Több diplomáciai bonyodalom, ma már megmagyarázhatatlanul esetlen intézkedés jellemezi a labdarúgó-Európa-bajnokságok történetét. A nagypolitika kétségkívül az 1992-es Európa-bajnokság végeredményét befolyásolta a legélesebben. 1992. május 30-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa teljes embargót hirdetett a délszláv háborút kirobbantó Jugoszlávia ellen. S noha az UEFA egy nappal korábban még úgy foglalt állást, nem tervez szankciót az országgal szemben, az ENSZ döntése után két nappal, június elsején kizárta a csapatot.
Csupán tíz nappal az Eb kezdete előtt. Ezért terjedhetett el az a legenda, miszerint a dánok váratlan lehetőségként nevezhettek be pótlólag a tornára, szövetségi kapitányuk, Richard Moller-Nielsen egyenesen a strandról könyörögte vissza a fiait. E legenda azonban több okból is hamis. A dán bajnokság még javában zajlott a döntés meghozatalakor, az utolsó fordulót június 8-án rendezték. Márpedig a húszas keretből csupán hét játékos – Peter Schmeichel (Manchester United), John Sivebaek (Monaco), Lars Christian Olsen (Trabzonspor), Henrik Andersen (Köln), Flemming Povlsen (Dortmund), Brian Laudrup (Bayern München), Bent Christensen (Schalke) – volt légiós. Többségük – szám szerint öt ember – a német Bundesligában szerepelt, amely május 16-án végződött, tehát az érintetteknek még elutazni sem nagyon volt idejük.
Ráadásul a jugók kizárásának híre nem derült égből villámcsapásként érte a dánokat. A döntés a levegőben lógott; s mint Jugoszlávia mögött a 4. csoport, sőt az egész mezőny legjobb második helyezettjei, a dánok jól tudták, ha úgy alakul, ők lesznek a beugrók.
Ennek megfelelően becsülettel készültek. A selejtezők végeztével április 8-án Törökország, 29-én pedig Norvégia ellen játszottak barátságos meccset. A döntés idején egyenesen edzőtáboroztak, hiszen június 3-án a Szovjetunió utódját, a Független Államok Közösségének csapatát fogadták Brondbyben. Az UEFA honlapjának nyilatkozva Peter Schmeichel, a dán válogatott s akkortájt alighanem a földkerekség legjobb kapusa így emlékezett vissza az eseményekre: „Mivel Dánia nem volt Eb-résztvevő, de közel fekszik Svédországhoz, több csapat ellenünk akarta az utolsó felkészülési mérkőzését játszani. A délelőtti tréning után, az ebéd alatt rebesgették, hogy Jugoszláviát kizárhatják, amit a délutáni edzést követően tényként közöltek velünk.”
A dánok tehát nem leeresztve, hanem jó erőben és kiváló hangulatban utaztak Svédországba. Addigra már Moller-Nielsen is visszaszerezte megtépázott tekintélyét. A selejtezősorozat első fele ugyanis a botrányok jegyében telt el. A Feröer-szigetek feletti kötelező győzelmet az Észak-Írország elleni döntetlen, majd a jugoszlávoktól hazai pályán elszenvedett vereség követte. A csapatból többen a kapitány megkövetelte védekező felfogásra kenték a kudarcokat, a két Laudrup, Michael és Brian, továbbá Jan Bartram 1990 novemberében lemondta a válogatottságot. Másik két hangadót pedig Moller-Nielsen rakott ki a keretből, Jan Molbyt és Jan Heintzét. A lapok a kapitány lemondását követelték, ám az eredmények őt igazolták: Dánia megnyerte a selejtező hátralévő öt találkozóját.
Belátva tévedését, Brian Laudrup az Eb-re visszatért – ő sem a strandról, már az áprilisi két meccsen szerepelt –, s bár gólt nem szerzett, az együttes vezéregyénisége volt.
A dánok az angolok elleni 0-0-lal kezdtek, majd 1-0-ra kikaptak a svédektől az 1. csoportban. Az utolsó fordulóban a továbbjutásukhoz nem volt elegendő a franciák elleni 2-1, a svédek angolok feletti sikerére is szükség volt. A hollandok elleni elődöntő hőse Schmeichel volt, 2-2 után a tizenegyespárbajban hárította Van Basten lövését. A másik ágon a németek kiverték a házigazda svédeket, a döntőt Laudrup vezérletével a dánok tulajdonképpen könnyedén nyerték 2-0-ra. Csúcsra jutott a „strandválogatott”, amely aztán a kilencvenes években többször bizonyította, hogy az 1992-es diadal nem csupán a véletlen műve volt. 1995-ben megnyerte a Konföderációs Kupát, 1996-ban is kijutott az Eb-re – igaz, a csoportban ragadt –, az 1998-as világbajnokságon pedig a negyeddöntőben, talán az egész torna legjobb meccsén csak 3-2-re maradt alul a későbbi döntős Brazíliával szemben.
A strandválogatott azonban letörölhetetlen bélyeg – ami nem is olyan nagy tragédia, csak színesíti az Európa-bajnokságot történetét.
