- Magyar Nemzet
- Sport
Sport
A Föld-Hold távolság a cél a jubileumi Országfutáson
Szombattól már tizedik alkalommal rendezik meg az Országfutást, melynek szervezői abban bíznak, hogy a programnak 30 ezer ember lesz részese, összteljesítményük pedig eléri majd a Föld-Hold távolságot, azaz a 380 ezer kilométert.
Labdarúgó Eb-selejtező dömping, csütörtöktől jövő keddig

A Föld-Hold távolság a cél a jubileumi Országfutáson
Szombattól már tizedik alkalommal rendezik meg az Országfutást, melynek szervezői abban bíznak, hogy a programnak 30 ezer ember lesz részese, összteljesítményük pedig eléri majd a Föld-Hold távolságot, azaz a 380 ezer kilométert.

Labdarúgó Eb-selejtező dömping, csütörtöktől jövő keddig

Átadták a Tímár utcai Urányi-Fábián vízitelep felújított részét
Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár az átadón hangsúlyozta, hogy a kajak-kenu Magyarország egyik legsikeresebb sportága.

Bónuszpontért megyünk Splitbe
A magyar válogatottnak legalább hat, de inkább hét pontot kellene szereznie hátralévő három meccsén. A hétből egyet csütörtökön Splitben, ami azonban nehezebb feladatnak ígérkezik, mint a többi hat.

Szeszélyes, könnyelmű vb-ezüstérmes
Zlatko Dalic csapata vezeti a csoportot, de sokkal meggyőzőbb is lehetne az előnye, ha megveri Bakuban Azerbajdzsánt és nem kap ki Budapesten. Utóbbit mi nem bántuk.

Döntő Eb-selejtező forduló előtt a magyar és a walesi futballválogatott

Szolnokon a hangulat is megváltozik
Legutóbb csak a negyedik helyig jutott el a Szolnoki Olajbányász – igaz, a kupagyőzelem meglett tavasszal –, ráadásul a csapat papíron meg is gyengült a nemrég kezdődött idényre.

Hegyvidékről Las Vegasba

Jobb, ha hallgat a hangos szomszéd
Bár a Manchester United évek óta botladozik a Premier League-ben, arra azonban kevesen számítottak, hogy a patinás klub a 12. helyen fog szerénykedni az angol bajnokságban nyolc forduló után.

Befejezi pályafutását a németek világbajnok labdarúgója

Lerakták az új miskolci sportcsarnok alapkövét

Előrébb lépnek a rangsorban
Marco Rossi nem tartozik a szerencse kegyeltjei közé: a horvátok elleni mérkőzésen hat játékost kell nélkülöznie. Sigér Dávid és Feczesin Róbert lehetőséget kaphat a bizonyításra.

Mintegy 15 ezer gyerek szurkol majd a zárt kapus mérkőzésen

Rosszul indult, jó vége lett
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség kimutatása szerint ez lett minden idők legnívósabb világbajnoksága, az előző tizenhat mindegyikét lepipálja. A végére pedig még a nézők is előkerültek.

Giampaolo 111 napig volt az AC Milan edzője
Menesztették posztjáról Marco Giampaolót, az olasz élvonalban szereplő AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.

Kádárék fenn, Dzsudzsákék lenn
Nikolics Nemanja 104 meccsen lépett pályára a Fire-ban, 56 gólig jutott, 2017-ben ő volt a liga gólkirálya. Tervei szerint nem marad az Egyesült Államokban.

Tanuszodát adtak át Abádszalókon
Az abádszalóki létesítmény tanuszodából, valamint egy 6 pályás, 25 méteres medencéből áll, ahol a már úszni tudók képezhetik magukat tovább – ismertette Szabó Tünde.

A Fradinak jó esélye van a BL-címvédésre
Az 1. fordulóban, három magyar klub is érdekelt, akárcsak a múltkori kiírásban: a címvédő FTC-Telekom, a Szolnok és az OSC, csak éppen utóbbi felváltotta a ZF-Egert.

Statisztikailag kódolt események
Antonio Conte edzőként képtelen nyerni a Juve ellen. Eddig háromszor rugaszkodott neki a feladatnak, de még nem koronázta siker a tevékenységét.

Fontos híreink
Tíz év börtönt kaphat a bukott dél-koreai elnök

Hírszerzési adatokkal segítette Nigéria az Iszlám Állam elleni amerikai katonai akciót

„Kárpátkemence”: 1100 éves kulináris utazás egy kötetbe tömörítve

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Nemcsak lopott, ütött is: magyar állampolgárt vittek el a bécsi rendőrök
A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

Karácsonyi fényjátékkal köszöntötte az ünnepet a pápai mentőállomás
A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

„Na szia, mentő!” – mutatjuk, ki az a mentésirányító, aki a négyéves hősnek segített
Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Baleset miatt lezárták a 32-es főutat
Jászberény térségében ütközött két jármű
Külföldi híreink

Fontos bejelentést tett a Fehér Ház
Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Egy kis szundi a parton: barátfóka borzolta a kedélyeket Olaszországban
Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Putyin kijelentése mindent megváltoztathat – akár tűzszünetre is készek az oroszok?
Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Elhunyt a The Cure gitárosa, Perry Bamonte
A zenész 65 éves volt.

Putyin ajándéka mindenkit meglepett + videó
Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

Ismét gyászol a győri kézilabdázás, elhunyt a magyar vízilabdázókkal is sikeres szakember
A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

