Asztal tetején táncoló aranyos lányok

Amikor a Hajós Alfréd uszodában Pelle Anikó bepattintotta a labdát az olasz kapus hálójába, a magyar csapat kispadján összeölelkeztek a lányok. 10-7 lett a javunkra. Ezt a meccset, vagyis az Európa-bajnokság döntőjét már matematikailag sem veszthették el a magyar vízilabdázók. A végén ugyan még kaptak egy gólt, de ez már senkit sem érdekelt. Aranyérmes lett a magyar válogatott, és mivel a férfiak nem jutottak döntőbe, ezúttal, akárcsak a kilencvenes évek első felében, a magyar pólóban ismét a hölgyválogatott az eredményesebb.A mieink ennyi néző előtt még sohasem játszottak, de visszaemlékezve a korábbi Európa-bajnokságokra, nézőcsúcs volt a mostani. És micsoda közönség! Érdekes, ha ugyanazok is ülnek a lelátón, másként szurkolnak a női meccseken, mint a férfiakén. Az utóbbin akkor is érződik valamiféle feszültség az uszodában, ha biztosan vezet a csapat. A férfi mérkőzéseken olyan elszántan ordítják a buzdító rigmusokat a drukkerek, mintha e kis nép sorsa is ezen a meccsen dőlne el.A női döntőn a buzdítás családiasabb, szelídebb, bensőségesebb volt. Pedig betyár kemény meccs dúlt a medencében. A víz alatti kamerák jóvoltából láthatták, hogy a bukásra álló, háromszoros Európa-bajnok olaszok meztépésekkel, „ölelésekkel” erotikus vízi revüt rendeztek. Az pedig, amikor a magyar csapat egyik legjobbja félmeztelenre vetkőztetve úszott a kamera felé, befért volna Las Vegasban bármelyik éjszakai szórakozóhely főműsorába.Faragó Tamás tavaly ősszel vette át a válogatott irányítását, és amikor néhány edzés után azt mondta, Európa-bajnokok lesznek, a legtöbben megmosolyogták: „Vicces, jópofa ember ez a Tamás!” Aztán a régiekből, újakból jól összerakta a válogatottat, pedig a szép lányok egy része az olasz bajnokságban játszik, nekik sem volt sok idejük a közös gyakorlásra. De fegyelmezettek voltak, a nőkre jellemző kiszámíthatatlanságot ötvözték a tudatos játékkal, és közben megtartották a női meccsek utánozhatatlan, bájos hangulatát. A nézők szinte egyenként megölelték volna valamennyiüket. Néhány szerencsésnek a meccs után a parton ez sikerült is. A lefújás után Faragó elrohant nyilatkozni, aztán amikor visszajött a táncoló lányokhoz, az első szava az volt: „Aztán nehogy sírjatok!” Erre természetesen néhányan azonnal elbőgték magukat. De mint tudjuk, a győztesnek szabad sírni. Az eredményhirdetés után a csapat átvonult a hatalmas sörsátorba mulatni. Az ott levők elképesztő üdvrivalgással fogadták őket. Tiszteletükre azonnal elénekelték a Himnuszt, majd a színpadra követelték a lányokat. Nem is kellett nagyon győzködni őket, az új Európa-bajnokok énekeltek, táncoltak. Ki a színpadon, ki valamelyik asztalon. Még a mázsán felüli Györe Lajos, Faragó segítője is felugrott egy asztalra és táncra perdült. Finoman szólva, Markó Iván aligha szerződtetné, de játékosainak nagyon tetszett a produkció. Az aranyérmes csapat számait többször visszatapsolták. A legtöbben azonban a meccset szerették volna újra megnézni. Mert ugyan nótázásban sem rosszak, de vízilabdában a legjobbak Európában.