Tragédia Az Álmok Színházában

Szerda estig 26 pontot vesztett a Premier League 2013/2014-es idényében a Manchester United.

Szerda estig, húsz fordulóban 26 pontot vesztett a Premier League 2013/2014-es idényében a Manchester United, eggyel többet, mint az elmúlt PL-szezon egészében, amikor bajnok lett a csapat Sir Alex Fergusonnal a menedzseri székben. Ha mind a tizennyolc hátralévő bajnoki meccsüket megnyernék a Vörös Ördögök – ami a január elsejei, Tottenham ellen mutatott játékukat elnézve minimum kevéssé valószínű –, akkor is csak 88 pontjuk lenne a május 11-ei záráskor.

Szóval a Daily Telegraph szerint itt az ideje beismerni egyet s mást a Sir Matt Busby Way 1-es szám alatt. Először is azt, hogy le kell mondani a címvédésről. Az éllovas Arsenal előnye 11 pont a Uniteddel szemben, a Manchester Cityé 10, a Chelsea-é 9, de még a negyedik helyen álló Liverpool 39 pontja is öttel több, mint amit a United eddig összegyűjtött. Sőt, az Európa-liga-indulást jelentő ötödik helytől – ahol az Everton áll – is négy pont választja el David Moyes legénységét.

Decemberben ugyan felvillant a remény a felzárkózásra a négy egymást követő győzelemmel, de a Tottenham szerda este porrá zúzta a még oly halovány reményeket is.

Az egészben az a legfájóbb a manchesterieknek, hogy ha készítünk egy minitabellát az első nyolc helyezett egymás elleni eredményeiből, akkor ezen tökutolsó a csapat. Nyolc mérkőzésből csupán egyet sikerült megnyerni, 1-0-ra az Arsenal ellen. És küszöbön áll a Chelsea és az Arsenal elleni idegenbeli rangadó – egy olyan menedzserrel, aki az Everton élén eltöltött tizenegy idényében egyetlenegyszer sem tudta legyőzni a topcsapatokat (Manchester United, Arsenal, Liverpool, Chelsea) vendégségben.

Az idegenbeli mérlegnél csak a hazai a pocsékabb: 10 meccsen 14 pont (4 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség), 16 elvesztett pont. Ferguson országlásának végén 32 meccsre volt szüksége a csapatnak ugyanennyi pont elvesztéséhez

A sokadik elszenvedett csapás után idén először elszakadt a cérna Moyesnál, és elkezdte szidni a Tottenham elleni mérkőzésen bíráskodó Howard Webbet. Szerinte Hugo Lloris kapus és Ashley Young hajrábeli összecsapásáért tizenegyest kellett volna ítélnie a játékvezetőnek. (Mindezt nem ilyen higgadt stílusban hozta a menedzser a sajtó tudomására.) Erről egyfelől csak annyit, hogy a sokadik televíziós visszajátszás után sem lehetett eldönteni, hogy Moyesnak igaza van-e vagy nincs, másfelől ha befújja Webb a büntetőt, és értékesítik is, akkor is csak 2-2 lett volna a végeredmény, s az összkép ugyanaz.

Szóval a hanyatlás egyértelmű. Most nézzük az okokat.

1. A nyári erősítés elmaradása. Ed Woodward, a tapasztalatlan új ügyvezető, aki a klubot tíz évig irányító David Gillt váltotta, gyakorlatilag semmit sem csinált az átigazolási időszakban. Pedig kellett volna, hiszen valamennyi kulcsjátékos túl van a harmincon – akad, aki a negyvenen is, lásd Ryan Giggst –, az egy Wayne Rooney kivételével, aki a huszonkilencediket tapossa. Elpackázták Leighton Baines leszerződtetését, hónapokon keresztül hajszolták Cesc Fabregast és Cristiano Ronaldót – eredménytelenül –, míg végül a nagy trófea bizonyos Marouane Fellaini lett, akit Moyes hozott magával az Evertontól. A nagy hajú belga csődöt mondott, és ma már közelében sincs az első csapatnak.

2. Van Persie tartós sérülése. A hollandus nélkül nincs, aki gólt rúgjon. Rooney már mindent játszik, csak nem csatárt – plusz még lágyéksérülés is gyötri –, Chicharito Hernández és Danny Welbeck pedig ezen a szinten kevés. Valójában a meccsek hajrájában, amikor szorul a kapca, egy tizennyolc éves gyerektől várják a megváltást, az egyébként tényleg varázslatos tehetségű Adnan Januzajtól. Ez sokat elmond a szakvezetésről

3. A küzdőszellem hiánya. Fergie alatt egyik meccset nyerték a másik után az utolsó öt percben, megfordítva a vesztésre álló meccseket, most viszont fordított a helyzet: a Southampton és a Cardiff City ellen is az utolsó pillanatokban engedték ki a markukból a győzelmet. Régen úgy mentek a vendégcsapatok az Old Traffordba, hogy tudták: hiába vezetnek nyolcvanöt percen át, a végén úgyis kikapnak. Most? A „fear factor”, a rettegéstényező önmaga ellentétébe fordult.

4. A kreativitás hiánya a középpályán. Őszintén: milyen kreativitást várunk Michael Carricktől, Tom Cleverley-től vagy éppen Andersontól, Valenciától, Youngtól? Rooney egymaga nem képes nyarat csinálni a manchesteri télben. (És akkor Fellainit még nem is említettük.)

5. A „backroom staff”, az edzői garnitúra bántó tapasztalatlansága. Pályafutása vége felé Fergie tapasztalt segítőkkel vette körül magát, mintegy „megágyazva” az új menedzsernek, bárki is legyen az – biztosítandó a zökkenőmentes átmenetet. Erre Moyes amikor megérkezett, mindenkit elzavart – Mike Phelant, René Meulensteent és Eric Steele-t –, s hozta magával az embereit az Evertontól: Jimmy Lumsdent, Steve Roundot, Chris Woodst és Phil Neville-t. Igaz, Neville régi manchesteri, de sem ő, sem a többiek – beleértve Moyest – még egyetlen meccsen sem ültek a Bajnokok Ligájában a kispadon.

6. Pechszéria. Ami eddig befelé pattant a kapufáról, az most kifelé. Plusz Van Persie huzamosabb ideje tartó sérülése, Rooney és Carrick kisebb-nagyobb problémái. De ez már így szokott lenni.

Lehet, hogy Moyes nem fog 26 évig dolgozni az Old Traffordban?