Legutóbbi Lugas-penzumomhoz készülődve (Mezei szorgalom – Marsili, Lugas, 2020. november 28.) nem gondoltam én semmiféle „következményre”. A dolgozat tárgya Luigi Ferdinando Marsili volt (olaszosan Marsigli, a XIX. század kedvelt magyar névadásában Marsigli Alajos Nándor), a polihisztor bolognai gróf (1658–1730) – az ő személyisége, szerteágazó tudományos teljesítménye. Alakja régóta foglalkoztat a közismert toposzon túl is, hogy Buda 1686-os visszafoglalásakor – Szekfű Gyula szavaival – „a holttesteken átlépkedve, szedte össze a tűz elől a Corvina nyomorúságos maradványait”. (De a budai török mufti könyvtárát is.)
Szinte ismeretlen életmű bontakozott ki előttem, és amihez hozzáfértem, azt elolvastam, és lenyűgözött szellemi tevékenységének színvonala és elképesztő sokfélesége. Egy személyben hadvezér, térképész, geológus, hidrológus, botanikus, csillagász, zoológus, ornitológus, tudományos gyűjtemény alapítója, az európai tudományosság apostola, politikus, diplomata. És számunkra a Kárpát-medence természetrajzának első monográfusa is. Időbe telt, amíg kalandos életművét valamelyest átláthattam.
Hanem a készülő írásom utolsó mondata elgondolkodtatott. Hezitáltam, leírjam-e újra: Marsili megérdemelné a fővárosi emléket. Hogy szobrot állítsanak neki. Ugyanis korábban mások is megtették ezt, leginkább Kádár Zoltán klasszikafilológus és műtörténész javaslatát emelném ki, amely az 1977-es Új Tükörben jelent meg, Benedek István Gábor Marsili emlékét ébresztő írására reagálva. Kádár írásának különös megjelenési formát választottak: olvasói levelet.
Ez áll az eldugott levél végén:
„A Magyar Nemzeti Múzeum kertjében nagy természettudósunk, Herman Ottó mellszobrának közelében ott áll Montinak, a szabadságharcban részt vett olasz légió parancsnokának portréja. Marsigli mellszobra is ide kívánkozik.”
Leírtam hát a szoborállítás óhaját: „Akinek sem utca, sem emléktábla nem őrzi a nevét, és szobra sincs a magyarok fővárosában.” Pedig tudtam róla, hogy a budai várban egyszer már állt szobra Marsilinek! De 1945-ben eltűnt vagy megsemmisült.
Az írás megjelent.
Ekkor levelet kaptam Kecskeméti Tibor nyugalmazott geológusprofesszortól. A ma 91 éves tudós, a Természettudományi Múzeum volt főigazgató-helyettese azt írja, hogy az elveszettnek hitt Marsili-szobor megvan! Hogyhogy?! 75 év után!? Pár napig euforikus bódulatban éltem – barátom, mégis van valami „haszna” munkádnak… Majd Kecskeméti professzorral hosszabb levelezésbe kezdtünk.