Muffin – Anyanyelvünk

Lehet, hogy egyszer azért fogok éhen halni, mert nem ismerem a szavak jelentését?

Forrás: Pexels

Hányszor ébredtem már rá, hogy bár van egy nyelv, az anyanyelv, amelyen viszonylag jól értek-beszélek – és persze van még jó néhány, amelyen valamennyire –, tehát össze tudnám rakni a jelentéseket vagy legalább a szándékokat, de mégsem megy.

Először úgy tízévesen döbbentem rá, amikor a szomszéd kislány eldicsekedett nekem, hogy ő már tudja, mit jelent ez a szó: disztingvált. Legutoljára a napokban, amikor a rádióban azt hallottam (egyébként mindig pénzügyesektől), hogy prudenciális.

Családi házban nőttem fel, s ha látogatóba bérházba, társasházba mentünk, nem tudtam, hogy mit jelent az alkóv (kis, ablaktalan hálószoba), a manzárd (tetőtéri lakás, szoba), és máig gondot okoz, mert valóságismeretem hiányos, hogy milyen a penthouse lakás. A lichthof, azaz a világítóudvar nemcsak nekem okozhatott gondot, mert sokan máig lifthófnak, likthófnak nevezik, s úgy sem „világosabb”.

Fotó: Pexels

Kisiskolás koromban áldott emlékezetű magyartanárnőnk a munkáskerület általános iskolájában egy biennáléról beszélt. Senki sem értette. De legalább örökre megmaradt, hogy akkor, ott ilyenről is szó eshetett. A munkáskerület gimnáziumában pedig az ankét került szóba. A mellettem ülő legjobb barátom rávágta: „Oankét pofont kapsz.” Kiskoromban orvoshoz kerülve ezt hallottam: „Akkor most fölvesszük az anamnézist.” Mellettem volt édesapám, aki latintanár volt addig, ameddig szükség volt ilyesmire, s megkérdeztem tőle. Kórelőzmény, fordította halkan magyarra az orvost, megtudakolják, hogy milyen betegségeid voltak.

Gyermekkoromban a ruhaosztály – nyelvi okból – kissé kellemetlen hely volt számomra. De édesanyám irányított és döntött. Ám a mai napig bajban vagyok olyan szavakkal, mint az anorák, blézer, mandzsetta. Máig meg tudnának szorongatni a kardigán, szvetter, pulóver, frakk, szmoking megkülönböztetésével, még inkább a ruhaanyagok nevével (krepp, piké, viszkóz, latex, vatelin). Bajban vagyok a színekkel, mondhatni szemantikai színvak vagyok: merthogy például nem tudom, hogy milyen szín a bézs.

Gyermekkoromban csak kifli és zsömle volt, ezért később értetlenül álltam a pékségben a bagett előtt. Nem is csodálkoztam, amikor egy eladótól azt hallottam, hogy valaki kerek kiflinek nevezi.

Tájékozatlan voltam, vagyok a gyorsétteremben. A café latték (melange-ok) ezerféle változata helyett nekem megfelelne a tejeskávé. Nem tudom, hogy mi a muffin és a croissant. Egyszer vonathoz sietve szendvicset szerettem volna vásárolni a gyorsétteremben. Helyette muffint kínáltak.

A muffin az én szótáramban (és ez van benne a legfrissebb idegen szavak szótárában is): „piskótatésztából kis adagokban készített édes sütemény”.

Nem kértem. Mivel a gyorsétteremben fölismertek, s körbeszaladt ismeretségi körömben, hogy mennyire tudatlan vagyok, már a vonaton kaptam egy üzenetet: „Miért nem fogadtad el a muffint? A muffin szendvicset jelent!”

Azóta megtanultam, hogy az eredeti angol muffin: reggeli zsömle. Valamikor talán a szótár is utoléri a nyelvhasználatot.

Lehet, hogy egyszer azért fogok éhen halni, mert nem ismerem a szavak jelentését?

A croissant-nal se vagyok tisztában. (Még kiejteni és leírni sem könnyű.) Mások is így lehetnek vele, ezért eleven a népszerű humorista poénja: „Elnézést, asszonyom, de az ülése alatt van egy croissant. – Úristen, hogy került oda?” Pedig a croissant lehetne svájci kifli vagy rongyoskifli is. Az ülés alá került rongyoskifli valószínűleg nem keltene rémületet a magyar asszonyban.

Étteremben rögtön elakadok a konfitált kacsán, és nem jön meg az étvágyam akkor sem, ha blansírozásról, szuvidálásról vagy posírozásról hallok (utóbbit pasírozásnak hallottam egyszer), mert nem tudom, hogy mit jelentenek.

A becsekkolást a legrondább magyarrá vált kifejezések között tartom számon, de rögtön nyomában van a még nem átírt átbookolás és streamelés, és a sort napestig folytathatnám.