Csak hónapok múltával jutott el hozzánk a hír: 99 éves korában az Egyesült Államokban elhunyt Zöld Ferenc vívómester, a Magyar Vívószövetség egykori titkára, a BEAC versenyzője, és vele sírba szállt az utolsó Santelli-tanítvány is. A Maestro így jellemezte annak idején tanítványát: „Taktikus, mint Fuchs, támad, mint Kabos, ugrál, mint Petschauer és vívja, mint Zöld.” Versenyzőként nem pályázhatott igazi babérokra, de annál nagyobb szellemi vérkeringést vitt a magyar vívósportba 1944 előtt és utána az emigrációban is. Írhatnám azt is, hogy a vívók Kazinczy Ference volt, árgus szemekkel lesve, mi jelenik meg az óhazában, aztán mint a vércse, csapott le rá, és az Amerikában megjelenő Magyar Élet című lapban reflektált. Levelei eljutottak mindenhová a világon, ahol magyar vívók éltek és dolgoztak, cikkeinek száma több ezerre rúg. Leveleit, cikkeit angol írógépen írta, és az ékezeteket mindig utólag biggyesztette a papírra. Erről is megismerhető volt egy-egy Zöld-kézirat. Tűnődés egy arckép előtt című, Pestchauer Attiláról írott – és szintén a tengerentúlon megjelentetett – füzete különleges értékű rekvizitum azok számára, akik a sportág múltjában kutakodnak.
Abban a korban élt, amikor a klubélet még természetes velejárója volt a sportnak, és a barátságok nem a mennyekben köttettek. Erre emlékezett 1981-ben, a Magyar Életben. „Szerettünk vívni, szerettük a klubunkat, a vívás után sokat voltunk együtt – írta. – Ifjúságunk, férfikorunk szívfájdítóan szép napjai csillannak fel, egy viszszahozhatatlanul elsüllyedt világ, ami már sehol sem létezik, és nem jöhet vissza többé.”
1933-ban, a budapesti Európa-bajnokságon az olimpiai bajnok Jekelfalussy-Piller az olaszok nagy örömére nincs a magyar csapatban, aztán Rajcsányi helyett mégis beugrik. Zöld Ferenc viszi neki lóhalálában a vívóruhát a szigetre. De Piller felveszi rá az uniformist, és úgy jelenik meg a bemutatkozáskor. Taps. Aztán amikor vetkőzni kezd, a lelkesedés őrjöngésbe csap át, és az olaszok arca halottfehérré változik. Piller valamennyi csörtéjét megnyeri és a magyar csapat is aranyérmes.
Zöld Ferenc harmincöt évig volt a kaliforniai egyetem tanára. Tanult mesterségére nézve ügyvéd, 1944-es emigrálása előtt a Magvető Kiadó jogtanácsosa volt. Kilencvenedik születésnapján a régi tanítványok üdvözölték Philadelphiában. Nedeczky László maga vitte el neki a Pázmány Péter Tudományegyetem vasdiplomáját. A századik születésnapra is megkezdődtek már az előkészületek…
Halála napjáig sűrűn levelezett két leghűségesebb barátjával, Nedeczky Lászlóval és a Stockholmban élő Rerrich Bélával. Utolsó két levelét is nekik címezte. A Nedeczky Lászlónak szólóból idézek: „Lacikám. Ez a búcsúlevelem. Nyelőcsőrákom van, kórházban voltam és most is oda megyek. Vége a dalnak. Több mint hetvenéves barátságra nézünk vissza. Mindig csodáltam állandó aktivitásod, eredményeidet, lelkesedésed és tudásod. Kevés hasonló van a magyar vívósportban. […] Minden jót Lacikám, neked és családodnak és a halálomig szeretett magyar vívósportnak. Szeretettel, öleléssel, öreg barátod…”
Egy tanú távozott el Zöld Ferenccel a világból.

Hatalmas robbanás rázta meg a települést, a helyiek azt hitték, kitört a háború