Borkai felidézi, Győrbe érkezése után hamar befogadták Karl Erik Böhnt, aki „nem jött üres kézzel. Magával hozott egy mentalitást, egy szemléletet, amely frissességet hozott a hazai kézilabdasportba”. A magyarok technikai képzettségéhez hozzáadott valami pluszt, amelynek révén a női szakág eredményesebb lett – áll a közleményben. Előbb az ETO-val ért el komoly sikereket, bajnok lett, Bajnokok Ligája-döntőt játszott, aztán a magyar válogatottat vezette vissza a világ közvetlen élvonalába, s lett Eb-bronzérmes.
„Tudtuk, hogy halálos betegségről van szó, de reménykedtünk. Reménykedtünk, hogy nem teljesedik be a tragédia, és csodálattal figyeltük, ahogy a kapitány dacol a rákkal, és amilyen emelt fővel, bátran néz szembe a betegséggel. Novemberben aztán nagyszerű híreket kaptunk. Akkor ugyanis úgy tűnt, a mesternek sikerül leküzdenie a kórt. Sajnos az örömünk nem tartott sokáig, karácsonyra kiderült, Karl Erik Böhn gyógyíthatatlan beteg” – fogalmaz Borkai Zsolt.
Bár Karl Erik Böhn, az egykori norvég válogatott kézilabdázó, majd edző leukémiával küzdött, talán mégis mondhatjuk azt: a szíve vitte el. Túl szelíd, nyitott, ezért sebezhető ember volt; nemcsak ehhez a sportághoz, ehhez a világhoz is.
