Hat fix, hét kétesély
K e r é k p á r
K e r é k p á r
Lékó Péter a várakozás alatt, egy mínusszal csak nyolcaddiként zárta a tíz résztvevős dortmundi sakktornát, mégsem csalódott. Mint mondta, ebben az évben számára is a szeptember végén kezdődő világbajnoki torna az év főeseménye.
Az autós gyorsasági világbajnokság 56. idényét gyűri, a Magyar Nagydíj pedig éppen idén jubilál: 1986 óta huszadik alkalommal bőgnek fel a motorok Mogyoródon. Idén az eddig megszokott augusztus közepi időpont helyett július legvégén népesül be a Hungarori
K e r é k p á r
K e r é k p á r Múlt hét végén a Pireneusokban tekert a 92. Tour de France mezőnye, s újból szembesülhetett azzal, hogy Lance Armstrongot szinte lehetetlen lesz letaszítani a trónról. A világ leghíresebb kerékpáros körversenyének hatszoros győztese s
K e r é k p á r
Három arany és három ezüst, igazán szép mérleg egy úszóvilágversenyen. Különösen annak első napján, és a magyar küldöttség máris ezt mutathatja fel a budapesti junior Európa-bajnokság tegnapi nyitánya után.
Kerékpár
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
A legabszurdabb légiósszabályt hozták meg Koreában. Millimétereken is múlhat egy boldog karrier.
A megfiatalított, az Európa Kupában hatodik helyen végzett csapatban a vezéreket keresi Märcz Tamás.
Cimpian Olivia nem kapott negatív megjegyzést, ám úgy sejti, a románoknak nem könnyű elfogadni az országváltását.
Muguruza edzői segítséget kért a monterreyi döntőben, majd nem épp kedves szavakkal illette Babost.
Egyelőre nem tudni, hogy a Véranda’s Willems-Crelan csapat bringása miként bukott.
Szettet tudott nyerni a monterreyi döntőben Muguruza ellen, a mérkőzés viszont a spanyolé lett.
Lehetséges, hogy The (Dick)Man teleportálta magát az elmegyógyintézet alagsori gumiszobájából a reptérre.
A város megbénult, de százezreknek dolgozni kell járni akkor is amikor a főpolgármester szinte egész nyáron szabadságon van.
Elképesztő pusztítást végzett a tombolás.
Berlin szerint Kína német katonákat sodort veszélybe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.