Magyar veszteség, román nyereség

A budapesti tenisztorna nem volt fontos a hazai szövetségnek, keleti szomszédjainkat viszont boldoggá tette.

Ennek a cikknek igazán szubjektív a hangvétele, hiszen Márky Jenő meséli el benne, miképp került hazánk egyetlen komoly tenisztornája – mint azt a múlt héten már megírtuk – Budapestről Bukarestbe. Egy vallomással kezdi: „Megfogadtam, hogy a szomorúságomat magamban tartom, és nem beszélek a versenyről, de mivel olyan hivatalos nyilatkozatok jelentek meg a médiában, amelyek nem felelnek meg a valóságnak, és ez a WTA-torna további sorsát befolyásolhatja, ami számomra továbbra sem érdektelen, úgy éreztem, hogy mégis szükséges nyilatkoznom.”

Márky 1996-ban kapta meg a Tier 5-ös rangsorú, 107 500 dollár összdíjazású WTA-torna rendezési lehetőségét, amely 2007-ben bekerült a legjobb negyven WTA-verseny közé azzal a feltétellel, hogy a rendezés helyszínén a létesítményt fejleszteni kell. Ezt követően építette fel komoly áldozatok árán a háromezres befogadóképességű Asbóth József Stadiont. A viadal a régió kiemelkedő jelentőségű versenye lett, lehetőség a fiatal hazai játékosok számára az előrejutásra, miközben a pénzdíj-kategóriának (legutóbb 235 ezer dollár) megfelelően a világ legjobbjai érkeztek a Római-partra, a magyar tenisztársadalom nagy örömére.

2011-ben megszűnt a szerződés a névadó szponzorral, a jogtulajdonos versenyigazgató jelezte a sportvezetésnek, hogy támogatás nélkül nem tudja megrendezni a viadalt, nincs más lehetősége, mint lemondja vagy a verseny színhelyét áthelyezi. 2011. március elején leült tárgyalni a hazai szakszövetség (MTSZ) illetékeseivel, s azok szóbeli ígéretére támaszkodva nem mondta le a rendezést. Az MTSZ soha nem adott írásos ajánlatot arról, milyen pénzügyi garanciát biztosít a verseny megrendezése érdekében. Márky 2012 szeptemberében a parlament sport- és turisztikai bizottságának első emberével, Szalay Ferenccel tárgyalt Szűcs Lajos, az MTSZ elnöke jelenlétében. „Szalay mint képzett sportszakember átlátta a helyzetet, novemberben írásos ígérvényt tett a verseny támogatására. Ennek eredményeképpen a szakállamtitkárság 30 millió forinttal segítette a 2013-as versenyrendezést, miközben az árvízi helyzetnek »köszönhetően« a WTA történetében páratlan módon kamatmentes hitelt folyósított a számunkra.”

A 2014-es versenyrendezésnek Márky úgy vágott neki, hogy a sporttörvénynek megfelelően a Hungarian GP-vel pályázni akart az évenkénti kiemelt nagyrendezvényi állami támogatásra. „A MOB, a szakállamtitkárság, a Római Teniszakadémia és az MTSZ tavaly novemberi megbeszélésén az MTSZ egyik képviselője – az elnök és a főtitkár nem jött el a tárgyalásra – ismertette a szövetség hivatalos álláspontját. Mindenki megrökönyödésére kiderült, hogy az MTSZ nem tartja fontosnak a versenyt, pedig kizárólag erkölcsi, szakmai támogatást kértünk.  Így a Hungarian GP nem pályázhatott, az illetékes szakállamtitkárság nem támogathatott, a rendezéshez  pénzügyi garancia nem állt rendelkezésre. Nem volt más lehetőség a WTA szabályainak figyelembe vételével, le kellett mondani a magyarországi helyszínt.”

Abszurd történet? Valóban az, Márky Jenő szerint különösen. „Soha nem gondoltam volna, hogy az ország egyik legrangosabb sportrendezvényét a saját szakszövetségem száműzi tőlünk. Sejtettem, hogy az MTSZ vezetői nincsenek tisztában a verseny nemzetközi rangjával és értékével, de reméltem, hogy távozásának következményeivel, szakmai hátrányával igen. Sajnálom, hogy feltételezhetően Szűcs elnök urat nem megfelelően tájékoztatták, ez az MTSZ belső problémája, de nyilatkozatából erre lehet következtetni. A szövetség nem a verseny megtartása érdekében tett meg mindent, hanem pont ellenkezőleg, hogy elkerüljön.”

Elkerüljön, méghozzá Bukarestbe, amiről szintén megtudtunk részleteket. „Több jelentkező volt, a román teniszszövetség cselekedett és döntött a leggyorsabban, rövid idő alatt letette a garanciákat. Csak a helyszín változott, a versenyigazgató természetesen én maradtam, és így van lehetőségem – ha nem is olyan nagy mértékben, mint Budapesten – a magyar játékosok támogatására. A románok, akik fedezik a rendezés költségeit, hihetetlen boldogok voltak, hogy a legjobbjaik végre otthon játszhatnak. Szakmai tevékenységem alatt öt hazai szövetségi elnökkel és hét elnökséggel dolgoztam együtt, s mindenki rájött legalább a ciklusa végére, mit is ér ez a torna, amely az MTSZ megítélését javítja, a rangját emeli. A kényszerű döntés ellenére még mindig nem mondtam le arról, hogy a megfelelő feltételek megléte esetén a későbbiekben újra a női tenisz elitje a Római/parton versenyezzen.”