaton megjelenő Lugas mellékletünkből az alábbi cikkeket ajánljuk Kedves Olvasóink figyelmébe.
A filmes mustra első helyezettje Deák Andrásnak A 102 éves Juliska néni története című filmje lett.
Akik az üvegben nem funkciót kerestek, hanem vizuális és formai lehetőségeket.
Több kunyhóba is bementem. Legfőbb diszök egy a mennyezetről lelógó holttest volt.
Lampedusát és Szicíliát katasztrofális helyzetbe hozta az Észak-Afrikából induló migráció.
Mit nem adnánk azért, hogy egy Mozart-korabeli köznépi lakodalom muzsikáját végighallgathassuk!
Egy magyar hölgy a sanghaji kulturális élet középpontjában.
A karantén nagy hatással volt a britek lelkiállapotára, nem csoda, hogy keresik a pozitív élményeket.
Joe bácsi – a király –, Barack Obama – a fehér bőrű fiú a szenátusból –, és Donald – az ingatlanos esete.
Mauritius két fekete áradattól hangos: olajfolt a tengeren és fekete ruhások tüntetése a fővárosban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Északi-fok és környéke télen-nyáron csodákkal ajándékoz meg.
A Délvidéki Otthon közgyűlése határozatot fogad el arról, hogy az elszakított területek őslakosai szükségesnek tartják a trianoni békeszerződés sürgős revízióját.
A teátrumok az állambiztonság célkeresztjébe kerültek 1956 után.
Gubik Petra új dalokon dolgozik, ír is folyamatosan, a film pedig majd megtalálja.
Rakéták, drónok és összeomló rendszerek alakítják át a Közel-Keletet.
Mintha 1980-ban harapna az édességbe, ugyanazt érzi ma is a vevő – mondja Szélesi Szabolcs, harmadik generációs ízmester.
Végső István könyve számos, eddig jórészt ismeretlen adatot közöl. Recenziónk.
Hiába a feltétlen médiatámogatás, amilyen gyors volt a felemelkedésük, olyan gyors lesz a bukásuk is.
A paradicsom nemcsak egy alapanyag – benne van a nyár zamata és a napfény melege.
Peter Szijjarto met in Bratislava with leaders of the Hungarian Alliance (MSz/MA).
Letarolta a vidéket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.