Gőték a tóban

Már élt az 1929-es tőzsdekrach idején, és akkor forgatott Sierra Leonéban, amikor az még brit gyarmat volt. Úgy szegődött gyakornokként a BBC-hez, hogy előtte összesen egy tévéműsort látott – azóta generációk nőttek fel természetfilmjein, fajokat neveztek el róla, de neki köszönhetjük a Monty Python Repülő Cirkuszát is. Könnyen lehet, hogy a 94 esztendős Sir ­David Attenborough látta a legtöbbet természeti világunkból.

Butterfly Conservation President Sir David Attenborough with a south east Asian Great Mormon Butterfly on his nose, as he launched the Big Butterfly count at the London Zoo in Regent's Park, London. (Photo by John Stillwell/PA Images via Getty Images) Fotó: John Stillwell - PA Images

A brit természettudós úgy érezte, hogy itt az ideje egy utolsó, talán végső ébresztőnek a klímaváltozás és élővilágunk egyre nagyobb ütemben gyorsuló pusztulását illetően. Az Egy élet a bolygónkon című dokumentumfilm a Netflixen látható, az azonos című könyv pedig november végén jelenik meg Magyarországon: mindkettő David Attenborough rendkívül személyes tanúvallomása a Föld pusztulásáról. Élő bolygónk legnagyszerűbb narrátora, aki az utóbbi években rájött: hatalma van a nyilvánosság megnyerésére, hiszen olyan össznemzeti kincsként tekint rá a világ, mint mondjuk Jacques Cousteau-ra, ­Gerald Durrellre vagy Jane Goodallra. Sőt. Attenborough az állatoknak köszönheti példátlan népszerűségét, tehát végül is nem talált fel semmi újat, csak megmutatta nekünk mindazt a csodát, ami körülöttünk zajlik. Már gyerekként állatokat és fosszíliákat gyűjtött, és sokat játszott a közeli egyetem parkjában. Megtudta, hogy az iskola állattani intézetének gőtékre lenne szüksége egy kutatáshoz, ő pedig leszállította a tudósoknak ezeket az állatokat, darabját három penny­ért, ám nem árulta el, hol fogja be a kétéltűeket, ugyanis a titkos gyűjtőhely az intézet bejáratától öt méterre fekvő apró tó volt.

Az élet áhítata

Tízévesen aztán fültanúja volt Szürke Bagoly, azaz Archibald Belaney előadásának a kanadai hódokról, amely végleg meghatározta pályáját.

A családnak nem volt televíziója, mindössze egyetlen adást látott a BBC-hez való csatlakozása előtt, ahol aztán 1952-től főállásban dolgozott. Eleinte a túl nagy fogai miatt nem gondolták kameraképesnek, de szerencsére meggyőzte őket szakmai tudásával: az első élővilággal kapcsolatos filmeket állatkerti állatok viselkedéséről készítette, ami akkoriban óriási újdonságnak számított.

Nem csupán az állatokhoz, de az emberekhez is nagyon ért, olyan történeteket mesél, amelyek megérintik a közönséget, és felkeltik a kíváncsiságot. Emberi nyelven, mélységes szeretettel tanít: áhítattal beszél az életről. Komolyan veszi a tudományos kutatások eredményeit, és képes azokat úgy bemutatni, hogy híd épülhessen a hétköznapi ember és a tudomány között. Eközben pedig mindig az elérhető legmodernebb filmes technikával dolgozik, általa a természetfilm műfaja új minőséget kapott, David Attenborough neve pedig fogalommá vált. Többgenerációnyi kutató nőtt fel filmjein, neveztek el róla őszirózsafélét, hangyászsünt és madarat, de laposférget is.

Dokumentumfilmjeire gondolva persze leginkább az óceán mélyén burjánzó színes korallok vagy az esőerdőben párzási táncot lejtő madarak ugranak be. A radikális környezetvédők sokáig azzal támadták, hogy az üzenet, miszerint vigyázzunk a Földre, elvész a káprázatos képek rengetegében, és a végén úgyis mindenki csak arra emlékszik majd, hogy milyen durva volt 4K-ban látni a tengerbe szakadó, olvadó gleccsereket. Attenborough minden filmjében drámát ír, a látványos katasztrófák után pedig a feszültséget oldandó jön valami burleszk, mondjuk az ormányában megbotló kiselefánt, noha a nézők ingerküszöbe már így is a végletekig fel van srófolva. Az elmúlt években azonban Attenborough narratívája látványosan megváltozott: kiemelt előadóként szólalt fel az ENSZ klímacsúcsán és a davosi Világgazdasági Fórumon, a BBC mellett a nemzetközi óriásnak, a Netflixnek is elkezdett filmeket gyártani, de színpadra lépett a Glastonbury zenei fesztiválon is, nemrég pedig egy Instagram-oldalt is létrehozott, illetve a YouTube-on válaszolgatott kérdésekre. Az irány egyértelmű: megszólítani a fiatalokat, miközben filmjeiben egyre többet beszél a műanyagszennyezés és klímaváltozás hatásairól. Most, 94 évesen pedig összegez mindent, amit élete és 66 éves karrierje során tapasztalt, és azt a poklot is bemutatja, amellyé a Föld válik, ha az emberiség nem cselekszik.

Az Egy élet a bolygónkon a természettudós eddigi legszemélyesebb önvallomása, kvázi bemutatja önéletrajzát, miközben kellemetlen statisztikákkal támasztja alá, hogy mi minden változott. „Órákon át lehetett repülni érintetlen vadon felett. Nekem az volt a dolgom, hogy felfedezzem ezeket, és rögzítsem az otthoniaknak, akik azelőtt nem láttak tobzoskát, lajhárt vagy Új-Guinea belsejét” – emlékszik vissza David Attenborough, aki úgy érzi, hogy a lehető legjobb korba született. A globális közlekedés akkor vált elérhetővé, amikor elkezdődött a karrierje, így az elsők között tapasztalhatta meg testközelből a világ legkülönbözőbb tájainak sokféleségét. Évtizedekkel később Csernobilban, Pripjaty elhagyatott városában sétál, ahol a kihalt épületeket visszavette az erdő. Kézenfekvő párhuzamot von az emberi mulasztásból fakadó atomkatasztrófa és a környezeti átalakulás között: utóbbi kissé lassabban, robbanás nélkül zajlik, viszont több halállal jár.

Otthonunk nem korlátlan, a jövő pedig nem fest jól: az Amazonasból szavanna lesz, a globális vízkörforgás megváltozik, az Északi-sark jege elolvad, rengeteg faj eltűnik, vége a korallzátonyoknak, ezzel együtt a halpopulációnak, termőtalajaink kimerülnek, eltűnnek a méhek, az időjárás pedig pontosan olyan lesz, mint egy ZS kategóriás katasztrófafilmben.

Attenborough meggyőződése: a természet a legnagyobb szövetségesünk és a legnagyobb inspirációnk
Fotó: Getty Images

Remény a folytatáshoz

A hatodik tömeges kipusztulás megindulásával, 2100-ra pokoli hely lesz a Földből. A természettudós vesz egy nagy levegőt, és felvillant némi reményt a folytatáshoz. Nem lelkesítő beszéd, hanem egyenes útmutatás következik olyan inspiráló, működő példákkal, amelyeket ha globálisan még nem is, de országok kicsiben már megvalósítottak. Attenborough talán legmegnyugtatóbb gondolata ez: nem a bolygó, hanem az ember túléléséről kell döntsünk, hiszen a természet vagy velünk, vagy nélkülünk, de újból virágozni fog. Mindezt pedig tökéletesen szimbolizálják a Csernobil radioaktív hulladékából kinőtt erdejében legelésző szarvasok és kíváncsian bóklászó, embert nem nagyon látott rókák.

David Attenborough nem nevez meg felelőst, hiszen mind bűnösök vagyunk abban, hogy az ember bolygójává tettük a Földet, és drasztikusan csökkentettük az életet egyensúlyban tartó biodiverzitást. A megoldás itt van az orrunk előtt, csak az akarat hiányzik. A népesség növekedését japán mintára lehetne megállítani, a szegénység felemelését az egészségügy és az oktatás javításával lehet elérni, ami az életszínvonalat is növelné. Támaszkodnunk kell a megújuló erőforrásokra is, hiszen a nap-, szél-, víz- és geotermikus energia elterjedésük után olcsóbbá, a városok pedig csendesebbé és tisztábbá válhatnak.

A legfontosabb elv

Amikor a csendes-óceáni Palau több szakaszon betiltotta a halászatot, a védett halállomány és a korallzátonyok is regenerálódtak: nemzetközi vizeken is ilyen tiltott zónákat kell létrehozni. A megművelt területeket jelentősen csökkenteni kell, hogy a vadállatok visszatérhessenek, a legkönnyebben ezt úgy lehetne megtenni, ha változtatunk az étrendünkön. A fenntartható növénytermesztésre Hollandia a legjobb példa, ahol a helyhiánnyal küzdő farmerek beltéri növénytermesztéssel két generáción belül megtízszerezték a terméshozamot. Az erdőknél nincs kifinomultabb technológia a szén-dioxid megkötésére, ráadásul egyben a biológiai sokféleség központjai is, ezért le kell állítani az erdőirtásokat, olajpálmát pedig csak már kivágott erdők helyére telepíteni.

„Van egy elv, amely mindennél fontosabb.

A természet a legnagyobb szövetségesünk és a legnagyobb inspirációnk. Azt kell tennünk, amit a természet mindig is tett, hiszen az élet rejtélyét már rég megoldotta. Egy faj csak akkor boldogul, ha körülötte minden más is jól működik. Ha ezt a valóságot elfogadjuk, megoldhatjuk az előttünk álló problémákat” – összegez a természettudós-legenda. És noha máris új sorozaton dolgozik, az Egy élet a bolygónkon Sir David Attenborough életművének tökéletes összegzése. Képbe helyezi, informálja és elérhető segítséget kér a nézőtől. Reményt ad. Noha a jövőnk nagyrészt a politikai döntéshozók kezében van, nem kell feltétlenül messzire utazni azért, hogy tenni tudjunk a környezetünkért. Tőle tudjuk, hogy a csoda ott úszkálhat az ajtónktól öt méterre lévő kis tóban.