Liszt Ferenc nemesi származása

Azok az életrajzok, amelyek a zeneszerzőről most és korábban megjelentek, hűségesen követik a régi, bevált receptet: végy két könyvet s a kettőből készíts egy harmadikat!

Azok az életrajzok, amelyek Lisztről most és korábban megjelentek, hűségesen követik a régi, bevált receptet: végy két könyvet s a kettőből készíts egy harmadikat! Itt ez szóról-szóra így van, mert Lisztről Raabe Péter 1931-i kétkötetes életrajza előtt (a II. kötet voltaképpen csak alkotásait tárgyalja), amely főleg magyar szempontból szintén sok tévedést és hiányt tüntet fel, csak két eredeti életírás maradt fenn: Ramann Lina és Göllerich August munkái. Ramann Lina, e tudálékos „kékharisnya”, Liszt életrajzának első kötetét még a mester életében, 1880-ban, adta ki. A weimari Liszt-Múzeumban megvan az a példány, amelynek sok tévedését Liszt sajátkezűleg javította ki. Érdekes azonban, hogy ahhoz a romantikus származáshoz, amelyet Ramann­ Liszt családjáról állított, a mester nem nyúlt hozzá. (Hogy a család magyar nemességéről „keine bestimmten Urkunden” léteznek, Liszt a „bestimmten” szót vörös ironnal aláhúzta.) Ennek kettős oka lehetett. Egyrészt tetszhetett neki a nemes magyar ősöktől való származtatás, másrészt pedig meglehetősen keveset tudott családjáról és nem is volt érzéke a családi ügyek iránt.

Az előbbit negatív módon bizonyítja az, amit 1851-ben nálánál fiatalabb mostoha nagybátyjának, Liszt Eduárdnak írt: „…a mi nevünket nagyon is elhanyagolta és meghurcolta számos rokonunk, akikből hiányzott a nagylelkűség, az okosság és a képesség, sőt gyakran a nevelés és a legszükségesebb alapok, hogy pályájuknak magasabb lendületet adjanak s megbecsülést és tekintélyt szerezzenek.” Dunkel azt írja Lisztről, hogy restelte származását és nem is említette szüleit. Feltűnő, hogy atyja sírját soha fel nem kereste, jóllehet többször utazott arrafelé. Hogy pedig mily kevés érzéke volt családi ügyek iránt, annak bizonyítására legyen elég csak a következőket felhozni. Amikor atyját 1827. augusztus 28-án Boulogne-sur-Mer-ben elvesztette, nem tudta az anyakönyvvezetőnek megmondani atyja szüleinek nevét. Hét év múlva D’Agoult grófnéhoz írt levelében már két nappal téved atyja halálának dátumában. Ugyancsak 1834-ben öccséről ír a grófnénak, aki tüdővészben elhalálozott, pedig nem is volt testvére.

Felmerül most már az a kérdés, hogy honnan került bele Ramann könyvébe és a köztudatba Liszt magyar nemesi származása. Amikor tizenhat évi távollét után 1839. decemberében Pozsonyba ért, az országgyűlés ellenzéki főrendei, a „patrióták” úgy fogadták, mint a magyar haza tündöklő csillagát. Gróf Festetics Leó és társai kérvényt nyújtottak be Kollowrat miniszterhez Liszt magyar nemesi rangra emelése érdekében. Mivel azonban ez a mozgalom az ellenzék részéről indult ki és annak a férfiúnak az érdekében, aki Pozsonyban a titkosrendőrségtől oly veszedelmesnek ítélt Rákóczi-indulót játszotta, az udvar elutasította ezt a kérvényt azzal, hogy a nemességet neki magának kell kérelmeznie. Ekkor azonban több újság megírta, hogy Lisztnek nincs is szüksége újabb nemességre, mert családja már Zsigmondtól kapott nemességet s rokonság fűzi a hatalmas Thurzókhoz.

A Buda-Pesti Rajzolatok 1839. december 17-i és a Pesther Tage­blatt december 21-i és 28-i számai még bizonyító okleveleket is közöltek, anélkül azonban, hogy csak meg is kísérelték volna Liszt családjának összekötését a közölt iratokban szereplő Lisztekkel. De azóta e hírlapi közlések és Ramann Lina könyve alapján Liszt valamennyi életrajzírója vallomást tesz Liszt családjának magyar nemessége felől. Sőt, újabban nálunk még Takáts Sándorra, a nemrég elhalt nagytekintélyű történészre is hivatkoznak. Takáts azonban mindössze csak annyit említ idevonatkozó tanulmányában, hogy 1839-ben a lapok is írtak Liszt családjának nemességéről. Ő maga azonban ezt egyetlen szóval sem erősíti meg. Nyilván azért nem, mert nem voltak erre vonatkozó adatai […]

Ramann Lina és követői a Köpcsényi báró és gróf Liszthi­ ­(Listhius) családdal akarták kapcsolatba hozni Liszt Ferenc családját. Gróf Kemény József azonban A nagyköfcsényi Listi család eredete, növekedése és hanyatlása című alapos nemzedékrendi értekezésében kimutatta, hogy „ezen nagyra indult, de végre elaljasodott család a XVII. század vége felé (1676 után) fiúágon Köpcsényi báró Listi IV. Jánossal elenyészett.” Ε szerint tehát teljes lehetetlenség, hogy Liszt Ferenc e család leszármazottja legyen. Ha azonban sikerült volna is Liszt Ferenc és a báró, sőt, két ágában gróf Liszthi-család közt kapcsolatot találni, magyar szempontból ez sem volna különösebb értékű, mert ennek a családnak őse, List Kristóf, nagyszebeni városi tanácsnok erdélyi szász eredetű volt.

Liszt Ferenc unokaöccse, lovag Liszt Eduárd, bécsi kriminalista ügyvéd, kormánytanácsos, aki a gráci egyetemnek volt professzori címmel felruházott magántanára, még újabban is több apró kiadványban igyekezett bizonyítani a Liszt-családnak a Köpcsényi báró Liszthiekkel való atyafiságát, ami azonban természetesen egyáltalán nem sikerült neki. A feltevést csak egy különös véletlen látszott valószínűvé tenni, az, hogy Liszt Eduárd atyjának mostohatestvérei közül több Köpcsényben született. Ennek azonban az a magyarázata, hogy Liszthi IV. János, miután látta, hogy magtalanul fog meghalni, köpcsényi nemesi birtokát 1670-ben királyi engedéllyel eladta Esterházy Pál nádornak, a későbbi birodalmi hercegnek, Liszt Ferenc nagyatyja, Liszt György Ádám pedig 1786 és 1790 közt e köpcsényi Esterházy-birtokon tanító volt, s ott az anyakönyv tanúsága szerint három gyermeke született.

Így most már sikerült végérvényesen tisztáznunk, hogy a különben is erdélyi szász eredetű köpcsényi Liszthiek és Liszt Ferenc családja közt a kapcsolat mindössze erre a különös véletlen ténykörülményre szorítkozik.

(Csekey István: Liszt Ferenc származása és hazafisága, 1937. Forrás: Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívuma)