Emellett, valljuk be, sajnos nem történt semmi példátlan. A két évvel ezelőtti, svédországi vb-n is döntetlenre álltunk a szünetben – akkor 13–13-ra, most 14–14-re –, és a vége szintén hat lett oda. Az sem különleges fordulat, hogy az ellenfél egyszer csak kiveszi emberfogással legeredményesebb lövőnket, Nagy Lászlót – mégsem akadt rá válaszunk. Éppen ellenkezőleg, a többiek ettől elbizonytalanodtak, tanácstalanná váltak, és mivel nem volt az ilyen alkalomra előhúzható séma, rögtönöztek, méghozzá rosszul: eladogatták a labdákat, kihagyták a kínálkozó lehetőségeket.
Így aztán hiába tűnt úgy ötven percen át, hogy a mieink akár bűvészek is lehetnek a Caja Magicában, azaz a Varázsdobozban, a trükköt nem mi hajtottuk végre, hanem elszenvedtük. Óriási különbség; adott esetben nyolcgólnyi.
Válogatottunk legjobbja, a kilenc kísérletéből hat gólt vágott, a hajrára azonban hatástalanított Nagy László első nekikeseredésében még csak annyit mondott, fényévnyire vagyunk attól, hogy ilyen riválist elkaphassunk, majd a sajtótájékoztatón már részletekbe is ment: ,,Negyven percen át valóságos háború zajlott, jól játszottunk, de ekkor a spanyolok védekezést váltottak, és ez tragédiát jelentett számunkra.”
Igaz, de kérdés, miért. Mocsai Lajos szövetségi kapitány ekként összegzett: ,,A mérkőzés jelentős részében világbajnoksághoz illő, magas szintű rangadót láthattak a nézők, a végjátékban azonban taktikailag érettebben kellett volna kézilabdáznunk, lehetőségeinket kihasználva, kevesebbet rontva. Ebből adódóan kicsit csalódott vagyok. Rendkívül motiváltan és felkészülten érkeztünk, az első félidő fantasztikus küzdelmet hozott. Aztán 20–21-nél volt egy nyolc-kilenc perces periódusunk, amikor eladtuk a labdákat, kihagytuk a ziccereket, és ezt az ellenfél könyörtelenül megbüntette. Több, addig jó teljesítményt nyújtó játékosunk is elbizonytalanodott és technikai hibákat vétett. Az ötvenpercnyi jó teljesítményünket kell hatvanpercesre kitolni.”
No meg hatásos taktikai fegyvert bevetni arra az esetre, ha Nagy Lászlót kikapcsolják, mert bizonyára a majdani vetélytársak is észlelték, hogy ekkor tüzet szüntettünk. A spanyolok mestere, Valero Rivera ettől még így méltatta együttesünket: ,,Nagyon kemény mérkőzésre késztettek minket a magyarok, súlyos problémát jelentett számunkra a védekezésük. Az első félidőben ráadásul többször is engedtük tisztán lőni őket, Sterbiket megoldhatatlan helyzet elé állítva. De Árpád szerencsénkre szenzációs volt, övé a fő érdem e győzelemben.”
Kétségtelen, hogy a Délvidékről Veszprém érintésével Ibériában landolt kapus extraklasszis, 16 védést mutatott be, mégis a rá jellemző lazasággal elemzett: ,,Az olimpián is hasonló összecsapást vívtunk, hullámvölgyekkel és -hegyekkel. Az első félidőben hiányosságok mutatkoztak a védekezésünkben, örülök, hogy a végére összeszedtük magunkat. Éppen ideje volt.”
Sterbik zsenije előtt adózva se feledjük, hogy a 12. percben becserélt magyar kollégája, Tatai Péter is messze átlag felettit nyújtott, 13 labdát fogott.
Ez az adathalmaz azonban mostantól múlt idő, a jövő a szombati derbi Algéria ellen. Aminek megnyerésével biztos csoportharmadikként lép tovább a nyolcaddöntőbe együttesünk. Nem kell megküzdenie tízezer fanatikus – bár a futball mércéjével nem mérhető – spanyol szurkolóval és tucatnyi remek játékossal sem, az életükért harcoló arabokkal ellenben igen. Akik Nagy Lászlót akár már az első pillanattól követő emberfogással őrizhetik.
Több okból sem lenne tanácsos elképednünk, ha így történne.
A magyar válogatott bejutott a nyolcaddöntőbe, miután az eddig százszázalékos horvát csapat legyőzte az egyiptomi együttest a madridi csoport negyedik fordulójában. Magyarország csütörtök délután ugyan kikapott a házigazda spanyoloktól, ám a korábbi két győzelme miatt az ausztrál és az egyiptomi gárda már nem érheti be. (MTI)
