Maxim de Winter ebből az álomvilágból viszi haza ifjú feleségét cornwalli otthonába, ahol az új Mrs. De Winter nemcsak a nesztelen léptű inasok, súlyos damasztabroszok, ezüstkészletek, ősi portrék között veszik el, hanem a félelmetes házvezetőnő, Mrs. Danvers (Kristin Scott Thomas) intrikáitól sem szabadul, mivel az nem tartja méltónak az első feleség, Rebecca helyének betöltésére. Laurie Rose kamerája ezt a cornwalli képek szürkeségével festi alá, amelyet baljósan vöröslő rododendronok és sápadtkék hortenziák törnek meg, de a tenger vészjósló mormolása sem elég, hogy a nézőt igazán kirázza a hideg Manderley-től. Hiába használtak nyolc angol birtokot forgatási helyszínként, nem sikerült lélegzetelállítóvá összevágni a képeket. Az egyetlen megdöbbentő, hogy a házban valószínűtlenül nagy cselédség dolgozik, így a film olyan, mintha a Downton Abbey-vel befutott Lily James visszatért volna Lady Rose szerepéhez, és éppen rossz napja lenne az udvarháznak. James alapvetően nem játszik rosszul, csak semmi újat nem hoz a tőle ezerszer látott „szomszédlány Grace Kelly” figuránál. Armie Hammer is elfogadható, de se nem titokzatos, se nem erőszakos, ami Maxim de Wintert jellemezné. Így míg Laurence Olivier De Winterje fortyogó vulkán, mikor a báli jelenetben meglátja új feleségét Rebecca korábbi jelmezében, Hammertől csak néhány halvány lángcsóva telik.