Hölgy szivarral

A dohányzás a háború után szinte csak az idegek megnyugtatására szolgáló pótcselekvéssé vált: a hivatalnokok napi három doboz Kossuth alatt meg sem álltak.

A dohányzás – a kikapcsolódás és az élvezetek egyik formája – a háború után szinte csak az idegek megnyugtatására szolgáló pótcselekvéssé vált: a hivatalnokok napi három doboz Kossuth alatt meg sem álltak. Fotó: Bach Máté

Nem sok értékesebb és megosztóbb növény létezik, mint a dohány, mely a burgonyafélék családjának egyik nemzetsége. A benne lévő alkaloid elnevezését Franciaország portugáliai nagykövetéről, Jean Nicot-ról kapta, aki azzal a céllal küldött dohányt Medici Katalinnak, hogy állandó migrénjét azzal enyhítse. A történelem során a dohány termesztését, fogyasztását felváltva tiltották és támogatták.

Vörösváry László soha nem szívott el egyetlen cigarettát sem. Kezdetben a kézi munkát becsülte, a faragásokért, a tajtékkőből és fából faragott, gazdagon megmunkált pipákért és szipkákért rajongott. A szépet szerette, gyakran mondogatta: „szeretek szépen lakni”, s igyekezett magát értékes tárgyakkal körbevenni. Gyűjtőtevékenységét csak később terjesztette ki a dohányzással kapcsolatos tárgyakra, a kiállításon is látható pipatóriumokra, pipaszurkálókra, szivarvágókra, gyufákra, hamu- és gyufatartókra, cigarettákra, szivarkínálókra. Halála előtt úgy rendelkezett, hogy vagyonát, gyűjteményeit egyformán osszák szét tíz gyermeke között, de a dohányzástörténeti anyagát tartsák egyben.

Kezelését fiára, Ákosra testálta, aki folytatta építését, kiterjesztve a témát fotók, újságcikkek, reklámok, grafikák, karikatúrák és a néprajz irányába. Ebből az óriási gyűjteményből kapnak ízelítőt a látogatók, melyhez a tablószövegeket Hornyák Balázs Füstös múltunk című készülő könyvéből válogatták. Mindennapi mérgeinket add meg nekünk ma – fogadja a felirat az érkezőket, s már a bejáratnál sok mindent megtudhatunk a nikotinról, annak hatásáról, a függőség kialakulásának okairól. A folyosón hatalmas üvegtárolót is elhelyeztek – tele csikkel és hamuval.

A dohányzás – a kikapcsolódás és az élvezetek egyik formája – a háború után szinte csak az idegek megnyugtatására szolgáló pótcselekvéssé vált: a hivatalnokok napi három doboz Kossuth alatt meg sem álltak.
Fotó: Bach Máté

A pipázás a dohányzás egyik legősibb formája, mely Magyarországra a XVI. században jutott el. A törékeny cseréppipákat felváltotta a hangacserje gyökeréből faragott fajta, majd a könnyen alakítható kőzetből készült tajtékpipa. „Finom hölgy sohasem rágja vagy nedvesíti szivarját, hanem csak az ajkához érinti, szippant belőle, természetes módon fújja el a füstöt, némely pikáns szépségnek meg van engedve, hogy finom kis orrán át bocsássa ki, de affektálás nélkül” – olvasható Wohl Janka Egy nagyvilági hölgy című, 1894-es „életmód-tanácsadó” írásában. Kezdetben nem létezett szó e tevékenységre, a köznyelv szopó, szívó, cigarro néven emlegette. Vörösmarty Mihály ötletéből született a szivar szó. A dohányzás fejlődése lépést tartott az ember életmódjának változásaival.

A cigaretta formába töltését eredetileg kézzel végezték, amihez munkásnőket – hüvelyragasztót, szopókaillesztőt, levágónőt – alkalmaztak. 1915-ben 22 dohánygyár működött Nagy-Magyarországon. Trianon után tíz maradt hazánk területén. A világháború után eltűnt a minőség, a stílus, a szépérzék és az elegancia. Előfordult, hogy a dohányiparban a megmaradt cigaretta-csomagolóanyagot használták fel – kifordítva. Rányomtak egy pecsétet, így hozták forgalomba 1946 márciusában a Munkást. A dohányzás – a kikapcsolódás és az élvezetek egyik formája – a háború után szinte csak az idegek megnyugtatására szolgáló pótcselekvéssé vált: a hivatalnokok napi három doboz Kossuth alatt meg sem álltak.

(Füstölgéseink címmel az Első Magyar Látványtár Alapítvány és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum közös időszaki kiállítása 2019. november 10-ig látható. Budapest, Korona tér 1.)