A Nemzetközi Biatlonszövetség (IBU) korrupcióval és visszaélésekkel gyanúsított korábbi elnöke, a norvég Anders Besseberg már 2018-ban lemondott. Ám ennyivel nem úszta meg. A szövetség külső vizsgálatot rendelt el a visszaélések tisztázására, és az eredményeket több száz oldalas beszámolóban hozták nyilvánosságra – számol be minderről az Origó.hu. A részletek egészen botrányosak: az egykori elnök, Besseberg német főtitkára, Nicole Resch segítségével minden lehetséges módon védte az orosz érdekeket a biatlon-világversenyeken. Az IBU volt elnöke a kenőpénzt bőröndben kapta meg az oroszoktól. S emellett egyéb luxusszolgáltatásokat is élvezhetett: ingyenes vadászutak, luxusprostituáltak, minden, ami nem csak szem-szájnak ingere.
Besseberg talpa alatt akkor kezdett forrósodni a talaj, amikor 2015-ben az orosz doppingbotrány napvilágra kerülésében fontos szerepet játszó Grigorij Rodcsenkov kitálalt a Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) ügyeiről. Rodcsenkov volt annak a moszkvai doppingellenes laboratóriumnak a vezetője, amely a doppingteszteket felügyelte a 2014-es téli olimpiai játékok idején.
Ebben az időben az orosz sílövők furamód nem buktak meg a doppingellenőrzéseken, és a jelentés szerint az IBU norvég elnöke nem is gyanakodott arra, hogy az Orosz Biatlonszövetségnek köze lehet a doppingbotrányhoz. Szerinte Rodcsenkov hazudott, a botrány kivizsgálását vezető Richard McLarent pedig idiótának nevezte.
A McLaren-jelentés szerint 2011 és 2015 között az orosz versenyzők között tíz olyan embert találtak, akik doppingoltak. Olyan olimpiai éremszerzők, mint Jevgenyij Usztyjugov, Szvetlana Szlepcova, Olga Viljuhina és Olga Zaiceva is érintettek voltak a doppingbotrányban. – 2002 és 2014 között egy kezemen meg tudtam volna számolni azokat a biatlonistákat, akik nem doppingoltak – mondta el Anatoli Hovancev orosz edző.
Anders Besseberg szorgalmazta 2016 őszén azt is, hogy a szibériai Tyumen városában rendezzék meg 2021-es világbajnokságot. Ekkor már fény derült az orosz doppingbotrányra a 2014-es szocsi olimpia után. A szövetség elnöke sokat segített abban is, hogy a doppinggyanúba keveredett orosz versenyzők részt tudjanak venni a 2018-as phjonghcsangi téli olimpián.