Weöres Sándor a Kassák-klubban

A táncház első fészke a Fővárosi Művelődési Ház körterme volt, ahol a Timár Sándor vezette Bartók-táncegyüttes táncosai voltak a házigazdák.

Weöres Sándor költő Fotó: Fortepan/adómányozó: Hunyady József

Mint ahogy a verseknek is, tehetném hozzá. Emlékszem, milyen sokáig húzódoztam, amikor a 25. Színház stúdióvezetője, Mezei Éva megkért, hogy zenésítsek meg néhány Weöres-verset a stúdiósai számára. – Minek azokat megzenésíteni? – okoskodtam akkor. – Hiszen már így is muzsikálnak! – Aztán hazamentem, és nekiálltam a munkának. Azóta is játsszuk őket.

Akkoriban jelent meg a 70-es évek egyik legnagyobb vihart kavaró könyve, a Psyché. Weöres Sándor látszólag egy XIX. századi költőnő verseit adta közre. Olyan tökéletes háttérapparátussal látta el, hogy még szakemberek is azt hitték, hogy talált egy kéziratot. A lábjegyzetek korhű stílusban előadott információiból egy olyan nőalak figurája bontakozik ki, aki teljes életet akar élni. Ez a lélektani vonulat – állapította meg Czakó Gábor – a magyar irodalomból úgyszólván teljesen hiányzik. Weöres arra a kérdésre, hogy hogyan határozná meg a könyve műfaját, így válaszolt: – Úgy érzem, a Psyché a könnyebb fajsúlyú munkáim közé tartozik. Egészében nehéz lenne meghatározni a műfaját, részleteiben talán már könnyebb. Egészében azt lehetne mondani, hogy egy képzelt nő oeuvre-je. Részleteiben hol dal, hol önéletrajz, hol valami más. Psyché valójában sohasem élt. Tulajdonképpen öt-hat korabeli költő- és írónő alakjából „gyúrtam össze” alakját. Végeredményben a XVIII. század végi és a XIX. század eleji irodalmi nyelvet és szellemet akartam bemutatni.

A Psyché kritikusai elég erőteljesen bírálták a könyv szókimondó mivoltát. Kíváncsiak voltunk, mi erről a véleménye.

– Vannak olyan emberek – válaszolta –, akiknek az a véleményük, hogy bizonyos dolgokat nem szabad ennyire konkrétan megfogalmazni. Ez elég nehéz kérdés. Én mindenesetre szerettem volna egy lépéssel előbbre jutni a kimondhatóság útján. Ha visszapillantunk a XVI. századi, Erzsébet-kori irodalomra, akkor látjuk, hogy lényegében mindenfajta drasztikumot ki lehetett mondani, még a színpadról is. Ugyanakkor a Viktória-kori, XIX. századi Anglia annyira prűd volt, hogy nem lehetett leírni a „nadrág” vagy a „vér” szavakat. Ezek már túl durva fogalmaknak számítottak. Vajon melyik Angliának volt igaza? A Psychében megpróbáltam inkább tágítani, mintsem szűkíteni a kimondhatóság lehetőségeit, inkább Erzsébet-, mint Viktória-korabeli szellemben.

Kodály korán felfigyelt Weöres Sándor tehetségére: „Weöres Sándor verseiben még mindig csörgedezik valami a magyar ritmusból, ő egyike annak a kevés magyar költőnek, aki sejti, hogy a magyar versnek nem szabad elszakítani a szálait, ami a magyar muzsikához köti” – nyilatkozta róla. Az akkor még szinte ismeretlen, fiatal költő 1929-ben megjelent Öregek című versére vegyes kari művet komponált 1933-ban. Érthető hát, hogy amikor a cseremisz dalokhoz kellett énekelhető, ám mégis költői szöveg, tehát „énekvers”, akkor Kodály hozzá fordult. A cseremisz dalokat Vikár László gyűjtötte nyelvész kollégájával, Bereczki Gáborral, aki a nyers fordításokat is készítette. Weöres Sándor ezekből dolgozott. Az elkészült költői műfordítások némelyike népszerű Weöres-versként terjedt el az óvodások körében, számtalan megzenésítést is megérve. Sokan hitték azt, hogy ezeket Weöres úgynevezett „gyerekverseknek” szánta, hol­ott erről szó sem volt. Ő határozottan élvezte, hogy ezek a cseremisz szövegei, illetve a különböző énekversformákat felhasználó ritmusgyakorlatai a gyerekek körében ilyen sikert aratnak.

Lépten-nyomon tapasztaltuk, hogy a fiatalok kedvükre dúdolják egyik-másik Weöres-vers megzenésítését. Sokszor azt sem tudva, hogy ki is írta ezeket a verseket, azt hiszik, hogy népdalok. Még képzett koreográfussal is megesett, hogy Weöres Sándor Ugrótáncához írt zenémet népdalként feldolgoztatta egy táncprodukciójához. Kíváncsian vártuk, hogy Weöres Sándor mit szól ehhez. Ő lakonikusan csak ennyit mondott: – Ez valóban gyakran előfordul. Ilyesmi olykor még a tankönyvekben is megjelenik…