A „nulladik játszmát” Anand nyerte. Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján váratlanul bejelentette, hogy szekundánsként kik segítették és segítik a felkészülését a mérkőzés előtt és alatt. Carlsen nyilván nem a két indiai nagymester (Sasikiran és Sandipan), a lengyel Wojtaszek, valamint Lékó Péter neve hallatán rökönyödött meg, ám ellenfele lépése őt is színvallásra késztette. „Nos, értékelem Mr. Anand őszinteségét a csapatával kapcsolatban. És én nem szándékozom viszonozni a szívességet” – így hangzott rögtönzött válasza. Aminek hallatán a laikus sportbarátok érthetően azt a következtetést vonják le, Anand kifinomult úriember, Carlsen neveletlen betolakodó.
A valóság ennél sokkal árnyaltabb. Természetesen szolgál információval a szekundánsok névsora, hiszen ez alapján lehet következtetni arra, az adott sakkozó milyen területre összpontosít, de eltúlozni sem kell a jelentőségét. Korábbi mérkőzései előtt például maga Anand is titkolózott; nem a tisztességről alkotott felfogása változott meg gyökeresen, hanem egyrészt a magabiztosságát akarta kifejezni, másrészt Carlsent kívánta kellemetlen helyzetbe hozni. S a célját tulajdonképpen el is érte. Az ifjú norvég láthatóan feszengett, „snell tempóban” nem is lehetett jó válasza a neki szegezett kérdésre. Nem akarta felfedni a kártyáit, sőt indiszkréciót követett volna el, ha egyeztetés nélkül megnevezi a segítőit. A leplezetlen lélektani hadviselésre kissé ironikusan igyekezett felelni. Sokak szerint az egész páros mérkőzés menetét az szabhatja meg, Carlsennek sikerül-e megteremtenie komfortérzetét a számára idegen környezetben. Anand éppen erre játszott rá.
Lékó Péter miatt egy gondolat erejéig még időzzünk el a kérdésen. Első számú nagymesterünk köztudottan talán Ananddal ápolja a legbensőségesebb kapcsolatot a sportág elitjéből, 1998-ban a Karpov elleni meccsen már dolgozott neki. Éppen ezért szolgált meglepetésként, hogy 2008-ban az Anand–Kramnyik vb-döntőn viszont az orosz nagymester oldalán állt, aki ráadásul 2004-ben éppen ellene védte meg a címét. Anand felkérése szinte visszautasíthatatlan, így érthető, Lékó miért nem szerepel a tegnap megkezdődött csapat Európa-bajnokságon.
Az indiai világbajnok 2007-ben jutott fel a trónra, azóta sorrendben 2008-ban Kramnyikkal, 2010-ben a bolgár Veszelin Topalovval, tavaly pedig az izraeli Borisz Gelfanddal szemben védte meg a címét. Egyre gyengülő formát mutatva. Az évek során a világranglistán is alaposan visszaesett, jelenleg 2775 Élő-ponttal csupán a nyolcadik, Carlsen 2870-tel első; a majdnem százpontos különbség tetemes. Negyvenhárom évesen a világbajnok még nem számít öregnek, de kereken húsz évvel csak idősebb kihívójánál. Mivel csupán 12 játszmából áll a páros mérkőzés, a kor nem tekinthető sem előnynek, sem hátránynak, a tapasztalat többet nyom a latban – természetesen a címvédő javára. Az egymás elleni mérleg is felé billen – húsz döntetlen mellett 6-3 –, legutóbbi partijukat viszont Carlsen nyerte. Nehéz lenne favoritot megnevezni, a neves sakkozók többsége mégis inkább a norvég kihívó sikerére számít.
Az viszont nem is kérdéses, hogy Kaszparov és Kramnyik 2000-es mérkőzése óta ekkora érdeklődés egyetlen sakk világbajnoki döntőt sem övezett.
