Jobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.Alfred Hitchcock, a feszültségkeltés brit nagymestere 1939-ben érkezett Hollywoodba, ahol A Manderley-ház asszonya rögtön Oscart hozott neki. A sikertörténet ellenére a rendező utálta a filmet, mivel meg kellett felelnie a szigorú hollywoodi cenzúrának, így a történet több erőszakos részletét meg kellett változtatnia.
A 2020-as feldolgozás készítői leszögezték, hogy nem az 1940-es film (vagy bármely azóta született tévéfilm, sorozat, színházi előadás) újráját készítik, éppen ezért a film a regényt követi, nem befolyásolják a cenzorok, mégis sokkal kevésbé érezni rajta a gótikus hangulatot, mint a hitchcocki verzióban.
Ben Wheatley a brit mozi fenegyerekének címét vívta ki felkavaró horrorjával (Halállista) és zavaróan disztópikus sci-fijével (High-Rise). Sötét stílusa kiválóan illene Du Maurier horrorral átszőtt románcához, amelyet Hitchcock játszi könnyedséggel jelenít meg a fekete-fehér vásznon. Wheatley azonban éppen a történet nyitányában brillíroz, ám a gótikánál elveszti lendületét. Érdekes módon a film első húsz perce élvezetes, ahol minden túlzott cukormáz az egyszerű társalkodónő (Lily James) és az arisztokratikus angol úr (Armie Hammer) forgószélszerű szerelmét meséli el. Bár 1934-ben járunk, a gazdasági világválságnak nyoma sincs, a Monte-Carlóban pihenő kiváltságosok mintha A nagy Gatsbyből léptek volna elő, tombol a jazz, és a mindent beragyogó napsütést Hammer háromrészes mustársárga öltönye veri vissza.
Maxim de Winter ebből az álomvilágból viszi haza ifjú feleségét cornwalli otthonába, ahol az új Mrs. De Winter nemcsak a nesztelen léptű inasok, súlyos damasztabroszok, ezüstkészletek, ősi portrék között veszik el, hanem a félelmetes házvezetőnő, Mrs. Danvers (Kristin Scott Thomas) intrikáitól sem szabadul, mivel az nem tartja méltónak az első feleség, Rebecca helyének betöltésére. Laurie Rose kamerája ezt a cornwalli képek szürkeségével festi alá, amelyet baljósan vöröslő rododendronok és sápadtkék hortenziák törnek meg, de a tenger vészjósló mormolása sem elég, hogy a nézőt igazán kirázza a hideg Manderley-től. Hiába használtak nyolc angol birtokot forgatási helyszínként, nem sikerült lélegzetelállítóvá összevágni a képeket. Az egyetlen megdöbbentő, hogy a házban valószínűtlenül nagy cselédség dolgozik, így a film olyan, mintha a Downton Abbey-vel befutott Lily James visszatért volna Lady Rose szerepéhez, és éppen rossz napja lenne az udvarháznak. James alapvetően nem játszik rosszul, csak semmi újat nem hoz a tőle ezerszer látott „szomszédlány Grace Kelly” figuránál. Armie Hammer is elfogadható, de se nem titokzatos, se nem erőszakos, ami Maxim de Wintert jellemezné. Így míg Laurence Olivier De Winterje fortyogó vulkán, mikor a báli jelenetben meglátja új feleségét Rebecca korábbi jelmezében, Hammertől csak néhány halvány lángcsóva telik.
A filmet a hófehérre maszkírozott Kristin Scott Thomas Danverse viszi a hátán. Jól áll neki a XXI. századi filmkészítés közeli, intim kamerakezelése, ahol egy-egy mimika is gyilkos vágyat rejt. Wheatley azáltal is modernizálja a történetet, hogy a kívülállást nem az osztálykülönbségekkel, hanem a személyiségbeli eltéréssel magyarázza, továbbá, hogy James Mrs. De Wintere jóval öntudatosabb Joan Fontaine-énél. Ezt hangsúlyozzák Julian Day jelmezei is, mikor Mrs. De Winter Katherine Hepburn, Greta Garbo, Marlene Dietrich ruháit hordja. Kár, hogy az erős női karakterek koppintása nyomán arra már nem maradt idő, hogy az elvileg szupergazdag Maxim de Winter ne csak egy öltönyben járjon Monte-Carlóban.
A filmben minden hiba ellenére is érezni a hangulatot, hogy Rebecca földöntúli visszajárás nélkül kísért, ám a lezárás tönkreteszi a horrort. Az új Manderley-ház asszonya a két óra során végig küzd a kérdéssel, hogy horror, románc vagy fejlődéstörténet akar-e lenni, ám az utolsó szirupos jelenetben végképp elveti a sulykot. Mindenáron meg akar felelni a hollywoodi történetszerkesztés alapfogásának, hogy a katarzis után kötelező valamelyest megnyugtatni a nézőt, ezért egyértelműen a szerelmi szálat hangsúlyozza. Így azonban a feldolgozás nem lesz jobb egy Júlia-regénynél.
(A Manderley-ház asszonya. 121 perc, 2020. Rendező: Ben Wheatley. Forgalmazza: Netflix)
A cancelling a spontaneitás látszatát kelti, valójában azonban szervezett jelenség.
A költészetben és a közéletben is helytállt
Méltó tisztelgés a Kossuth-díjas zongoraművész és karmester, Vásáry Tamás kilencvenedik születésnapja alkalmából készült kötet.
A 907-es diadal jó ideig nem volt benne a köztudatban, most egy eposz is született róla, hogy terjedjen a híre.
Menekülnek az ukránok, itt az oroszok megsemmisítő csapása
Újabb eligazítást tartott a Présember, mutatjuk, kiket hívott meg
Erdélyi Mónika már feladta a reményt – Jákob Zoltán közbelépett
Sorra állnak be Magyar Péter mögé a jobbik jelenlegi és ex politikusai
Hatalmas lyukat találtak a Földön, a mérete még a kutatókat is meglepte
Olajat talált a Mol Magyarországon
Szívszorító titkok és keserűségek Haumann Péter életében és halálában
Galló a nyilvánosság előtt bocsánatot kért a szövetségi kapitánytól
Játssz és nyerj páros belépőt a Magyarország-Kanada jégkorongmeccsre (hirdetés)
Ronnie O’Sullivan az asztalra csapott, az „idióta” világelső örülhet régi beszólásának
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Jó hír a válságba zuhant magyar válogatottnak a bohócos nap végén
A cancelling a spontaneitás látszatát kelti, valójában azonban szervezett jelenség.
A költészetben és a közéletben is helytállt
Méltó tisztelgés a Kossuth-díjas zongoraművész és karmester, Vásáry Tamás kilencvenedik születésnapja alkalmából készült kötet.
A 907-es diadal jó ideig nem volt benne a köztudatban, most egy eposz is született róla, hogy terjedjen a híre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A cancelling a spontaneitás látszatát kelti, valójában azonban szervezett jelenség.
A költészetben és a közéletben is helytállt
Méltó tisztelgés a Kossuth-díjas zongoraművész és karmester, Vásáry Tamás kilencvenedik születésnapja alkalmából készült kötet.
A 907-es diadal jó ideig nem volt benne a köztudatban, most egy eposz is született róla, hogy terjedjen a híre.
A választási szuperév újabb állomása.
Viszkis saját konokságáról, a jó bankrabló kritériumáról.
A kórokozók egyre erőteljesebben védekeznek az antibiotikumok ellen.
Az ukrán egészségügy koránt sincs felkészülve a háború borzalmaira.
Az elemzés rávilágít az egyensúlyi mutatók javításának fontosságára is.
Arcon vágta a szórakozóhely egyik biztonsági őrét a garázda, akinek a lánytestvére is a beszállt a verekedésbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
