Egyéb lehetőség ritkán szerepel az opciók között, hiszen komoly presszingről beszélünk mindkét oldal viszonylatában, mióta kifogytunk az igékből mi, magyarok, akik valaha bármilyen szót képesek voltunk megigézni. És nemcsak a szép napokon, hanem a rondákon is.
Vajon miből lehet még pozitív tőkét kovácsolni a mai magyar nyelvszemétgyárakban?
Az úgynevezett nyelvszemét-kibocsátó üzemek nem véletlenül törölték el a mikrofonengedélyt, amellyel legalább saját béreseiket kordában tarthatták, ha akarták. Manapság a képernyős alkalmazottaknak elég egy táblácskát tartaniuk a kezükben, amelyre föl van írva, hogy éppen milyen műsorban törik kerékbe a magyart.
Fityiszt az orrukra! A magyar nyelvet lehet mérgezni, ütni-vágni, rágalmazni, félretanítani, sarabolni, mégsem romlik el. Bármilyen fertőzést, merényletet kihever egy-két nemzedéknyi idő alatt. Tanúja ennek sok ezer mesénk, szólásunk és népdalunk, melyek a történelmi korok előtt keletkeztek, mégis üdék és frissek, ősbölcsességeket őriznek, és ráadásul tökéletesen érthetők. Születnek ma is. A magyar beszéd a látszat ellenére sem romlik, legföljebb mi. Nyelvédesanyánk a kínzásokra kalandos és tüneményes, örökké megújuló életderűjével válaszol.
