Hát akkor mire fel a balliberális hatalom fenntartásai? Először is ő hozta be a mediterrán katonai mentalitást a francia társadalomba. Magyarán rendpárti volt, ami különösen idegen a liberálisok számára.
Ő volt az, aki kivezette az országot a forradalom önpusztító örvényéből. Ő is a forradalom gyermeke, hiszen kispolgári családból származott, enélkül ő sem emelkedhetett volna fel a császári trónig, de ki kellett lépnie a forradalmi terrorból. Az 1789-es forradalom volt a második születése, ám mégis „elárulta” azt. A baloldalon ezt az „érdemét” sem díjazzák, arról nem is beszélve, hogy milyen uralkodási stílust valósított meg, a „bonapartizmus” valóságos szitokszó Franciaországban.
A katonai sikerei mellé meg oda lehet tenni őrületes bukásait, egymillió francia katona áldozta életét azért, hogy ő hősnek tekinthesse magát a különböző „mészárszékeken” – érvelnek az ellenzők. Van egy jó mondás erre: a háborút nem Napóleon találta fel, létezett előtte és utána is. A békepártiak nem foglalkoznak azzal sem, hogy ezek a háborúk – szinte kivétel nélkül – a forradalom következményei voltak.
Gyanítom, van itt a háttérben még egy ki nem mondott gond. A nemzettudat leépítésének első fázisában járunk. Nem kell nekünk mindenáron a saját hőseinkre, államférfiainkra emlékezni, ha mi nem verjük a nagydobot, majd szép lassan feledésbe merülnek. Egy okkal kevesebb, amely megosztja a társadalmat, és mi mindannyian nemre, fajra tekintet nélkül majd békében élünk, és kábán bámulunk ki a fejünkből.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!