Végül nem hozták kellemetlen helyzetbe olimpiai bajnokainkat a hazai kajak-kenu szövetségi vezetők azzal, hogy az eredeti vagy a B verziójú kiírásnak megfelelően eljönnek a TF olimpiai estjére. Sem Baráth Etele elnök, sem Storcz Botond szövetségi kapitány nem tette tiszteletét az olimpiai beszélgetéssorozat hétfői állomásán, így viszont a megjelent londoni aranyérmeseknek, Kökény Rolandnak és Dombi Rudolfnak (k2 1000 m) nem kellett végighallgatniuk a fejük mellett elzúgó kérdéseket, hogy miért alakult úgy végleg vasárnap estére: szinte a teljes magyar női kajakos második vonal (plusz Janics Natasa) más ország színeiben versenyez tovább a jövőben – ha így lesz. De erről bővebben keretes írásunkban.
Mindössze egyetlen sportrajongó kérte az Athénban edzőtáborozó női kajakosok távollétében helyt álló fiúkat, hogy adjanak át egy kérdést Storczéknak, de mivel igen diplomatikusan és illő módon elengedték a számon kérő érdeklődést a sportolók, elkezdődhetett a szakmázás. A Hepp-terem közönsége és a kajakosok kérdezz-felelekjét szerkesztett, interjús formában közöljük.
– Nagyon szorosan nyertetek. Milyen életút vezet egy 53 ezredmásodperces sikerig?
Dombi Rudolf – „Kétkezi munkás” emberként, puritán körülmények között edzünk, nyugodtan mondhatom, egy fűtés nélküli telepről jött ki ez az eredmény. Én tízéves korom óta jártam le a Dunára, és nem hajtottak agyon fiatal koromban. Nálam ez vált be. És persze az, hogy Újpestről jöttem egy panelból. Meg akartam mutatni.
Kökény Roland – Ötéves korom óta, tehát 32 esztendeje kajakozom. Igen, amíg a MOB-tól nem jött félmillió forint, nem tudtunk hol kondizni ketten, ez a helyzet.
– A döntőben mi volt a „baj” a nagy vetélytárs portugálokkal, akik sokáig eléggé jól tartották magukat?
KR – Tudunk mi még ennél is sokkal jobban menni, a döntőbeli 3 perc 9 másodperc fölötti időnél két másodperccel is jobbakat megyünk edzésen úgy, hogy kiengedünk. Hideg volt, az első evezéskor amúgy kemény izomlázat is kaptunk. De a portugálok megbillentek, mert olyan tempót diktáltak, amit nem tudtak tartani.
DR – Biztonságosan kellett mennünk. Jobban is nyertünk volna, ha Roli hajt... A viccet félretéve volt a kormányunkon egy hínár is, ami ha nincs, egy-másfél másodperccel jobbat megyünk.
– Milyen orvosi stábbal dolgoztok? Hogyan nézett ki nálatok egy terheléses vizsgálat?
KR – Nem járunk terheléses vizsgálatra. Magamtól állítom be a terhelést. Az van, amit én magamtól érzek. De ez akkora bizalmi munka, hogy mindig meg kell beszélnünk, amikor a vízre megyünk. De például az oxigénfelvételünkről sincsenek adataink. Megkapjuk a vizsgálati adatainkat, és kész. Magamon „kísérleteztem ki” mindent, a munkát, az edzésterhelést, a pihenést.
– Mennyit edzetek?
KR – Attól függ, alapozó időszakban napi kétszer másfél órát vagyunk a vízen, ezen kívül van a futás, illetve a kondi.
DR – Heti 10-11 óra a vízi edzésünk, a szerda délelőtt pihenés, viszont szombat délelőtt van egy nagyon kemény terhelés.
– Köztudott, hogy nem régóta voltatok együtt. Hogy jöttök ki egymással?
DR – Nagyon jó a viszony, de csak baráti... voltak hetek, amikor „nulla-huszonnégyben” szívtuk egymás levegőjét, de van egyfajta csapathajós alkalmasság bennünk.
– Roland, nemsoká 37 éves vagy. Még egy olimpia?
KR – Négy évet én már nem szeretnék kajakozni, jövőre lesz egy világbajnokság, addig biztos. Amíg viszont ilyen magas szinten sportol az ember, ez az egy dolog van igazából, amire koncentrálni lehet.
– Vártátok magatoktól a formátok alapján, hogy aranyérmet szereztek az olimpián?
DR – Egy tökéletes pályát vártunk. Az olimpiai bajnoki cím az jutalom.
– Mit esznek a bajnokok?
Hogy megtudja, lapozzon tovább!
---- Tovább ----
– Mit esznek a bajnokok?
DR – Megeszek mindent, és mindenből sokat.
KR – Kevés kenyér, kevés krumpli, és tejterméket sem fogyasztok. Viszont sok húst, zöldséget, gyümölcsöt, magvakat. Mindig zabkását reggelizem.
– Soha nem vágytatok más körülményekre? Külföldi edzéslehetőségre? Sok kiváló magyar szakember dolgozik kint. A britek például 25 millió fontot fektettek bele egyetlen úszóaranyba, nem sikerült nekik. Nálunk még az edzőtöknek is tartoznak benzinpénzzel...
DR – Azok az edzők, akik kimentek, nem véletlenül mentek ki, keményen megdolgoztak érte, hogy kimehettek. Az én edzőm viszont kiskorom óta ismer engem, a szeme sarkából is érti, mit csinálok.
– Milyen hajóban eveztek? A legkorszerűbben?
DR – Igen. Voltak régen magyar hajók, de ma a portugál és a lengyel karbonszálasak a legjobbak, nekünk egy portugál van. A németeké még érdekes: amit ők már nem használnak, egyből eltörik vagy elégetik. Az onnan ki nem megy tőlük.
– Doppingügyről mintha kevesebbet hallanánk a kajak-kenuban.
DR – Pedig van egy cseh srác, akinek az egysége végül rajthoz állhatott és bronzérmet szereztek. De ha Kolonics Györgyre utalt a kérdés, ő nyilvánvalóan nem kokszolt, megnyugtatok mindenkit.
– Melyik itthoni pálya a legjobb? És milyen az itthoni versenymezőny?
DR – Edzésre a szolnoki a legjobb, mert lehet hosszúakat menni. A magyar bajnokságra viszont sokan azt hiszik, hogy olyan erős, mint a nemzetközi mezőny. Ha az olimpián elindul a válogatón második hajó, a három másodperces hátránnyal döntőbe sem jut.
– Meséljen Fábiánné Rozsnyói Katalinról az egyik tanítványa!
Kulifai Tamás – Én k4 1000 méteren nyertem ezüstöt. Gödön kezdtem kajakozni, aztán kerültem az MTK-ba, ahol mai napig vagyok; emellett a TF-en rekreáció szakon végzős hallgató, nagyon élvezem. Kati néniről pedig: kialakult róla egy olyan kép, hogy kezelhetetlen. Ez egyáltalán nem igaz! És éreztette is velünk, hogy milyen különleges verseny ez az olimpia most, ugyanis végig velünk volt, nem vonult külön 3 nappal a verseny előtt, mint korábban.
– Az olimpia előtt a zágrábi vb-n ötödikek lettetek, amire válaszul Vereckei Ákos bejelentkezett, hogy legyen újabb válogató, egy visszavágó.
KT – Amikor Vereckei Ákos bejelentette, hogy újabb válogatót szeretne, elrontotta az örömünket, hogy kijutottunk az olimpiára. Ákos nagyon nagy versenyző, érthető, hogy mindent megpróbált, de kiállt ellenünk, és ki is kapott. A válogató meg volt hirdetve, az alapelvek tiszták és egyértelműek voltak. Ha Storcz Botond visszavonta volna a döntését, az olyan lett volna, mintha a bíró visszavon egy piros lapot.
