Félig kész hídjaink – Háború és béke

Mi tagadás, a volt szocialista tábor országai kevés dologban helyezkednek tartósan közös platformra.

A járvány megtépázta Igor Matovic népszerűségét.

Üdvözölve, de nem túldimenzionálva a magyar–szlovák viszony legutóbbi „kanyarját”, talán nem erőltetett az ellenpontozás: ezúttal Ukrajnában készítettek magyar közéleti személyiségeket tartalmazó feketelistát. Tudni még nem, legfeljebb sejteni lehet, hogy kik ők, de amúgy is inkább a tény, illetve az azt megelőző folyamat az érdekes. Az a változatlanul nehezen értelmezhető hivatalos reagálás, amelyet az ukrán hatóságokból kiváltott a magyar külügyminiszter közösségi portálon közzétett bejegyzése. Szijjártó Péter a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség jelöltjei és Babják Zoltán beregszászi polgármester melletti szavazásra buzdította a kárpátaljai magyarokat. „Remélem, minél több magyar leadja a szavazatát, hiszen csak így biztosítható, hogy a jövőben is legyen beleszólásuk saját közösségük jövőjének alakításába” – így szólt az inkriminált beírás.

A mobilizálás természetesen nem tekinthető magánakciónak, hanem a magyar nemzetpolitikai célkitűzések érvényesítését szolgáló törekvések része. Amelyhez olyan intézkedéseket is hozzárendeltek, mint például a kötelező karantén időleges eltörlése az október 22-i ukrajnai önkormányzati választásra való tekintettel. Ezek után vádolta meg Budapestet a kijevi külügyminisztérium a választási folyamatba való közvetlen beavatkozással, kemény reakciót helyezve kilátásba. „Ezzel Budapest megerősítette, hogy közvetlenül beavatkozik Ukrajna belügyeibe, és alattomos csapást mért Ukrajna arra irányuló következetes erőfeszítéseire, hogy konstruktív megoldást találjon az ukrán–magyar kapcsolatokban fennálló problémákra” – állt a hivatalos ukrán reakcióban.

Meglehetősen nehéz bármilyen, objektívnek tűnő mércét találni annak meghatározására, hogy milyen mértékben befolyásolta a választás kimenetelét a Budapestről érkező „súgás”. Ezzel szemben választási adatok bizonyítják a két kárpátaljai magyar párt Beregszászi kistérségi sikerét, amelynek következtében a KMKSZ–Ukrajnai Magyar Párt és az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt abszolút többséghez juthatott a régió közgyűlésé­ben. Babják Zoltán meg 72 százalékos támogatottsággal őrizte meg a polgármesteri tisztséget.

A diplomáciai csörték és az európai „bepanaszolás” bizonyára eltart még egy ideig, az azonban kétségbevonhatatlan, hogy a magyarok véleménye megkerülhetetlen lesz a térség sorsának alakításában. És ez még abban az Európában is elfogadott gyakorlat, amely amúgy nehezen nyiladozó értelemmel figyeli a kontinens kisebbségeinek egyre érzékelhetőbb ébredezését.

Ukrajna némi fáziskésésben van, de koránt sincs egyedül. Romániában legutóbb Kövér László­ 2002-es, a Magyar Polgári Párt önkormányzati választási kampányát támogató körútját kifogásolták nyilvánosan és hivatalosan. Akkor a szenátus elnöke, Nicolae Văcăroiu kérte ki magának Magyarország durva beavatkozását Románia belügyeibe. Apró szépséghiba volt, hogy egyetlen más ország esetében sem érezte sértőnek a pártoló jellegű szerepvállalást, pedig abban az időben szinte valamennyi romániai párt felvonultatott egy-két, azonos véleményen lévő európai politikusi nagyágyút.

Így civakodunk mi itt, Kelet-Közép-Európában. Miközben az utódállamokban élő magyar közösségek erősödése nemcsak Magyarország érdeke, hanem a többségi hatalomé is, hiszen tényleges lojalitást csakis egy megbecsült, elismert és élni hagyott közösségtől remélhet. Az állandó gyanakvás, az ellenségképgyártás sehogy sem illeszkedik azon folyamatok sorába, amelyek a kisebbségek komfortérzetének növelését képesek elősegíteni.