Einstand
F O R M A – 1
K a j a k - k e n u Vereckei Ákos 1998-ban a szegedi rendezésű világbajnokságon a kajak egyes ötszáz méteres számában szerzett aranyérmével robbant be a sportág élvonalába és egyben a köztudatba. Az azóta eltelt hét évben sikerek és kudarcok is
Ú s z ó V B
K e r é k p á r
F o r m u l a – 1
K e r é k p á r Szombaton Saint-Étienne-ben minden eldőlt. Lance Armstrong megnyerte a 92. francia kerékpáros körverseny egyéni időfutamát, tehát pályafutása utolsó Tourján sem maradt szakaszsiker nélkül. Tegnap a záró etapon csak be kellett te
K e r é k p á r
H o s s z ú t á v f u t á s
Holnaptól már nem feltétlenül a labdáé a főszerep Montrealban, hiszen a pólósoké után megkezdődik az úszók világbajnoksága is. Hét magyar versenyző áll rajthoz, éppen úgy, mint négy éve Fukuokában, és ismét beérnénk egy aranyéremmel, csakhogy ezt most már
F o r m a – 1
V i t o r l á z á s
E v e z é s Haller Ákos és Pető Tibor tökéletes, bár az ő szempontjukból nyilván szomorú példát szolgáltatnak arra, mily’ gyorsan múlik el a világ dicsősége. 2001-ben nemcsak a magyar evezőssport első világbajnoki aranyérmét szerezték meg
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
A legabszurdabb légiósszabályt hozták meg Koreában. Millimétereken is múlhat egy boldog karrier.
A megfiatalított, az Európa Kupában hatodik helyen végzett csapatban a vezéreket keresi Märcz Tamás.
Cimpian Olivia nem kapott negatív megjegyzést, ám úgy sejti, a románoknak nem könnyű elfogadni az országváltását.
Muguruza edzői segítséget kért a monterreyi döntőben, majd nem épp kedves szavakkal illette Babost.
Egyelőre nem tudni, hogy a Véranda’s Willems-Crelan csapat bringása miként bukott.
Szettet tudott nyerni a monterreyi döntőben Muguruza ellen, a mérkőzés viszont a spanyolé lett.
Lehetséges, hogy The (Dick)Man teleportálta magát az elmegyógyintézet alagsori gumiszobájából a reptérre.
A város megbénult, de százezreknek dolgozni kell járni akkor is amikor a főpolgármester szinte egész nyáron szabadságon van.
Elképesztő pusztítást végzett a tombolás.
Berlin szerint Kína német katonákat sodort veszélybe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.