Erénye a könyvnek, hogy az Alföldnél messzebb emeli szemhatárát. A Dunántúl, a Balaton-felvidék, a Duna mente, a Kiskunság csárdáiban forgolódva legendás történetek bukkannak elénk. A szerző emléket állít Petőfi szüleinek is, a Petrovics család szorgalmának, tehetőssé, majd nincstelenné válásának. Petőfi Sándor apja vendégfogadókat, csapszékeket, csárdákat is bérelt és működtetett Szabadszálláson, Kiskőrösön, Kiskunfélegyházán.
Csárdák nem csak az országos főutak mellett álltak. A településeket összekötő, Alföld-mélyi utak legszínesebb csárdája, hű Petőfi-emlékhely a Pest megyei Kocsér külterületén a Kutyakaparó, mely költőnk ugyanezen című versét ihlette.
Minden csárdának megvan a maga intim története. A szerelmes szolgálólányok, a kikapós csaplárnék a nép ajkán legtöbbször betyárok kedvesei. A történetek legzamatosabbja, amikor a betyár a termetes csaplárosné terebélyes szoknyája alatt lelte rejtekét a perzekutorok elől bújva. Írásos forrást hiába keresnénk, a szájhagyomány meg olyan színes, amilyen a néplélek. A perzekutorok jól végezvén dolgukat – itt sem leltük! – nyugodt lelkiismerettel távoztak.
A történet a pusztai romantika csúcsa, nyilván ezért bukkan fel kétszer is a Csárdakönyvben. Izgalmas, letűnt, embert próbáló, a magyarság élni akarásának bizonysága a csárdák világa. A könyv erénye az igényes megjelenés is, a dús illusztráció számos – olykor megsárgult – fényképpel, alaprajzzal, térképpel.
(Gencsi Zoltán: Csárdakönyv. Balmazújváros önkormányzata, 2019, 115 oldal. Ármegjelölés nélkül)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!