Mint a hímes tojással
Napjainkban az almafák is egészen másként néznek ki, mint ahogyan azt évszázadokig megszoktuk, a gyümölcsöt pedig jószerivel nem is termelik, hanem tulajdonképpen gyártják.
Napjainkban az almafák is egészen másként néznek ki, mint ahogyan azt évszázadokig megszoktuk, a gyümölcsöt pedig jószerivel nem is termelik, hanem tulajdonképpen gyártják.



Szombaton megjelenő Lugas mellékletünkből az alábbi cikkeket ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe.

Némi túlzással mondhatjuk, hogy kilenc és fél millió nyelvművelő országa vagyunk. Hiszen a gyerekneveléshez, a focihoz és a nyelvműveléshez mindenki ért.

Ezernyolcszázharmincban történt, hogy Riegler Ignác budai szappanfőző mester megnyitotta Fácán nevű vendéglőjét egy egykori kőfaragó major helyén.

Az egykor virágzó bányavároskában áll a Telekiek magára hagyott kastélya, amely számos konfliktus, magyar–magyar belharc és tragikus történet gócpontja – napjainkban is.

Az Ad Astra százmilliós költségvetése dacára nem tipikus stúdiófilm, hanem érzékeny szerzői sci-fi űrhajókkal és némi autós üldözéssel a Hold felszínén.

Jane Austen utolsó, befejezetlen műve az egyik legizgalmasabb kihasználatlan irodalomtörténeti lehetőség. Feldolgozásában viszont meztelen férfiakat és erotikus jelenetek szereplenek.

Gyógyszer, tea, húsleves. Az élet esszenciái.

A katonát a társadalom „adja” és „tartja el”, a katona egyszerre tagja egy családnak és egy számontartható nagyságrendű emberi közösségnek.

Egyre több helyen látni Krúdy egyik kedvenc „díszfáját”.

A Csepel Autógyárat 1992-ben felszámolták. A hatalmas üzemterület ma ipari parkként funkcionál, a csarnokok jó részében idegen vállalkozások működnek.

Ha Tyler Durden ma állítaná fel a Harcosok klubját, feltehetően nagy techcégek ellen szervezne merényleteket, és influenszereket hekkelne meg.

Almási Tamás új dokumentumfilmje, a Folyékony arany a tokaji aszúról készült. Vajon sikerülhet visszaszerezni nemzeti szimbólumunk régi dicsőségét?

Még a francia labdarúgásban is vannak gondok! Pedig a világbajnok csapat teljesítményét nézve aligha hinnénk, hogy a helyi bajnokságban válságjelek ütötték fel a fejüket.

Életérzés és szubkultúra egyben, de hamarosan új olimpiai slágerszámokat is tisztelhetünk bennük: Budapesten rendezték meg múlt hétvégén a World Urban Games-t, azaz az utcai sportok világjátékát.

Ez a Balaton. Algáival, moszataival, ordítozó és halkan méltatlankodó vendégeivel, a közel nyolcszáz forintos sajtos-tejfölös lángosával.

A Móricz Zsigmond Színház közleményben tudatta a hírt: Molnár Ferenc örökösei nem engedélyezik a Delila bemutatóját a Mohácsi testvérek rendezésében. Vajon miért futottak zátonyra a tárgyalások?

Ötvennyolc év telt el az első miskolci postarablás óta. Már annak is harminc éve, hogy a tetteseket elfogó nyomozó, Tóth Károly nyugdíjba vonult.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

A tűzoltók hamar eloltották a lángokat.

Néhány hét múlva a hegek is eltűnnek.

A balliberális polgármesternek megmaradt a többsége a közgyűlésben.

A csúcs új korszakot nyitott a magyar-amerikai kapcsolatokban.

A külügyminiszter új felvétellel jelentkezett.

A mostani vonatszerencsétlenség már a második hasonló eset egy hónapon belül.

Már nem Damir Krznar az Újpest vezetőedzője.

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Bejelentette távozását a BBC News első embere is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.