Gellei vizsgáztat

Bizonyos életkort elérvén megbocsájtható, ha valaki nem halad mindenben a korral. Erre hivatkozva merem bevallani, hogy nálam az edzőt nem elsősorban az minősíti, hogy eredményes-e, avagy sem. Az én olvasatomban megítélésénél az az elsődleges szempont, hogy képes-e hatni a tanítványaira.
Köznapibban fogalmazva ez annyit jelent, hogy a mesterekkel szemben támasztott tudományos követelmények között szerintem a pedagógia áll az első helyen. Persze, nem elméleti, hanem alkalmazott kivitelben. Így aztán módszerektől, habitustól, fölkészültségtől függetlenül elismerően bólintok arra az emberre, akire az esztendők múlásával úgy emlékeznek a versenyzői, hogy főszerepe volt az életükben.
Nos, a válogatott futballisták élére most olyan edző került, akinek meggyőződése, hogy egy-egy csapat életében a közösségen belüli viszonyok legalább olyan fontosak, mint az, hogy a játékosok tisztában legyenek azzal, mire is való a labda.
Gellei Imre esküszik arra, hogy a futball nem csupán a hivatalos besorolás szerint csapatjáték, azaz, ha nem alkot igazi csapatot a társaság, azt a játék sínyli meg.
Tehát előbb a csapat, s csak azután a játék.
Kétségtelen, rengeteg példával szolgált már a sport arra (is), hogy egymással szinte szóba sem álló emberek vízbe szállva, pályára lépve végigverték a világot, mi több, utána még kérkedtek is azzal, hogy nem esznek egymás tenyeréből, ám a statisztikákat böngészve kiderül: ezek az alakulatok többnyire csak egyszer értek föl a csúcsra, ismételni képtelenek voltak.
Magától értetődően vállalja Gellei, hogyha módja van rá, azokra számít, akikkel már régi, kipróbált a viszonya. Senki nem csodálkozik azon, hogy stábjában azok találhatók meg, akikkel már dolgozott együtt, s az sem volt meglepetés, hogy nála lett válogatott a Kijevben játszó Bodnár László, s került be újra a csapatba Juhár Tamás – hogy csak két példával szolgáljak. Az előbbi az utánpótláscsapatban, az utóbbi pedig a Vasasban volt alapembere Gellei Imrének.
A kapitány esküszik a bevált kapcsolataira, de – klasszikus stílusú tanáremberként – nyitott. Senkiről nem tételez föl rosszindulatot, gonoszságot, nincsenek előítéletei, praktikussá téve a szólást, az az elv vezérli, hogy más kárán a hiszékeny tanul, a sajátján pedig az okos. Jellemző, hogy még ma is szomorúan beszél arról, hogy akadt néhány olyan játékos edzői pályafutása során – például Zalaegerszegen vagy a Vasasban –, akikkel egyszerűen képtelen volt szót érteni, tehetett akármit, nem voltak vevők arra, amit kínált.
Tartalmas emberi (munka)kapcsolatra.
A magyar mezőny ismeretében sejthető, kik azok a játékosok, akikre számíthat Gellei Imre, az pedig az elmúlt esztendőkben kiderült, mennyit tudnak a szakmájukból azok, akiknek esélyük van arra, hogy pályára lépjenek a nemzeti tizenegyben.
Ami a tudást illeti, sok titkuk nem lehet, Gellei habitusa jóvoltából most az is kiderülhet, emberként mennyit érnek, fogékonyak-e arra, ha társként számítanak rájuk.
Meggyőződésem, ez a vizsga lesz a legrangosabb kvalifikáció valamenyiük életében.