Vízi zene

A tengerjáró hajókra a zenészek nem kalandvágyból szegődnek el. Többségüknek nem ez a tervezett karrier, hanem csak pénzkereset, amelynek azonban ára van. Hónapokon át ablaktalan kajütben kell másod-harmadmagukkal lakniuk. Élet az óceánjárókon.

Óceánjáró halad el Velence előterében. Futó benyomások Fotó: Manuel Silvestri Forrás: Reuters

A Costa Concordia tragédiája vetett fényt először a magyar zenészek tengeri munkájára. Bár az óceánjáró a parttól száz méterre futott zátonyra, a balesetnek 32 áldozata volt, köztük egy magyar: a személyzethez tartozó 38 esztendős Fehér Sándor hegedűművész, aki fontosabbnak tartotta, hogy másokon próbáljon segíteni, mint hogy magát mentse. Önfeláldozása elismeréseként posztumusz Magyar Civil Becsületrendet kapott.

Csak a country?

Dányi Árpád zongoraművész nemzetközi zenei versenyek fellépője volt, négy éve az Egyesült Államokban második lett a Liszt Ferenc zongoraversenyen. Aztán jöttek a gyerekek, a tanári fizetés pedig kevésnek bizonyult, ezért két alkalommal is öt hónapra szólózongoristának szegődött egy tengerjáró hajóra. Zenészleszármazott, ikertestvérével együtt diplomáztak 2007-ben a Zeneakadémián, aki szintén zongorista. Tőle származott a hajós munka ötlete. Árpád öt hónapos keresete valóban jó időre szanálta a családi kasszát, de miközben a pénz jól jött, a hónapokig tartó szakadatlan hajóséletet nehéz volt megszoknia. Hiányzott a családja, az ember ráébred: mindennél fontosabb az, hogy lássa felnőni a gyermekeit, mondja.

Pedig mindkét alkalommal jó helyre szegődött, kisebb tengerjáró jachtokra, amelyekre gazdag emberek fizetnek be. Akadt a vendégek között magyar milliomos is. Ezeken a hajókon csupán két-háromszáz óceánra néző lakosztályt alakítanak ki, éttermekben, gyógyfürdőben, élő zenével, tánccal és éjszakai klubbal szórakoztatják a vendégeket. Kimondott luxusjárművek. Legfeljebb 600 vendég fogadására alkalmasak, szemben a három-ötezer személyes tengerjárókkal, amelyek inkább a népszórakoztatásra, a fiatalabb vendégkörre és a gyerekekre szakosodtak.

Az idősebb gazdagok kedvelik a komolyzenét, így második hajóútja alatt Árpád már kizárólag klasszikusokat játszhatott. Fárasztó volt naponta négy-öt órás koncertet adnia, még akkor is, ha ez a szenvedélye – de gyakran már várták a teremben ülve, készültek rá, és rendeltek is. Legtöbbször a Holdfény szonátát. A közönség minőségéről, jellemzőiről komoly nemzetközi tapasztalat birtokában tud nyilatkozni, mivel 2008-ban és 2011-ben összesen 14 hónapot dolgozott japán hotelekben is. Az amerikaiak azt gondolják, hogy csak a country létezik, a japánok aranyosak, lelkesek, fegyelmezettek, a kínaiakat viszont semmi nem érdekli. Amikor 300 tagú kínai csoport volt a hajón, csak napi fél órát kellett játszania, a vendégek a zene élvezete helyett szívesebben töltötték az idejüket evéssel, ivással. A részegek pedig nemzetiségtől függetlenül egyformák: dirigálnak, vállat csapkodnak, és zenét rendelnek.

Magyarországon négy ügynökség közvetít hajós munkára művészeket: szólóban és formációban dolgozó zenészeket, artistákat, táncosokat. A Mester Music tulajdonosai, Mester Tamás és Klemensits Mónika maguk is éveket dolgoztak hajókon és külföldi színpadokon, ismerik a munkafeltételeket, a munkaadói igényeket, és nem utolsósorban, mondja Klemensits Mónika, ismerik és értik a művészeket is. Tíz éve kizárólag a német óceánjáró-piacra közvetítenek, több száz ember munkájáról gondoskodnak. A művészek egy évre előre tudják, mikorra szól a szerződésük. A jelentkezőket először videó, majd élő meghallgatás alapján válogatják ki. A meghallgatáson ott van a hajóstársaság képviselője is. Aki megüti a szintet, egy-két héten belül már tudja szerződése időpontját.

Klemensits Mónika azt mondja, az ő zenészeik havi 2000–2400, a szólisták, artisták pedig 2200–2600 eurót keresnek. Ez jó fizetésnek számít. A kérdésre, mi a különbség a több hónapos és a néhány hetes hajós zenészmunka között, azt a választ kapjuk: fizetésben hasonlóak, munkaidő tekintetében a kompos nehezített pálya. Ott öt-hat órát játszanak, napközben szinte ki sem tudnak szállni.

Óceánjáró halad el Velence előterében. Futó benyomások
Fotó: Reuters

Bírni a bezártságot

A hajómunkára toborzó cégek nemcsak az előnyöket – jó fizetés, ingyen szállás, étkezés, személyzetnek biztosított szórakozási-szabadidős lehetőségek, világlátás –, hanem a nehézségeket is felvázolják. Az első, hogy bírni kell a bezártságot, mivel egy idő után a legnagyobb óceánjáró is szűkösnek bizonyulhat. A kék tenger látványa elsőre lenyűgöző, de egy hét múlva már kevéssé vonzó. Az állás hónapokra szól, nem lehet menet közben felmondani, nincs rendkívüli kikötés, nincs hazalátogatás, van viszont pihenőidő nélkül 10-12 órás kemény munka.

A hajó hierarchiájában a tisztek után a művészek következnek: énekesek, táncosok, zenekari tagok, a szólózongorista pedig kiemelt státusz.

A tiszti kantinban étkezhet – a koszt jó, de elég egyoldalú –, és beléphet minden, a vendégek által is látogatott helyre, ami a személyzet nem minden tagjának engedélyezett. Szabadidejében turista, kimehet a szárazföldre is. Hivatalosan külön kabint kap. Nem hivatalosan nem. Árpádnak például mindkét hajós munkája idején osztoznia kellett a szűk, ablaktalan kajütön, amelyben mindössze egy emeletes ágy, egy kis íróasztal és kis ruhásszekrény fér el. (A tiszti kabinok tágasak, lakás méretűek.) Azt mondja, az állandó imbolygást négy nap alatt sikerült megszoknia, az ablaktalanságot már hosszabb ideig tartott. Egy ilyen „kis hajó” is 11 emeletes, amelyből három szint a víz alatt van, és nem annyira jó odalent lakni. A nagy vihart, a hétméteres hullámokat a luxuskabinokban is megérzik. A hivatalos álláspont szerint a hajók elsüllyeszthetetlenek, de ha nincs áram, irányíthatatlanná válnak, sodródnak. Ritkán, de előfordulnak ilyen esetek.

Fotó: Dányi Árpád

Partra szállás csónakkal

A nemzetközi személyzetben elsöprő többségben vannak a filippínók, még a zenészek között is, őket követik az indiaiak, számol be róla Árpád. A filippínók nagyon kedvesek, barátságosak, nyitottak, nem kimondottan ázsiai természetűek. Sokuknál a tengeri hajós munka életforma, sok zenész jobban ért már a hajózáshoz, mint a matrózok. Vannak, akik tizenöt-húsz éve szolgálnak, erre rendezkedtek be: otthon a család, a hajón a másik társ. Ez a ship life.

A zenészeknek nem olyan kemény az életük, mint a konyhásoknak, takarítóknak vagy matrózoknak, mivel csak délután, este dolgoznak. Ez azonban egészen másfajta megterhelést jelent.

A kérdésre, mivel lehet eltölteni a napot, Dányi Árpád azt feleli: először ő sem tudta, mit fog csinálni. A kisebb tengerjárókon ugyanis a vendégek kiszolgálására összpontosítanak, és nem fordítanak akkora figyelmet a személyzet igényeire. Az ő hajójukon kis konditerem meg crew (legénységi) bár volt csak, a nagyobb hajókon a legénységnek külön úszómedencét is építenek. Árpádnak nem kellett korán kelnie, mivel éjfélig önállóan koncertezett, vagy operaénekeseket kísért, aztán napközben eljárt a konditerembe, majd miután lettek barátai, főként a zenésztársak közül, gyorsabban telt az idő. Ha a hajó kikötött, ő is kimehetett. Mivel a csoportok tíz-tizenhárom napos turnusokban váltják egymást, minden napra jut néhány órás megálló, a körút programját követve mindig máshol, ami az első körben még nagyon érdekesnek látszik. A kétszer öt hónap alatt Árpád is megfordult vagy húsz-huszonöt országban az északi féltekétől Latin-Amerikáig. Azt mondja, ő biztosan nem fizetne be ilyen útra. A turisták öt-hat órát töltenek egy helyen, ennyi idő alatt szinte semmit nem látnak, csak benyomásokat szerezhetnek egy-egy országról, városról. Kipipálhatják, hogy ott is voltak. A személyzet tagjai közül sokan már ki sem szállnak, meséli. Unják. Akik napi 12 órát dolgoznak, inkább alszanak. Nehogy azt gondolja valaki, hogy a Karib-szigetek a negyedik hónapban is olyan érdekes! Erdő és óceán. Ha a hajó nem tud közvetlenül beállni a kikötőbe, a partra szálláshoz mentőcsónakot kell használni, ami gyakran félórás oda-vissza utazgatás. Rabolja az értékes szabadidőt. A többség a kikötőkből amúgy nem strandra vagy városnézésre szalad, hanem ingyenes internetet, free wifit keres, hogy beszéljen a családjával. A hajón lévő internetért fizetni kell, és gyakran akadozik is.

A teljes legénység, így a zenészek számára is kötelező a hajóra szállás után közvetlenül a biztonsági kiképzés, amelyet angol nyelvű vizsgával kell lezárni. Ezt követően az út során fárasztó próbariadókat is tartanak. Árpád azt mondja, megérti, hogy ezekre szükség van, csakhogy a kapitánynak a próbariadó után nem kell este még zongoráznia is.

A vízi balesetek valóban ritkák. A hajózenészek élete sem a balesetekről és a tragédiákról, hanem a szórakoztatásról, a pénzkeresetről és eleinte talán a kalandvágyról is szól. Fehér Sándor emléke még közeli, a süllyedő Titanicon játszó zenekar képe már csak történelem.