Fehér hamu
A Trónok harca befejező évadának csúfos kudarcával egy időben mutatták be az HBO saját gyártású minisorozatát, a Csernobilt. A széria mindössze öt epizódból áll, mégis már most az év televíziós meglepetése.

Kevés filmet készít. Az Új Eldorádó című alkotásán öt évig dolgozott. Míg Hildebrand Istvánt rábeszélte a róla szóló Jelenetek egy operatőr életéből című portréfilmre, eltelt négy-öt év.

A Színház és Mozi március 2-i számában párhuzamos beszélgetés jelent meg Majorral és Honttal. Közölték: ősztől a Nemzeti, a főiskola és a Madách Színház összevontan dolgozik.

Walter Lübckét holtan találták házának teraszán, közvetlen közelről lőtte fejbe gyilkosa. A férfi esete nem egyedülálló, hiszen csak az elmúlt két évtizedben több politikust is meggyilkoltak Európában.

A tudományos élet képviselői, a természetvédők és a méhészek vállvetve támadják az állami szúnyoggyérítés több évtizedes gyakorlatát a lakott területek felett levegőbe permetezett idegméreg miatt.

Nem kapta volna fel a sajtó az ügyvédnő, az adószakértő és néhány strómanjuk nevét, ha nem ejtik el a nagyvadat: az Alexandra birodalom vezérét.

A Böjte Csaba szeretetotthonában élő nők többsége bántalmazó kapcsolatból menekült el. A szárnyaik alatt nevelkedő gyermekeknek biztonságot, otthont adnak.

Európában lakosságarányosan hazánkban vágják le a lábát a legtöbb embernek, Magyarországon mégis csupán egyetlen amputációra specializálódott sebészet működik.

Wéber Krisztina könyve kiváló Oriana Fallaciról. Időtálló mű. Javaslom szakértőknek és műkedvelőknek egyaránt. Egy kor rajza, ahol a középpontban méltán Fallaci áll.

A kommunikatív nyelvtanoktatás messze nem hozta meg a várt eredményt, mivel a diákok a szövegértési kompetenciában egyre rosszabbul teljesítenek

A vaskos kötet végigolvasása – tartalmas órák várnak az erre vállalkozókra, nagyon megéri a beletett idő – átrajzolja a Darwinról bennünk élő képet.

Szombaton megjelenő Lugas mellékletünkből az alábbi cikkeket ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe.

Bányai Gábor rendező olyan megosztó témához nyúlt, amelyről mindenkinek pillanatok alatt kialakul a véleménye egymásnak akár homlokegyenest ellentétes érvekkel.

A Párisi udvar most újjászületik, az utolsó lépések vannak hátra a felújításból. Hogy a régi városi találkozóhely jellege megmarad-e, még nem tudhatjuk, hiszen luxusszálló nyílik az épületben.

1847. áprilisában támadt tűzvész Szalonta módosabb lakosait is koldusbotra juttatta.

A mai Európában hiányzik a morál és a szellemi vezetés. A mai európai vezetők zöme pár év múlva már nem lesz a helyén, kérdés, milyen új vezetés jön, és milyen stratégiai célokkal.

Berzsenyi kérdései és válaszai mennyire szólhatnak a XXI. századnak?

Mi van, ha a zöldek elöl vonulnak, lengetve a zöld zászlóikat, prédikálják a tiszta levegőt és tiszta vizet, mögöttük meg, a zászlók takarásában ott settenkedik a nagy zöld lobbi?

Jó érzés optimista véleményt olvasni. Hiszen a hírek, amelyekkel naponta szembesülünk, óhatatlanul torzítják az igazságot.

Hogy is kerültünk ide? – morfondírozott magában Rezeda Kázmér, mert egy ideje morfondírozni szeretett a legjobban, s leginkább közelmúltbéli dolgokon, ugyanis a régmúlt egyre pontosabban rajzolódott ki előtte.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Forgalmi és közlekedési információk hétfőn délelőtt.

A szomszédokat sokkolták a történtek.

Szentkirályi Alexandra szerint a fővárost kisiklatta Karácsonyék hatalomra kerülése.

A Fidesszel az is jól jár, aki nem ránk szavaz – mutatott rá a kommunikációs igazgató.

Az amerikai–magyar barátság győzelme.

A magyar–amerikai együttműködés aranykora.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

Az euróval és a dollárral szemben is erősödött a magyar fizetőeszköz.

Fontos bejelentéssel indult a hét.

A győztes csapat 78-szor találta el a kaput a kilencven perc alatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.