Közjogilag aggályos, hogy Magyar Péter lemondásra szólította az államfőt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász lapunknak reagált arra, hogy Magyar Péter a Tisza Párt választási győzelme után lemondásra szólította Sulyok Tamás köztársasági elnököt. A szakértő szerint még erős politikai vagy társadalmi nyomás esetén sem írhatók felül a közjogi keretek.

2026. 04. 13. 16:09
Fotó: Bruzák Noémi Forrás: MTI Fotószerkesztõség
Véleményhírlevél

Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerinte közjogilag ez az arány kifejezetten aggályos, hiszen az ilyen kijelentések hosszabb távon az intézmények politikai nyomás alá helyezését és a jogállami garanciák kiüresítésének veszélyét vetítik előre. Ifj. Lomnici úgy véli, hogy óvatosságra intheti ugyanakkor a Tisza Pártot az a tény, hogy Lengyelországban nincs sarkalatos törvény, de ott sem próbálták a Magyar Péter által kilátásba helyezett intézkedéseket megvalósítani. Ráadásul a Baka András ügyében született strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítélet, illetve nyugdíjazott bírák által indított munkaügyi perek gyakorlata sem pozitív minta a Tiszának ebből s szempontból.

Borítókép: Sulyok Tamás (Fotó: Bruzák Noémi/MTI Fotószerkesztőség)

Komment

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.