Mindent összevetve tehát egyáltalán nem túlzás az FC Bayern nem hivatalos indulójaként elismert „A Dél Csillaga” című opus szövege, amely ekképpen hangzik:
Melyik müncheni futballcsapatot ismerik az egész világon?
Hogy hívják azt a klubot, amely minden hazai rekordot tart?
Ki nyert meg már mindent, ami csak megnyerhető?
Ki évtizedek óta a mi Bundesligánk motorja?
Dél Csillaga, Te soha nem veszíthetsz,
mert mi jóban, rosszban kitartunk melletted,
FC Bayern, német bajnok, igen, ez a mi klubunk,
amely volt, van és mindörökké lesz.
Mindig persze nem volt, olyannyira nem, hogy az egyesített Bundesliga első kiírásában még nem is jutott hely neki az első osztályban, ám hamarosan megkerülhetetlenné, nélkülözhetetlenné vált. Első fénykora egyet jelentett a német válogatott, a Nationalelf legdicsőbb érájával. Negyvenegy esztendővel ezelőtt, 1973. április 7-én, a 28. fordulóban, a Hamburg feletti 1-0 alkalmával így állt fel az alakulat: Maier – Hansen, Schwarzenbeck, Beckenbauer, Breitner – Roth, Zobel, U. Hoeness – Schneider, Müller, Dürnberger. Bő egy évvel később, a hollandok elleni – természetesen müncheni – világbajnoki döntőben, a 2-1-es diadal során pedig Sepp Maier, Schwarzenbeck, Beckenbauer, Breitner, Hoeness és Gerd Müller adta meg a nemzeti együttes, a Nationalelf vázát. A négy évtizeddel ezelőtt csúcsra jutott Bayern remekül bírta a magaslati levegőt, hiszen 1974 és ’76 között sorozatban háromszor nyerte meg a BL elődjét, a BEK-et; a „mesterhármas” zsinórban azóta sem jött össze senkinek.
Természetesen túlzott vakmerőség, hurráoptimizmus lenne a szurkolók részéről azt várni a Bayerntől, hogy a 2010-es évtizedben beállítja vagy megjavítja saját rekordját, de a 2012-es elsőséget saját stadionjában, az Allianz Arénában úgy pilinckázta el a Chelsea ellenében, ahogyan azt német csapat elvétve szokta, tavaly nyert, és idén is áll neki a zászló.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!