Kaszi
A kaszkadőrök az életüket kockáztatják azért, hogy a film szereplői ne sérüljenek.
A kaszkadőrök az életüket kockáztatják azért, hogy a film szereplői ne sérüljenek.
Minden korábbinál részletesebben térképezi fel a világ óceánjainak és tengereinek alját a Seabed 2030.
Körülbelül negyven Balatonnyi víz kell majd Afrika legnagyobb vízerőművének feltöltéséhez.
A kaszkadőrök az életüket kockáztatják azért, hogy a film szereplői ne sérüljenek.
Minden korábbinál részletesebben térképezi fel a világ óceánjainak és tengereinek alját a Seabed 2030.
Körülbelül negyven Balatonnyi víz kell majd Afrika legnagyobb vízerőművének feltöltéséhez.
Kun Béla és elvtársai írásaikkal tisztelték meg a Bécsben megjelenő Proletár című újságot.
A „legionáriusok” által elkövetett kisebb fosztogatások, betörések később is rendszeresek voltak.
Félszáz különféle gyógyszermaradványt mutattak ki kis mennyiségben a Dunában nemrég.
A szerb fegyveresek 1995. július 11-én foglalták el az ENSZ védelme alatt álló menekülttábort.
A mai robotok többsége emberit utánzó hangon kommunikál, ez azonban félreérthető, hiszen nem emberek.
A háború végétől a honvéd tűzszerészek húszmillió fel nem robbant bombát és lövedéket ártalmatlanítottak.
A gondolkodó ember úgy van a szamárháló-jelenségekkel, hogy első nap kacag, második nap megdöbben.
A művészet felismerte az alkalmazásokban, vlogokban és az egyéb platformokban rejlő lehetőségeket.
Kölcsey Ferenc: „Miképen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség.”
Szombaton megjelenő Lugas mellékletünkből az alábbi cikkeket ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe.
A zenei anyagot hallgatva anélkül is előjön a déjá vu, hogy honlapjukon elolvasnánk ismertetőjüket.
A békediktátum miatt a magyar közvélemény szimpátiával szemléli a III. Francia Köztársaság haláltusáját.
A Balaton bizony nem nagy tó. Ázsiában, Afrikában, Kanadában a hasonló méretű tavak nevét nem is ismerjük idehaza.
Tömegek néznek ma Nyugat-Európában is önmagukba: igazán otthon vannak-e a saját szülőhazájukban?
Persze építsünk fel egy új Magyarországot, de gondolatunk ne rekedjen meg a trianoni határok között.
Ha ilyen irányba halad a trash műfaj, a gyomrunkat sem fogja úgy megfeküdni, mint a szottyadt sült krumpli.
Mennyire valósak a ma divatos drámai, „őrült szerelmek”? Pszichológusok szerint romboló hatásúak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Északi-fok és környéke télen-nyáron csodákkal ajándékoz meg.
A Délvidéki Otthon közgyűlése határozatot fogad el arról, hogy az elszakított területek őslakosai szükségesnek tartják a trianoni békeszerződés sürgős revízióját.
A teátrumok az állambiztonság célkeresztjébe kerültek 1956 után.
Gubik Petra új dalokon dolgozik, ír is folyamatosan, a film pedig majd megtalálja.
Rakéták, drónok és összeomló rendszerek alakítják át a Közel-Keletet.
Mintha 1980-ban harapna az édességbe, ugyanazt érzi ma is a vevő – mondja Szélesi Szabolcs, harmadik generációs ízmester.
Végső István könyve számos, eddig jórészt ismeretlen adatot közöl. Recenziónk.
Az ukrán elnök fegyvergyártásra akarja elvenni az országok pénzét.
Még pusztítóbb csapásokra készülnek.
Oroszországgal való partnerségéből Észak-Korea sokat, Irán keveset profitált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.