Frízek szerencséje

Miután az Európai Bizottság a napokban lesöpörte az asztalról a Minority SafePack kezdeményezést, a megoldás egy hollandiai kisebbségi népcsoporttól jöhet: a nyelvi-kulturális sokszínűség megőrzéséért küzdő frízek fognák össze Európa kisebbségeit az EU-val szemben. Amelyben egyre inkább a bürokratamentalitás uralja el a legégetőbb kérdéseket is.

Résztvevők a székely szabadság napja alkalmából tartott rendezvényen a budapesti Hősök terén 2019. március 10-én Fotó: Máthé Zoltán Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Minden nyolcadik európai uniós állampolgár valamely nemzeti kisebbséghez tartozik, az uniós lisszaboni szerződés pedig

– bár alapértékként beszél róluk – nem rendelkezik pontosan minimumkövetelményekről a jogaik védelmében. A kontinensen összesen ötvenmillióan beszélik az Európai Unió hatvan őshonos kisebbségi avagy térségi nyelveinek egyikét – esetükben gyakori, hogy a lakóhelyük szerinti országban hivatalos nyelvi státuszt sem kapott az általuk beszélt nyelv.

A Magyarországon is jól ismert és támogatott Minority SafePack európai polgári kezdeményezés szervezői összesen kilenc területen rukkoltak elő jogalkotási javaslattal az Európai Bizottságnak (EB), ám hiába állt mellettük több mint egymillió uniós állampolgár, az Európai Parlament és számos nemzeti parlament is, a brüsszeli testület január 14-én úgy döntött, hogy nem kezdeményez jogalkotást a kisebbségvédelmi ügyben.

A csalódást keltő döntést Európa számos régió­jában és még Brüsszelben is negatív visszhang követte. Összeállításunkban a kontinens más-más részéről érkező szakértőket, őshonos kisebbségek képviselőit, politikusokat és kisebbségi kutatókat ültettünk virtuálisan asztalhoz, hogy arról kérdezzük őket: hogyan is segíthetett volna milliókon az európai nyelvi és kulturális hagyaték felkarolása. A lapunk által megkérdezettek őszintén vallottak arról is, hogy szerintük az Európai Uniónak milyen feladatai lennének a kisebbségvédelem terén, illetve, hogy miért nem érdemes az út szélén hagyni a nemzeti és nyelvi kisebbségeket. A Minority SafePack kidolgozásáért az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) felelt. Attól mindenki óva int, hogy magyar, esetleg kelet-európai problémaként emlegessük az ügyet.

Résztvevők a székely szabadság napja alkalmából tartott rendezvényen a budapesti Hősök terén 2019. március 10-én
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

– Számomra igazi gyomros volt az Európai Bizottság válasza, hiszen abban semmi újat nem ígértek. Ha úgy tetszik, ez volt a milliomodik elszalasztott lehetőség. Felsorolták az eddigi, uniós támogatásban részesült kisebbségi projekteket. Az egyetlen újszerű elem az volt, hogy igényt mutattak a kisebbségek lakta régiókban működő projektirodák munkájának előmozdítására. Ezek a gyakorlatban sokszor azonban nem nyújtanak tényleges segítséget a pénz lehívásához. Hívja fel a székelyföldi Kovászna programirodáját, valószínűleg nem is magyarul válaszolnak majd! Nincs is arra vonatkozó akaratuk, hogy olyan projektet támogassanak, amely a magyar nyelv népszerűsítését szolgálja – mondja Johan ­Häggman, a FUEN politikai tanácsadója, aki maga is kiválóan ismeri az Európai Bizottság működését, hiszen korábban Leonard­ ­­Orban többnyelvűségért felelős uniós biztos kabinetjében dolgozott.

– Akkoriban még létezett egyfajta pozitív diszkrimináció, célkitűzésként szerepelt például, hogy a kevésbé széles körben beszélt nyelvekre kiemelt figyelemmel kell lennünk a projektek során. Az elmúlt tíz-húsz évben azonban nemhogy haladás nem történt, visszalépést tapasztalunk – mutat rá a szakember, aki maga is kisebbségi: Finnországban élő svéd. – A minimum az lett volna, hogy a bizottság uniós szintű programot kezdeményez a nyelvi sokszínűség védelme érdekében, valamint zöld jelzést ad az Európa nyelvi sokszínűségével foglalkozó központ létrehozásának. Három kutatótársammal együtt már 2002-ben kidolgoztuk a SMiLE nevű tudományos jelentést, amely rávilágított arra, hogy a kisebbségi nyelvek pénzügyi támogatottsága folyamatosan csökken Európában. Utoljára 2001-ben, A nyelvek európai évében volt szándék arra, hogy tényleges források jussanak a kisebbségi nyelveknek – emlékszik vissza Häggman.

Az EB érvelésével szemben a FUEN tanácsadója kritikusan kifejti azt is: a testület szerint minden uniós program minden nemzeti, nyelvi kisebbség számára pályázható, legyen szó például az Erasmus+-ról vagy a Kreatív Európa programról:

– Magától értetődő kérdés, hogy valóban mindenki egyenlő esélyekkel indul-e. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tényleg versenyezhet érdemben egy budapesti vagy bécsi színházzal? Vagy engedjük össze a Kolozsvári Magyar Operát a milánói Scalával? – kérdi, hozzátéve: a kisebbségi kulturális intézmények, iskolák sokkal nehezebb helyzetben vannak, nem kapnak széles nyilvánosságot – ez pedig a támogatás megszerzésének egyik feltétele. – Elméletileg persze igaza van az Európai Bizottságnak, a nyelvpolitika kizárólagos tagállami hatáskör. Viszont ennyi erővel csak a versenypolitika, az egységes belső piac, a kereskedelem, a mezőgazdaság és a halászat szabályozása tartozik az EU hatáskörébe – érvel Häggman.

Svédországi lapp (számi) pásztor tereli rénszarvascsordáját. A kormány szűkítette életterüket a bányászat miatt
Fotó: Getty Images

Látványos romlás

Frank de Boer az észak-hollandiai tartományban, Frízföldön él, és a Fríz Nemzeti Párt politikai tanácsadója. Maga is segítette a Minority SafePack aláírásgyűjtését. Az EB elutasító döntését követően Frízföld Tartományi Államgyűlése – elsőként a kontinensen – határozatban tiltakozott, mondván: csak Frízföldön 650 ezer embert érintene pozitívan a kisebbségvédelmi javaslatok megvalósulása. De Boer ugyancsak a nyelvi sokszínűség védelmével érvel, szerinte is ez volt a csomag legértékesebb eleme:

– Szerettük volna, ha nagyobb anyagi forrásból dolgozhatunk a nyelvünk védelmén, illetve segítséget kapunk ahhoz, hogy más régiókkal osszunk meg erre vonatkozó tapasztalatokat. A hozzánk hasonló régiók számára nagy a tét. A fríz nyelvet például a hatszázötvenezres lakosságú tartományunk többsége beszéli nap mint nap, ám egyre kevesebben írják, így a minősége látványosan romlik – magyarázza kérdésünkre. A frízek egyébként „szerencsés” helyzetben vannak, Hollandiában hivatalosan is elismert nyelv az övék, a tartományi általános iskolákban pedig ma is kötelező a fríz nyelv oktatása. A Minority SafePack kezdeményezés bár Hollandia egészében kevésbé ismert, Frízföldön már annál inkább. Frank de Boer arra is felhívja a figyelmünket, hogy a kisebbségvédelmi kérdés a márciusi holland választásokat megelőző kampányban is téma lett, a holland kereszténydemokraták felkarolták az ügyet a hágai alsóházban, ahol a frízeknek jelenleg nincs képviseletük. – Egyáltalán nem kelet-európai a probléma, elég csak a számokra tekinteni. Hogy tudtál volna egymillió támogató nyilatkozatot szerezni csupán a magyarok körében vagy Kelet-Európában? – kérdi, hozzátéve: a Minority SafePacket támogató holland parlamenti határozatot például a négypárti holland kormány berkeiben is támogatták, beleértve a holland miniszterelnök pártját is. – Természetesen a kormánykoalíción kívülről is kaptunk támogatást. Holland politikusok az Európai Parlamentben is felszólaltak mellettünk – teszi hozzá. Frank de Boer szerint Frízföldön nagyobb számú aláírással is támogathatták volna a polgári kezdeményezést, ám mivel nincsenek hozzászokva a részvételi demokrácia ezen formájához, a petíciókhoz, sokan hezitáltak adataik megadásánál. Valamivel több mint háromezer aláírást gyűjtöttek össze.

Magdalena Lemańczyk, a Lengyel Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének szociológusa is elmondja, hogy ő maga Lengyelországban, főként a lengyelországi németek körében koordinálta az aláírásgyűjtést, közülük pedig majdnem huszonegyezren támogatták a Minority SafePacket.

– Lengyelország egészében valamivel az irányszám alatt maradtunk, végül összesen 25 422 indítványt hitelesítettek. Ukránok, fehéroroszok, szlovákok és romák is voltak a támogatók között – fogalmaz. A lengyelországi kasub (nyugati szláv népcsoport) kutató is hangoztatja, hogy a lengyelországi németek számára a nyelvkérdés alapvető fontosságú, ez jelenti ugyanis az identi­tás magját, a közösség összetartó erejét.

– A németek számára főleg a már létező jogszabályok gyakorlati végrehajtása terén jelentett volna előrelépést a Minority SafePack sikere. De említhetném a lengyelországi ukránokat, litvánokat, kasubokat is. Szükség lenne az egységes értelmezésre a hatóságok részéről, mert jelenleg a kisebbségi kérdés teljes mértékben politikai akarat függvénye – mondja Magdalena Lemańczyk, konkrét jogszabályi példaként a 2005. évi lengyel kisebbségi törvényt említve. Ez arra kötelezi a lengyel államot, hogy szabályozza a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlását azáltal, hogy meghatározza azok alkalmazásának feltételeit.

– Ismét a németekkel példálózva a nyelvhasználatuk gyakorlati állapota eltér attól, amit a törvény előír. Felső-Sziléziában például nincsenek német nyelvű oktatási intézmények annak ellenére, hogy az említett jogszabály 2009-es ratifikációjakor ez elvárás volt – húzza alá, hozzátéve: meglátása szerint a Minority SafePack médiaszabályozást érintő javaslatai is kulcsfontosságúak lehettek volna Lengyelországban. – Összességében úgy gondolom, hogy nem vártunk többet az EU-tól, mint az alapvető jogok tiszteletben tartását. Az EU Bizottságának döntése számomra világossá teszi, hogy a politikai elitnek is van mit tanulnia a kisebbségi jogokról – hangsúlyozza a szociológus doktor.

A Magyar Nemzet megkereste a mindössze huszonöt éves Barabás Andort, aki tavaly lett az Európai Népcsoportok Ifjúsága (YEN) szervezet elnöke. A nemzetközi tömörülés 41, nem csak európai tagpártból áll, nemzeti és nyelvi kisebbséghez tartozó fiatalokat tömörít. Barabás Andor maga is jól ismeri a Minority SafePack firtatta gondokat, ugyanis Erdély keleti részén, Brassó megyében nőtt fel magyar családban, ám lényegében szászok között szocializálódott.

– Engem a családom tanított magyarul, egyébként mindig német nyelvű iskolákba jártam. Ma már szerencsésnek gondolom magam, hogy magyarul, románul és németül is anyanyelvi szinten beszélek, és időközben angolul is megtanultam. Tényleg sokat köszönhetek a családomnak. De mi van azokkal az esetekkel, ahol nincs idejük a szülőknek arra, hogy nyelvet tanítsanak a gyereknek? – vélekedik a fiatalember, elmesélve azt is, hogy a YEN az ifjúság mozgósításával kampányolt a Minority SafePacknek. Mint mondja, a fiataloknak valóban sokat jelentett volna az európai nyelvi központ létrehozása. – Nem csak a kisebbségben élőkről beszélek. A többségről is. A nyelvi sokszínűség gazdagítja a kultúrát, felnyitja az emberek szemét – fogalmaz.

A kisebbségben élő fiatalok helyzetéről szólva Barabás Andor elmondja azt is: ha több forráshoz jutnának, értelemszerűen többen tudnának nemzetközi programokban részt venni, járni a világot, bekapcsolódni a nagybetűs kultúrába és politikába. – Látjuk, hogy a szóban forgó ifjaknak sokszor a digitalizáció terén is vannak hiányosságaik, a digitális képességeik fejlesztésre szorulnak. Hasonlóan nehéz számukra az audiovizuális médiatartalmakhoz hozzáférés a saját nyelvükön. Sok esetben az információhoz és hírekhez való kapcsolat korlátozott – szemlélteti a nemzeti és nyelvi kisebbséget érintő problémákat. Hangoztatja, hogy a YEN berkeiben „haragosak” voltak az Európai Bizottság döntése miatt, még azt megelőzően levelet is írtak a testületnek, amelyben állást foglaltak a kisebbségvédelmi keretszabályozás szükségességéről. – Kétszer küldtünk levelet Věra Jourová alelnöknek, az első alkalommal ugyanis hetekig nem jött válasz – idézi fel. A második levélre a héten már jött a válasz Brüsszelből, ebben a bizottsági alelnök szűkszavúan az EB döntéséről szóló közleményt ajánlotta a fiatalok figyelmébe. – Nehéz ezt elfogadni és megérteni, de folytatjuk a megkezdett munkát!

– mondja Barabás Andor lapunknak, nyomatékosítva, hogy saját szülővárosában, a Brassótól tizenkét kilométerre fekvő Feketehalomban ma már mindössze két másik korabeli fiatalt ismer, aki beszél magyarul. – Sokan elvándoroltak, mások pedig beházasodtak nem magyar nyelvű családokba. Pedig a szüleim nekem még arról meséltek, hogy fiatal korukban mennyi magyar nyelvű ismerős volt a környéken – teszi hozzá.

Néphagyományokat bemutató falfestmény a szardíniai Loceri faluban
Fotó: Getty Images

Őshonosok harca

Magdalena Lemańczyk a lengyelországi kasub népcsoport tagja, egy olyan közösségé, amely a már említett, 2005-ös kisebbségi törvénynek megfelelően regionális nyelvként használhatja a kasubot.

– Kasubként tényleg sajnálom, hogy az őshonos kisebbségeknek a XXI. században foggal-körömmel kell harcolniuk az őket megillető törvényekért és jogokért – mondja, hozzátéve, hogy a lengyelországi kasubok a Pomerániai vajdaságban élnek nagy számban, és saját politikai, intellektuális elittel rendelkeznek. Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke, az Európai Tanács volt vezetője a jelenleg legismertebb kasub politikus. Ma több mint húszezer gyerek tanulja a nyelvüket az iskolákban. A 2011-es népszámláláskor Lengyelországban több mint 230 ezren azonosították magukat kasubként, ám a válaszadók többsége a lengyel és a kasub hovatartozást egyaránt a magáénak vallotta. (A szakirodalom szerint Lengyelországban a kasub nyelvet a mai napig megőrzők kettős identitásúak: lengyel nemzetiségűnek és kasub etnikumúnak tartják magukat. Mindezt úgy, hogy a kommunista rendszerű lengyel állam egykor ellenséges népcsoportnak nyilvánította őket, épp a nyelvi különbözőségük miatt.)

Nehéz tehát értelmezni, hogy az Európai Bizottság miért nem használta ki a sikeres európai kezdeményezés kínálta lehetőséget. Az EU világát megszólalóink közül Johan Häggman ismeri a legközelebbről. Mint azt szemlélteti, olyan, mintha a bizottsági munkatársak zárt szobában hozták volna meg a döntésüket, anélkül, hogy fogalmuk volna arról, mi is zajlik a külvilágban.

Magyar ügy?

– A szöveg, amellyel az EB válaszolt a Minority SafePack kezdeményezésre, maga a színtiszta bürokrácia. Meglátásom szerint az elmúlt évtizedekben mindig is jellemző volt, hogy az uniós bürokraták mereven gondolkoznak, nem eveznek új vizekre. A kisebbségvédelmi kezdeményezés esetében is az lehetett az első kérdésük, hogy nemzeti vagy tagállami kompetenciáról van-e szó. Ja, hogy lényegében nemzeti, akkor ez minket nem érdekel! Ezt látom visszaköszönni ebben a szövegben – magyarázza Hägg­man. Felvetésünkre, hogy az ügy „magyar jellege” lehetett-e ellenérv a Minority SafePackkel szemben, akárcsak Frank de Boer, ő is rögtön nemmel felel. – Hallottam ezt a forgatókönyvet, de nem gondolom, hogy így történt volna. Věra Jourováig valószínűleg el sem jutott a szöveg, nemhogy számításba jöjjön a nagypolitika. Sokkal inkább a főigazgatóság és a jogi szolgálat munkájának az eredményét látom – mondja, újra hangsúlyozva, hogy a Minority SafePack mögött igenis komoly politikai erők álltak. – Ez a bürokratamentalitás szép lassan átveszi az uralmat az EU-ban.

A Brexit vészharang volt, de úgy tűnik, senki sem hallotta meg a kongását. Elidegenítjük a polgárokat az integrációtól.

Mi lesz most az Európában élő nemzeti és nyelvi kisebbségekkel? – adódik a kérdés. Johan Häggman biztos abban, hogy az Európai Bizottság bürokratáit is meglepi, hogy ennyi negatív reakciót váltott ki a döntésük. Emlékeztet arra, hogy az Európai Parlament több tucat képviselője ment neki a bizottságnak a Minority SafePack kudarca miatt, a problémát tehát nem lehet a végsőkig a szőnyeg alá söpörni. Még az is lehet, hogy a megoldás Frízföldről érkezik. Ahogy Frank de Boer mondja, Frízföld Tartományi Államgyűlése ismét határozatot dolgozott ki, ezúttal arról, hogy miért nem elfogadható az Európai Bizottság döntése.

– Ezt a dokumentumot a Minority Safe­Packet támogató valamennyi nemzeti parlamentnek elküldjük, az előkészületek máris zajlanak. Hatvanöt ilyen nemzeti parlament, valamint önkormányzat van a listánkon, többek között a Magyar Országgyűlés és a Bundestag is – mondja a politikai tanácsadó. – A cél, hogy a megkeresett testületek mindegyike jelezze az ellenérzését az EU felé, sürgetve a kisebbségvédelmi fordulópontot. Nem hagyjuk annyiban a dolgot, tudjuk, hogy tennünk kell valamit!