Élt egyszer megszépült emlékezetünkben egy kisváros tehetős polgárokkal: nyakas kálvinistákkal, jómódú zsidókkal és a Rákóczi fejedelem szerint (is) „leghűségesebb” ruszinokkal, akik a hegyek túlfeléről települtek át a középkorban a gyepűvidékre. Őket görögkatolikusságuk kapcsolta össze a nyugati keresztény magyarsággal. E vidék egykor felőlünk volt Kárpátalja, nem pedig a hegyeken túlról nézve „Kárpáton túli terület”. De Jaltában döntöttek: a „vasember”, Sztálin megkapta mindnyájukat bónuszként. Ő pedig önnön képére formálta e tájat. A zsinagóga szocreál kockakultúrház lett, neoromán falait ocsmány betonburkolat mögé rejtették, elé bronz Lenint raktak a nyomaték kedvéért. Aztán a birodalom omlott, Lenin dőlt, a műkő fal azonban maradt, és ma ponyvára kasírozott régi fotó hirdeti: ilyen volna a beregszászi zsinagóga – ha Jaltában másként döntenek. Lenin hűlt helyét dodzsem foglalta el, amelyben szabadon koccanhatnak, ütközhetnek egymással magyarok és ruszinok. Keserédes a vidámság a birodalmi örökség romjain.
zsidóüldözés
Karácsony a pokol közepén
Sztehlo Gábor evangélikus lelkész ember maradt a pokol közepén is.
