Akták és kukacok

Csak nem akar véget érni az athéni olimpia tavaly augusztus 22-én este megkezdődött kalapácsvető-döntője. Holott a véletlen folytán napra pontosan hét hónap elteltével, tegnap, március 22-én már ki kellett volna, hogy hirdesse a végeredményt a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS). A lausanne-i testület legalábbis azt ígérte, hogy az aranyérmétől doppingvétség (legyünk precízek: az utólagos mintaadás megtagadása) miatt megfosztott, s a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) e döntése ellen fellebbező Annus Adrián február 8–9-i meghallgatásától számított hat héten belül közli a mindenkire nézve kötelező érvényű ítéletét.
Már azon is fenn lehet akadni persze, hogy a kétnapos meghallgatás után a három bírónak miért van szüksége hat hétre, hogy közös nevezőre jusson, vagy ha nem valósulhat meg, hogy az egyik fél megfellebbezhetetlen igazát kihirdessék, akkor harmadik eshetőségként új eljárás lefolytatására kötelezzék a NOB-ot. De rendben van, fogadjuk el, hogy sok az akta, kell a hat hét, amíg mind a hárman átrágják magukat rajtuk.
Csakhogy az idő letelt. A CAS pedig hallgat, illetve Annus ügyvédje, Eva-Maria Barki és a Magyar Olimpiai Bizottság hét eleji érdeklődésére is csak a titkárság válaszolt szűken. Így kiderült, hogy Matthieu Reeb főtitkár a húsvéti ünnepekre való tekintettel szabadságra ment, talán már tojást fest, és majd csak a jövő héten lesz. Más pedig nem illetékes.
Így az Annussal nagyjából hasonló cipőben járó diszkoszvető Fazekas Róbert esetében se várhatjuk a verdiktet, ami a közvélemény számára pénteken lenne publikus (az ő meghallgatását február 10–11-én ejtették meg), de a versenyzővel már holnap tudatná a CAS, ha következetes lenne önmagával szemben. Hogy nem az, már megtapasztaltuk. A súlyemelő Gyurkovics Ferenc esetét most ne részletezzük, legyen elég annyi, hogy a sportbíróság először elfogadta a beadványát, és egyúttal kiegészítést kért, ezt is megkapta, majd visszadobta az egész paksamétát, mondván, hogy az ügyvédek már a fellebbezés benyújtásakor kicsúsztak a határidőből.
Amennyiben tárgyalják az ügyét, az ítélet könynyen megjósolható lett volna, mint ahogy sajnos ez a helyzet Annus és Fazekas esetében is. Eleve megvan a magunk baja, illúzióink pedig nem nagyon lehetnek, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ellen ilyen precedensértékű perben nyerhetünk egy olyan testület előtt, amelyet maga a NOB hozott létre 1984-ben, és pénzel azóta. De az elvárható lenne, hogy Lausanne-ban most már ne szórakozzanak tovább velünk.