Tóth György az aktfotózás normasértője – fogalmazták meg kritikusai, és valóban: ennél frappánsabban talán nem is lehetne megragadni művészetének lényegét. De nincs a művészetben normasértésre csábítóbb téma sem, mint az akt. Amióta az antik klasszikus görög szobrászat szó szerint márványba véste az európai szépségeszményt, azóta e viszonyítási pont körül kering és küzd az ábrázolás a valóságtükrözés, az eszményítés és az intellektuális alapú újrafogalmazási igények térbeli koordináta-rendszerében. Minden kor meghatározza a maga vizuális normáit, a „gúzsba kötve táncoló” művészek által létrehozott képi tartalmak pedig – a mindenkori ilyen-olyan kényszerek hatására – a társadalmi valóságot mutatják a közeg aktuálisan elfogadott stílusában, és ez alól nem kivétel a fotográfia sem. Kivéve, amikor a lázadó művész a szabott kereteket feszegeti. Nos, innentől válik bizsergetően izgalmassá a történet. És jó kép történetet mesél.
Tóth György nagy utat járt be. Dokumentaristaként indult a hetvenes-nyolcvanas években. Két évtizeden át a tévében dolgozott fotósként, így nem meglepő, hogy a mozgás fotós ábrázolása kezdte el foglalkoztatni. „Az aktfotózással találtam rá saját magamra […]. Ami a dinamikus és a statikus kép közötti választást illeti? Tudat alatt biztosan működött, hogy a tv-ben filmesekkel dolgoztam, és a kamerát meg kellett mozdítani. […] De a statikából, ha az ember fejlődni akar, akkor valamerre lépni kell, és nekem az volt a legjobb választás, hogy a bemozdulás felé léptem” – nyilatkozta önmagáról. A kilencvenes évek elején talált rá a multiexpozíció kínálta lehetőségekre: arra, hogy a többszörös expozíció során egymásra rakott, egy képbe sűrített mozdulatokkal megváltoztatja a fotó „elkapott pillanat” jellegét.
E technikai megoldást aztán a meztelen női test provokatív és érzéki ábrázolása révén töltötte meg tartalommal. Törekvéseire bátorítólag hatott a nagy amerikai tabudöntögető fotós, a homoerotikus férfiaktjairól ismert Rober Mapplethorpe munkássága. De az amerikai művésszel ellentétben Tóth kimondottan a szép női testek ábrázolására tette fel az életét. A kezdeti radikálisan expresszionista, a polgári ízlés riasztócsengőit megszólaltató képektől a szépség puszta megjelenítésén keresztül rétegenként egyre mélyebbre hatolva a nemi egyenjogúság, a női szexualitás, a vágy természetének kérdései foglalkoztatták. Ezt mutatja be a nemrégiben megjelent album Palotai János értelmező szövegével.
