Először rendeztek az olimpia évében fedett pályás világbajnokságot, s amikor Budapest megkapta a rendezés jogát, sokan érthetően tamáskodtak a várható színvonallal kapcsolatban. Aztán – kellemes meglepetésre – már a rajt előtt megdőlt a részvételi rekord, s bár hiányzó is akadt, ez nem érződött a színvonalon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt. Különösen az orosz atlétanők remekeltek, akiknek hét aranyérme már-már az egykori NDK-beli atléták sikerét idézte.
A száz év atlétika című sportági történelemkönyvben az 1989-ben Budapesten rendezett világbajnoksággal kapcsolatban az a kérdés olvasható: Hol volt a magyar atlétika? Pedig tizenöt évvel ezelőtt, ha versenyzőinknek nem is sikerült érmet nyerniük, de hatan is bekerültek a legjobb nyolc közé. A hét végi vb-n csapatunk sajnos negatív csúcsot ért el, mert hazai közönség előtt minden idők leggyengébb világbajnoki szereplését produkálta. Kétségtelen, hogy önmagukhoz képest atlétáink nem szerepeltek rosszul, viszont ez a nemzetközi mezőnyben kevés volt. Ismét kiderült, hogy a hazai élmezőny vékony, és nagyon sérülékeny is. A női szakágban csak két ugrónk, Vaszi Tünde és Győrffy Dóra tartozik az élmezőnybe, s ha ők sérültek, akkor még pontszerzésre sincs esély. A középtávfutó Varga Judit ebben az idényben országos csúccsal közelített az élmezőny felé 1500 méteren, de ugyanúgy, mint a tavalyi szabadtéri vb-n Párizsban, fedett pályán sem sikerült a döntőbe jutnia. A férfi atlétáink közül egyedül a súlylökő Bíber Zsoltnak volt esélye a döntőbe jutásra. de négy centivel lemaradt a finálétól.
Az 1998-as budapesti szabadtéri Európa-bajnokságon is tapasztalhattuk, hogy a hazai közönség számára a magyar győzelem teheti emlékezetessé a versenyt. Hat éve Gécsek Tibor győzött Kiss Balázs előtt. Ennek hiányában a jubileumi fedett pályás vb számunkra csak egy nagyon magas színvonalú világverseny volt, amelyet a helyszínen a három nap alatt a hivatalos résztvevők mellett körülbelül nyolcezer néző láthatott. Mindent összeadva és kivonva felvetődik a kérdés: a szegény magyar atlétikának megéri-e nyolcszázmillió forintból olyan világversenyt rendeznie, amelyen nekünk csak statisztaszerep jut?
A háromnapos viadal alatt egyetlen nagyobb baki sem történt a versenypályán, ami a versenybírók kiemelkedő munkáját dicséri. Jó példaként említhetjük az indítók teljesítményét, amely a tavalyi párizsi vb-n viszont botrányos volt. Az ezen a héten az első születésnapját ünneplő Budapest Sportaréna megfelelőre vizsgázott. A világ minden részéről érkező tudósítók viszont nagyobb odafigyelést érdemeltek volna, mert a nemzetközi sajtóközponthoz tartozó büfé egy balkáni vendéglátóegységet idézett, ahol a négyszáz forintos szendvicseket papírdobozokban, a földön tárolták.
A vb pénzügyi mérlege még természetesen nem készülhetett el, az viszont már megállapítható, hogy a legnagyobb „erkölcsi győztes” az a Budapest lett, amely ugyan még nem szavazta meg a világbajnoki támogatást, de így is napokig a sportvilág központjába került.
Önmagukhoz képest
