Elérte a mélypontot a magyar foci, merre tovább?

Több mint 4 milliárdos mínuszt termeltek 2012-ben az első osztályú magyar futballklubok. Elgondolkoztunk rajta, van-e így egyáltalán értelme ennek a bajnokságnak. Végül egy sportközgazdász segítségét kértük.

A cégbírósági nyilvántartásból és saját gyűjtésből származó adatok figyelembevételével egészen sokkoló adatokat tett közé néhány napja a Napi Gazdaság. A lap összesítése alapján a magyar első osztály tizennégy csapata közel 4 milliárd forintos mínusszal zárta a 2012/2013-as szezont. A 16 NB I.-es gárda közül mindössze kettő tudott pozitív mérleget felmutatni: a Budapest Honvéd és az MTK Budapest. Hiába mértek tehát korábban enyhe nézőszám-emelkedést, a klubok zöme teljesen esélytelennek tűnik a normális pénzügyi mérleg felmutatására. Ez a szurkolók számának kalkulált növekedése mellett azért is furcsa, mert az utóbbi években két magyar egylet is BL-, illetve EL-csoportkörbe jutott, vagyis a mutatott produktummal nem feltétlenül lenne gond. A probléma gyökereinek feltárásához egy sportközgazdász segítségét kértük.

A 2012-es évben az MTK 87, a Honvéd 51 millió forintos plusszal zárt. Az év legnagyobb bukását az Újpest produkálta: a lilák 1623 milliós mínuszt mutattak fel, ami az egész mezőny bajnoki veszteségének több mint harmada. A bajnokságban ezüstöt szerző Videoton a negatív mérleget tekintve is a második helyen végzett (-888 millió), míg a dobogó harmadik fokára a bajnok Győri ETO férkőzött fel (-523 millió). A teljes mezőny közel 4,2 milliárdos veszteséggel fejezte be a 2012/2013-as szezont.

Az egyik legkirívóbb különbség a magyar és a nyugat-európai csapatok (hozzájuk szeretnénk majd idővel felzárkózni) gazdasági mutatói között a jegybevétel hányada a teljes büdzsén belül. Amíg Nyugaton ez a 40 százalékot nyaldossa, addig idehaza ugyanez az adat 15 százalék. Dénes Ferenc a miértre félig szellemes válasszal reagált: ha a klubok a korábbi évek tapasztalatából merítve a jegyekből és bérletekből származó összeghez igazítanák a kiadásaikat, akkor tulajdonképpen egyensúlyban lehetne tartani a mérleget. A magyar csapatok táborait figyelembe véve ez tényleg a humor kategóriájába tartozna. A negyedik helyezett MTK pályáján örömtüzek gyúlnak, ha összesöpör a szél 1000 fanatikust, de a hazai pályáját hiába kereső Eger 40-50 fős átlaga sem érdemelt kalaplengetést. A sportközgazdász kevésbé poénos felvetése viszont egy, a német Bundesligában félig-meddig alkalmazott modell, sőt talán inkább szemlélet. „A magyar futballban a portástól a klubvezetőn át a játékosokig mindenkinek bele kell verni a fejébe, hogy ez a játék a nézőről szól. Őt nem lehet hosszú távon becsapni. Neki a kaposvári vagy a szombathelyi stadionban nem David Beckham kell, hanem hogy a saját szemével tapasztalja: szeretett csapata mindent kiad magából a pályán.”

Pofonegyszerűen hangzik, de vajon milyen kezdőlépéseket kellene tenni ahhoz, hogy első- és másodosztályú csapatainkat ne kizárólag a televíziós és a reklámbevételek tartsák életben? A volt államtitkár úgy látja, hogy először is fel kellene építeni egy belső képzést, mely alapján a személyzettől az edzőn át a futballistákig pallérozódna az egész menedzsment. A hazai labdarúgó-szövetségben egyébként már folyik egy ilyen képzés: nem meglepő, a vezetőjét Dénes Ferencnek hívják. A szakember állítja: ha a labdarúgóval sikerül felismertetni, hogy abból kapja a fizetését, hogy a szurkoló a következő meccsre is kijön, biztosan átalakul a hozzáállása. A tapasztalt meccsre járók azonnal riposztolhatják: no persze, de ha minden meccs el van adva? Dénes szerint erre is létezik megoldás: újra fel kell építeni a nézők csapatokba vetett bizalmát. „A magyar foci fogyasztói része már olyan szinten megfogyatkozott, hogy a bundaügyeknek nem lesz földrengésszerű hatása. Elértük a mélypontot. Az a 2000-3000 ember, aki most kijár, a továbbiakban is megnézi a csapatát. Ha viszont az otthon ülők azt látják a tévében, hogy a szeretett játékosok a végsőkig küzdenek, mert fontosak nekik a szurkolók, akkor előbb-utóbb ők is felállnak a fotelból, és kimennek a stadionba.”

A harmadik fontos tényező a fogyasztóbarát tálalás lenne – így a sportközgazdász. A drukkerek kapják meg a megfelelő információkat a meccsekről, ne csak a Nemzeti Sportban olvashassák a csapatösszeállítást, meg a kezdési időpontot. Teremtsék meg számukra a normális jegyvásárlási körülményeket és találkozzanak határozott, de udvarias biztonsági személyzettel.

Van-e ma olyan csapat Magyarországon, mely esetleg követendő példaként állítható a többi elé? Bizony van, nem is egy, véli Dénes. Amióta Garancsi István tulajdonába került a Videoton, a klub annyi pénzből gazdálkodik, amennyi a kasszában van. Székesfehérváron professzionális belső szervezetet, marketingstratégiát építettek ki az elmúlt években, magyarul megpróbálják eladni a focit a nézőknek. Győrben szintén elindult valami, Tarsoly Csaba alatt hasonló utat járt be a friss bajnok ETO, mint a fehérváriak. Ez persze mind szép és jó, de hiába jutott be óriási bravúrt bemutatva az Európa Liga csoportkörébe a Vidi, hiába tette meg néhány éve ugyanezt a Bajnokok Ligájában a Debrecen, a bajnokságban a nézőszám náluk sem kezdett el emelkedni, sőt a legjobb esetben is stagnál.

Hát persze, hiszen kellene ellenfél is! Dénes Ferenc meglátása szerint a Sporting, a Liverpool, a Fiorentina vagy a Basel igazi minőséget jelentett, ezeket a csapatokat szívesen megnézte a magyar szurkoló is élőben, nem számított a tikett ára. Ha a magyar NB I.-ben is el lehetne érni, hogy tízből legyen hat olyan meccs, mint az előbb felsorolt csapatok elleni összecsapások, akkor a szurkolók a maradék négyre is jegyet váltanának. Ehhez persze még több Győrre, Videotonra, Debrecenre lenne szükség, ahol viszont bőkezű tulajdonos biztosítja, hogy a játékosok a hó végén ne sztrájkoljanak, hanem futballozzanak. „Itt nem elsősorban a gazdag mecénások számítanak, hiszen nem vagyunk elég nagy ország ahhoz, hogy minden klubhoz bejelentkezzen egy ilyen személy. Azt kell elérni, hogy a drukkereknek megérje a pénzt a csapat. Ha jól érzik magukat a stadionban, legközelebb is kijönnek, és kifizetik a jegyet.”

A közgazdász végezetül hozzáteszi: a magyar futballnak tudnia kell, hol a helye, mekkora piaca van. Ha 3-5 évente egy-egy csapatunk képes felmutatni egy kiemelkedő eredményt, az már egy lépés lenne felfelé.