Mélyenszántó kincsvadászat

A mezőgazdasági munkák időről időre történelmünk érdekes emlékeit is a felszínre hozzák. Legutóbb Újlengyel határában fordult ki a földből ­érmékkel teli edény. A szerencse a közelben dolgozó múzeumi szakembereknek kedvezett, ám a leletek jelentékeny része a szürkezónában tűnik el.

A kettéhasított edény a föld mélyén. Innen kerültek elő a Mátyás király korabeli aranyforintok is Forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum–Nagy Balázs

– A kincset a gazdái a településükön, valószínűleg egy támadás során rejthették el, a Pestet Nagykőrössel összekötő út mentén.

A lelet záródási idejét a legkésőbbi veret 1520-ra keltezi, ezért az elrejtését okozó támadást az 1526-os török pusztítással hozhatjuk összefüggésbe, pontosabban, amikor a török had 1526-ban Ibrahim pasa vezetésével Budáról Szeged irányába haladt – mondja el Nagy Balázs, aki azt is kiemeli, hogy Magyarországon a mohácsi csatát követő török pusztításhoz kapcsolódó ilyen nagyságú kincsleletek ritkák. Pest megyében a késő középkorból ez a legnagyobb értékű érmekincs, így komoly kutatási eredménynek számít. Amelyet egy ideig – egy évig – biztosan nem láthat a nagyközönség, hiszen előbb restaurálják, konzerválják az érméket, majd numizmatikai, régészeti és helytörténeti adatok segítségével feldolgozzák őket. Hasznos információ lenne annak kiderítése, hogy volt-e abban az időben a közelben település, illetve ki volt a terület birtokosa.

A földből előkerülő kincsek némelyikének megtalálása krimibe illő sztori, de olykor a vakszerencse segített. És a pulyka. Józó Erzsébet 1963 októberében pulykaőrzés közben söröskupakra emlékeztető tárgyakra bukkant Hódmezővásárhely közelében, Szikáncs melletti tanyáján. Az asszony a becsületes utat választva felvitte a kincset a Nemzeti Múzeumba. Összesen hatkilónyi római pénzérme került elő: valószínűleg az Attila hun fejedelem udvarába küldött adót lopták meg útközben és ásták el. Józó Erzsébet akkor hatalmas összegnek számító hetvenezer forintot kapott jutalomként. Ám életét csak átmenetileg változtatta meg az arany: néhány évvel később eladta a pénzből vett városi lakást, és visszaköltözött a tanyavilágba.

Késő középkori, kora újkori színarany dukátokat forgattak ki traktorral a tavaszi szántás közben 1990 májusában Bodrogolasziban. Szinte azonnal kitört az aranyláz, beindult a feketekereskedelem, még mielőtt a régészek tudomást szereztek a szenzációs leletről. Így a hozzávetőlegesen kétszáz darab pénzből mindössze 72 került a Kazinczy Ferenc Múzeum gyűjteményébe, később pedig a Herman Ottó Múzeum érmetárába. Az aranypénzeket 1438 és 1556 között verték; legrégebbi darabja Habsburg Albert (1438–39) uralkodása alatt készült. A magyarmúzeumok.hun olvasható 2015-ös tanulmány szerint a feltételezhető kincsleletnek csupán a harmada került meg, az is kalandos módon. Három késő középkori, sértetlen állapotú, színarany dukát felbukkanása keltette fel a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum történészeinek figyelmét. Az aranyakat eladó traktoros ­fiatalember szántás közben találta a kincset, de mert sejtette, hogy több is van, a határ másik dűlőjét kutattatta át a szakemberekkel.

A kettéhasított edény a föld mélyén. Innen kerültek elő a Mátyás király korabeli aranyforintok is

A félrevezetés szándékos volt, hiszen a korábban feketén értékesített tallérok jó „fizetéskiegészítést” jelentettek a többségében idénymunkából élő, „rablóásást” végző férfiaknak. Bár a faluban tartotta magát a betyárbecsület, néhány héttel később mégis újabb és újabb darabokat adtak át a múzeum dolgozóinak félve a büntető felelősségre vonástól. A rendőrség bevonása – kihallgatások és házkutatások sora – után a helyiek a lelőhelyet is elárulták.

A kunszentmiklósi nyomozók lopás miatt vádemelést javasoltak 2020 októberében egy szabadszállási férfi ellen, aki a gyanú szerint megtartotta magának a földben talált régészeti leleteket. Az egyik múzeum képviselője 2019 szep­temberében tett feljelentést, miután egy közösségi portálon rábukkant egy nagyon jó állapotban lévő, több száz évesnek látszó szablya fényképére. A szakértők a fotó alapján a harci eszközt honfoglalás korinak gondolták. A képet nyilvánosságra hozó férfi a közösségi oldalon azt állította, hogy a tárgyat fémkereső segítségével találta Szabadszállás határában.

A nyomozók a fegyvert nem találták meg – a férfi az internetről letöltött képet posztolt –, azonban a házából több, valóban régészeti leletnek minősülő dolog került elő. A többségében bronzból készült darabok egy része a Krisztus előtti XIII–XII. században, egy bronzfibula a római korban, a II–III. században készült.

Az ellenpélda Baranya megyei. Több mint kétezer darab IV. századi, római kori bronz pénzérmét talált egy etikus önkéntes 2019 őszén. A kisméretű érmék eszmei és tudományos értéke azért igazán kiemelkedő, mert ismert lelőhelyen, leletösszefüggések ismeretében került elő a kincs. Ilyen mennyiségű pénzkincsre ritkán lehet ráakadni, bár az adott lelőhelyen valószínűsíthetőek voltak római kori leletek. Az érmék megtalálója egy önkéntes lelőhely-felderítő, a Janus Pannonius Múzeummal szerződéses kapcsolatban álló amatőr kutató. Ez azt jelenti, hogy a kutatást kormányhivatali engedéllyel végezheti, és a lelőhely pontos megjelölésével a megtalált leleteket a múzeumnak adja át.

– A szentendrei múzeum körül 2010 környékén formálódott lelkes amatőrökből álló csapat, akik örömmel kísérték el a régészeket feltárásokra. Az évek során rengeteget tanuló csoport létrehozta a Közösségi Régészeti Egyesületet. Az önkéntesek a múzeum engedélyével lelőhelyeket deríthetnek fel, illetve részt vesznek a feltárásokban. Újlengyel határában is ők segítettek – árulja el Nagy Balázs, aki szerint szükség van a munkájukra, hiszen Pest megye sem mentes a műkincsrablóktól. Az újlengyeli lelőhelyet is titokban tartják, mert több példa igazolja, hogy a zavarosban halászók nagy hatékonysággal rabolják ki az idő előtt közzétett lelőhelyeket. A numizmata szerint saját múltját árulja el és árusítja aprópénzért az, aki nem az államnak adja át a földből előkerült értéket, hanem a szürkezónában értékesíti. A magángyűjteménybe kerülő lelettel ugyanis a tudomány, a történelmünk lesz szegényebb.

Seuso és Pelso

A leghíresebb hazai lelet a késői római császárkorból származó Seuso-kincs, amely 2018 nyarától a Magyar Nemzeti Múzeumban látható. Az intézmény honlapja szerint a ma ismert 14 ezüstedény és az elrejtésükre használt rézüst a római császárkor késői szakaszából fennmaradt, lakoma- és tisztálkodókészleteket tartalmazó kincsleletek között a legértékesebbnek számít. (Az egyik remeken a tulajdonos Seusónak a neve olvasható, az egyik felirat szerint a tehetős ember villája és birtoka Pelso, azaz a Balaton közelében feküdt.) A leletet az 1970-es években találták meg a Balatonhoz közeli Kőszárhegy környékén. Miután megtalálójának szerencséje az életébe került, a kincsnek nyoma veszett, majd a nemzetközi műkincspiacon bukkant fel. Egy angol befektetőcsoport vásárolta meg 15 darabját, de a hamis eredetpapírok miatt nem tudta értékesíteni. Perek, botrányok és árverési kudarcok kísérték az elmúlt negyed évszázados történetét. A magyar államnak végül sikerült megállapodnia az angol birtokosokkal, és kompenzációs díj fejében két részletben, 2014-ben és 2017-ben a kincs mind a 15 jelenleg ismert darabja visszakerült Magyarországra. A magyar állam több mint tízmilliárd forintot fizetett az országból kicsempészett kincs hazahozataláért.

Kié a lelet?

A földből véletlenül előkerült tárgyak tulajdonjogára 1949-ig a harmadolás elve vonatkozott: az állam, az ingatlan tulajdonosa és a megtaláló ennek alapján osztoztak a leleten, illetve adott esetben az állam megvásárolhatta azt a másik két szereplőtől. 1949-től az állami tulajdon elve lépett életbe, vagyis a két másik szereplő csak jutalmazható lett. (A harmadolási elvnek a római jog az alapja.) 1963-ban annyi változás történt, hogy ha valaki olyan értéket talált, amelyet elrejtettek, amelynek a tulajdonjoga feledésbe merült – ideértve a régészeti, muzeális értékű vagy műemlék jellegű leletet –, köteles volt azt az államnak felajánlani. Ha az nem tartott rá igényt, a lelet a megtalálóé lett. Ha az állam képviselői olyan értékesnek találták a tárgyat, hogy nem mondtak le róla, a megtaláló megfelelő díjra (pénzjutalomra) volt jogosult. Az 1997-es közgyűjteményi törvény ezt úgy módosította, hogy a régészeti leletek tulajdonjogáról az állam lemondhatott régészeti gyűjtőkörrel rendelkező, nem állami fenntartású múzeumok tulajdonosai javára. A kulturális örökségvédelmi törvény szerint a régészeti leletek előkerülési helyüktől függetlenül állami tulajdonban vannak. Régészeti korú, tehát 1711 előttről származó vagy annak látszó tárgyi emlék előkerülése esetén a területileg illetékes jegyzőt vagy az adott területen gyűjtőkörrel rendelkező múzeumot kell értesíteni.

A múzeum régész munkatársai határozzák meg az adott tárgy korát és jelentőségét. Az 1711 után a földbe került tárgyról a megtalálónak a földterület tulajdonosával kell egyeztetnie.

A vidéket járó kincskeresőket fémdetektorok segítik. Volt időszak, amikor már a fémkereső birtoklása miatt is rendőrségi eljárás indult. A rendszerváltás után enyhült a szabályozás, a régésszel együtt lehetett kutakodni, illetve a nem nyilvántartott régészeti lelőhelyen keresgélés sem számított illegálisnak.

Ennek vége, most már csak hatósági engedéllyel űzhető ez a tevékenység. Kormányrendelet alapján aki fémkeresővel szeretne átvizsgálni egy területet, erre engedélyt kell kérnie az örökségvédelmi hatóságtól. Régészeti lelőhelyen tiltott a fémkereső használata.