Jan Jaskónak tapsolt a fehérvári közönség. Ha ezt a mondatot két évvel ezelőtt vetjük papírra, az önmagától értetődő lett volna, hiszen a szlovák tréner irányította az Alba Volánt. 2003 nyarán azonban hazatért, s hogy mit hagyott hátra, azt igazából csak most tudjuk lemérni. Legalább egy szinttel magasabban, a szlovák hokiban ugyanúgy megállja a helyét, ő a bajnoki listavezető HKM Zvolen (Zólyom) mestere. A váltás 2004 őszén lett igazából éles a számára, hiszen az észak-amerikai profi liga, az NHL szünete miatt a szlovák hokisztárok hazatértek, így a tengerentúlon is megbecsült klasszisok – például Handzus, Orszagh, Cierny – dolgoznak a keze alatt.
Azt már a tegnapi tapasztalatok alapján tesszük hozzá: teljes alázattal. A zólyomiak fegyelmezett, jó játékkal simán, 6-1-re megverték az amúgy nem lebecsülendő képességű milánói „viperákat”. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Jasko és Handzus is tiszteletét tette, s arcszínük alapján inkább hihettük volna, hogy Jasko játszott és Handzus ült a padon. A nyilatkozatoknál is a játékos volt a frappánsabb: „Gyengébb ellenfelekkel szemben az első gól különösen fontos, utána már könnyen megy.”
Így igaz, könnyen ment. Az esti Volán–Dinamo meccsen nem az első gól volt a tét, hanem mondjuk az ötödik, avagy inkább a tizedik. Előzetes célként a hazaiak ennél többet nem szerettek volna kapni.
Időarányosan, tehát harmadonként három találat még belefért. Az első húsz perc nemcsak ehhez képest volt maga a jeges csoda. A meccs elején egyáltalán nem éreztünk különbséget a két csapat között, s bár fokozatosan „felborult a pálya”, a Volán még „szabadesésben” sem kapott gólt. Pedig háromszor is emberhátrányban, várnégyszögbe kényszerülve védekezett. Igaz, Budai viszont szárnyalva védett. Rajta kívül Sillét emelhettük ki, aki nem csupán két sorban robotolt szüntelenül, hanem (ha hokiban megállja helyét a kifejezés) irányítóként szervezte a Volán játékát. Rá különösen vonatkozott a kérdés: meddig lehet ezt bírni?
Még négy percig lehetett. Bár a második harmad elején emberfórban a fehérváriak veszélyeztettek háromszor is, utána már tényleg az oroszok jöttek. Fél percen belül kétszer is. Előbb Babenko, majd Vorobjev. Ám az oroszok nem rezzenéstelen tekintetű skandinávok, így a 2-0-lal mintha be is érték volna. A játékrész végén inkább a mieink hibájából (Budai-potya, Ondrejcik-öngól) növelték az előnyüket. Persze a 4-0 reálisabb volt, mint a 0-0.
Az utolsó húsz percre a moszkvaiak ismét felpaprikázódtak, s talán a fehérváriak is belefásultak a kilátástalan harcba, így megint potyogtak a gólok. A végeredmény 8-0-ban állapodott meg, a Volán tehát elkerülte az ökölvívás szabályai szerinti kiütést, becsületgól híján ez mégis csak jóindulattal nevezhető helytállásnak.
Némi vigasz, hogy a magyar bajnok legnehezebb találkozóján túljutott, és Svasznek Bence aligha kényszerül még egyszer Pavel Dacjuknak bekkelni…
origo.hu
Hadházy nekiment a rendőrségnek, a BRFK gyorsan helyre is tette
