Kevés a használható játékos Újpesten

Edzője szerint demoralizáló vereséget szenvedett az Újpest futballcsapata vasárnap este. Kisteleki István a Zalaegerszeg 4-1-es Megyeri úti győzelme után elmondta még, hogy a szezonzárásig hátralévő öt mérkőzés (négy bajnoki és egy kupatalálkozó) eldönti majd, hogy fölemelkedő vagy leszálló ágban van-e az együttes. Ha tartós a kudarc, azon ő is elgondolkodik majd – tette hozzá, ám a jólértesültekkel ellentétben ez nem azt jelenti, hogy veszi a kalapját, és távozik. Mi több, a játékosait sem okolja a vereségért.

-LABDARÚGÁS-
Miért tenném? Ha annyit tudnak, amennyit látok, nem ostorozhatom őket, ha meg nem tesznek meg mindent a sikerért, egyszerűen nincs miről tárgyalnom velük. Arról nem beszélve, hogy csupán tizenkét-tizenhárom versenyképes futballistám van, érthető, hogy felőrlődnek, elfáradnak. A képlet egyszerű: nagy nehezen összerakom a csapatot, aztán jön egy meccs, és összeomlik minden. Az MTK elleni rangadóig nem volt különösebb gond, ám a Hungária körútról kölcsönkapott Erős és Pető nem játszhatott a derbin, át is gázolt rajtunk az ellenfél. Újra neki kellett látnom az építkezésnek, ám a ZTE elleni meccs végére újra romokban hevert a csapat. Elsősorban a két vereség hozadéka boszszantó: a játékosok nehezen emésztik meg, hogy esélyük sem volt a sikerre. Még akkkor is, ha nem az MTK és nem a ZTE az igazi ellenlábasunk.
– Ezt, hogy érti?
– A hatodik helyen állunk, a pozíció nagyjából megfelel annak, amit tudunk. Másként: ha minden a mi kezünkre játszik, akkor is csak a negyedik helyről álmodozhatunk. Az MTK és a Dunaferr esztendők óta szisztematikusan, posztokra igazolva rakja össze a csapatát, az idén a ZTE is erre az útra lépett – az ilyesmi elsősorban pénzkérdés –, az Újpest csak utánuk következhet. Még akkor is, ha vasárnap egy-nulla után rúgunk még egy gólt – volt rá lehetőségünk –, akkor, ismerve az itthoni bajnokik forgatókönyvét, nem hiszem, hogy kikapunk a Zalaegerszegtől.
– Árulja el, lehet másként is igazolni, mint posztokra?
– A mi esetünk azt igazolja, igen. A nyáron csak Posza kapus lett a miénk azok közül, akiket kinéztünk. Jellemző, hogy szezon közben játékostoborzót tartottunk a Megyer úton. Jött Vagner és Poljakovics, de ezzel együtt is kevesen vagyunk. Ahhoz mindenképpen, hogy kivédjük a formaingadozásokat. Az összeállításunkból kiderül, hogyha mindenki egészséges, és nincs eltiltva senki, akkor úgy kilencven százalékban adott a kezdő tizenegy.
– A másik oldal, hogy a játékosok egy idő után ismerik egymás gondolatait is, ami nem éppen hátrány.
– Ha a kulcsjátékosok jó formában vannak, akkor tényleg előny, ám ha csak azért vannak a pályán, mert nincs kivel pótolnom őket, akkor aligha. Szerdán például nem játszhat Kispesten a kiállított Korolovszky és sárga lapjai miatt Tamási. Két ifista is ott ül majd a cserejátékosok között, a pályán pedig Galaschek lesz a középső védő. Megoldja a feladatot, ebben biztos vagyok, ám van kockázat a szerepeltetésében, hiszen harmincvalahány éves, és hetek óta nem játszott a csapatban. Vagy ott van Szélesi… Ő fiatal, húszesztendős. Neki arra lenne szüksége, hogy két-három meccs után pihenjen egy hetet, ne legyen túlhajtva, mert az kapkodást szülhet, elbizonytalaníthatja. Tudom, ezek apróságok, de olyan nüanszok, amelyek igenis befolyással lehetnek a csapat életére, s persze az eredményességére.
– Azt mondta, a szezon végén elgondolkodik majd a folytatáson. Ezt akkor végül is, hogy értette?
– Ahogy elhangzott. Leülök, és végiggondolom, mi történt az elmúlt fél évben, és miért. Megpróbálok rájönni, mit tehetek azért, hogy ne legyen rapszodikus a szereplésünk. Nekem nem szóltak, hogy nincs rám szükség, az én fejemben sem fordult meg, hogy veszem a kalapom, és távozom. Hogy van, aki erre gondolt, az természetes. Az emberi gyarlóságot most hagyjuk, azt pedig én is tudom, hogy otthon még egy esélyesebb csapattól sem illik három góllal kikapni.