Szántó Imre újra a Fáy utcában

Akár névnapi ajándékként is felfoghatta kinevezését Szántó Imre, a Vasas öklözőinek vezetőedzője. A szakember eddig csupán a válogatott keret munkáját irányította, hétfőtől – Imre napjától – azonban visszaköltözött a Fáy utcába. Oda, ahol a hetvenes években öt éven át sikeresen dolgozott.

-ÖKÖLVÍVÁS-
Hogy Szántó irányítja a bunyósok munkáját a Fáy utcában, az már akkor kiderül, amikor a látogató még át sem lépte az edzőterem küszöbét. Az edző utánozhatatlan baritonja betölti a kopott termet.
– Legyen hang, legyen hangulat. Ez legalább olyan fontos, mint az, hogy eredményesek legyenek a srácok. Amikor régebben itt jártam, mindenki szinte csak suttogva beszélt a másikkal, olyan csönd volt, mint egy bírósági tárgyaláson. Egy edzőterem éljen, lüktessen! – magyarázza.
– Klein Csabát váltotta a vezetőedzői poszton. Annak a helyét vette át, aki – csönd ide, csönd oda – eredményes volt. Miért váltak meg tőle?
– Én csak annyit tudok, hogy ellentéte volt a klubvezetéssel, gyakori volt közöttük a súrlódás. De ez nem az én asztalom, akkor történt mindez, amikor még nem voltam itt. Az én mesém ott kezdődik, hogy megkérdezték tőlem, hogy tudok-e valakit vezetőedzőnek. Mondtam, tudok, s ha én megfelelek, elvállalom.
– Az utóbbi években, sőt évtizedben a Vasas arról is ismert, hogy a felnőttek sikerei mellett az utánpótlásnál rend van.
– Ezután is így lesz. Angyalföldön köztudottan szeretik a bunyót, mindig sokan próbálják ki, mit tudnak a ringben. Ettől függetlenül meglepett, hogy az első edzésemre milyen sok szülő jött el.
– Meglehet, az érdeklődés önnek szólt, hiszen az elmúlt tizenhárom évben a válogatottnál enyhén szólva is figyelemre méltó sikerekkel szolgált.
– Lehet, hogy ez is benne van, de távolról sem én vagyok itt a főszereplő, inkább a versenyzők. Alapelvem, hogy a bunyót és a klubot egyaránt feltétel nélkül kell szeretni. Csak ez hozhat sikert.
– A jövőben óhatatlanul is kevesebb ideje jut a kapitánykodásra.
– Igen, most kicsit rohanósabb lesz az életem, de tudom, hogy egyik kötelességem sem szenved kárt. Az elmúlt években – leszámítva a világversenyek előtti edzőtáborokat – éppen az volt a gondom, hogy több munkára vágytam, mint amennyit a válogatott igényelt. Maradt energiám bőséggel, ezt köti le most a Vasas.
– S ha jött Szántó, akkor jött vele Kovács István is…
– Kokóval sosem szakadtunk el egymástól, legföljebb nem vertük nagydobra, hogy rendszeresen együtt edzünk, amikor ő itthon van. Most legalizáltuk a szokást, Pista hetente két-három alkalommal velünk gyakorol. Mondanom sem kell, hogy mekkora hajtóerő mindenki számára, hogy itt van közöttünk.
– Kovács az Universum bunyósa Hamburgban, ahol van edzője, Fritz Sdunek személyében.
– Így igaz, ám nem is a profi meccseire készítem fel őt. Annyi történik csupán, hogy felhangolom, pontosabban, együtt hangoljuk fel a mesterzongorát. Meg persze beszélgetünk a bokszról, róla, és általában mindenről. A lényeg, hogy belefeledkezzünk az ökölvívásba.
– Kokó jól van?
– Röviden válaszolva: kitűnően! Akár civilként nézem őt, akár ökölvívóként, nincs vele gond. Van még benne nagy eredmény, akár egy újabb profi világbajnoki cím is, amelyet már a jövő nyáron megszerezhet. Kokó ízig-vérig Vasas-bunyós, olyanyira, hogy a szombati csapatbajnoki meccsünkön ő lesz a ringsegédem. Ő is hozzájárulhat ahhoz, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk az aranyéremhez.
– Lehet, hogy értékesebb lesz a szorító sarka, mind a küzdőtér?
– Ha a korábbi közös amatőr sikereinket nézzük, akkor igen. Csakhogy – mint mondtam – ezúttal nem mi vagyunk a főszereplők.
A Fáy utcai új élet kezdetét jelzi, hogy az edzés végén teherautó gördül be a sporttelep udvarára, néhány perccel később pedig az edzők és a bunyósok már pakolják is a platóra a fölösleges kacatokat, az elhasznált mezeket és edzőcipőket.
Imre-napi nagytakarítás…