Kicsi a Bor, de erős

Női tornában evidens, hogy napjaink nagy bajnokai még az iskolapadot koptatják, úszásban is akad jó néhány példa erre, itt még a férfiaknál is – elég csak az olimpiai ezüstérmes Gyurta Dánielt említeni –, a küzdősportokban viszont a bevett gyakorlat szerint a nagy megveri a kicsit. Minél nagyobb súlycsoportról van szó, annál jobban. Ám cselgáncsban éppen a legnagyobbaknál, a nehézsúlyban akad egy számunkra sokat ígérő ellenpélda: az érettségi előtt álló Bor Barna az idei három Világkupa-versenyén egy arany- és két ezüstérmet szerzett.

Először fél egy és egy óra között hívtam a mobiltelefonján, de nem vette fel. Most is iskolában volt?
– Igen, a suli végére még maradt egy történelem- és egy irodalomóra.
– Melyik iskolába jár?
– Itt, Pakson, a Vak Bottyán Gimnáziumban vagyok végzős. Vagyis az idén érettségizem; tartok is kicsit tőle, mert csak közepes tanuló vagyok. A cselgáncs szerencsére jobban megy.
– Ha a kezdetekről kérdezném, adódna a válasz, hogy hatévesen már látta a tévében Kovács Antal olimpiai győzelmét, és ekkor határozta el, hogy követi az Atom Antiként megismert helyi hős példáját…
– Á, szó sincs erről. Egyrészt, mert eredendően én nem is vagyok paksi, két éve költöztem ide Budapestről, amikor az Atomerőmű SE-hez igazoltam. Kaptam egy szolgálati lakást, abban lakom. Másrészt, azt csak 1996-ban tudtam meg, hogy egyáltalán mi fán terem a cselgáncs. Sőt, addig, vagyis tízéves koromig egyáltalán nem sportoltam semmit. Viszont rengeteget roszszalkodtam, és sok beírásom volt az ellenőrző könyvemben. Apukám azért íratott be dzsúdózni, hogy az edzéseken vezessem le a fölös energiáimat. Akkor még csak ötvenegy kiló voltam, de tizenöt éves korom után alaposan megnőttem és megerősödtem.
– Most mennyit nyom a mérlegen?
– Száztizennyolc kilót.
– Jól sejtem, hogy a zöme afféle vele született őserő, nem olyan, amit a konditermekben szedett fel?
– Tény, hogy a családunkban mindenki nagyra nőtt, de amióta Pakson vagyok, keményen erősítek is.
– Meg is van a látszatja, értve ezalatt a komoly eredménylistát. Részletezné?
– Nyertem ifjúsági Eb-t, tavaly junior Eb-t, a junior vb-n ezüstérmes lettem, a 23 éven aluliak Európa-bajnokságán pedig bronzérmes. A felnőttek között azonban az elmúlt évig csak egy hetedik helyezésem volt a budapesti Világkupán.
– Ezek után idén…
– Az idén tényleg nagy sorozaton vagyok túl. Három Világkupa-versenyen indultam: a budapestit megnyertem, a varsóin és a bukarestin pedig ezüstérmes lettem. Pakson rengeteget fejlődtem az utóbbi évben, köszönhetően az edzőmnek, Hangyási Laci bácsinak, no és természetesen Kovács Antitól is nagyon sokat tanulok.
– Aki, ugye, csak 100 kilós. Ha úgy adódik, az edzésen őt is odavágja a szőnyeghez?
– Hogyne, már ha tudom. Mert azért egyelőre még ő a jobb.
– Emlékszik arra, mikor találkoztak először, és hogy köszönt neki?
– Az előttem van, hogy 2001-ben a dunavarsányi edzőtáborban találkoztunk először. Talán szervuszt vagy sziát köszöntem, arra már nem emlékszem, de az biztos, hogy nem csókolomot.
– Jelenleg hova helyezi magát a nehézsúly európai mezőnyében?
– Úgy érzem, hogy az élbolyban ott vagyok, persze nem a legelsők között. Akad néhány olimpiai és vb-érmes, akik még előttem járnak. Ilyen például az orosz Tymenov, a holland Van der Geest vagy az észt Pertelson. De azon vagyok, hogy őket is utolérjem.
– A májusi rotterdami Eb-re milyen célt tűzött ki?
– Szeretnék minél közelebb kerülni a dobogóhoz. A legjobb az lenne, ha rajta is lennék.
– Hogy előrébb nézzünk, még 2008-ban is nagyon fiatal lesz, s igazából a 2012-es olimpián lehet a csúcson. Nyomon követte, hogy a NOB szemlebizottsága éppen mely városban járt? Még idén kijelölik a házigazdát.
– Igen, tudom, s magam is eljátszottam a gondolattal… Én amúgy New Yorkba mennék a legszívesebben, valamiért az a város vonz a legjobban. De addig is már 2008-ban Pekingben szeretnék érmet nyerni.