– A nagy boldogság, élvezet közepette nincsenek kitűzött célok vagy például az időeredmény javítása?
– Ha mondjuk most áprilisban Bécsben 3 óra 40-50 perc alatt lefutom a maratont, elégedett leszek. Eddig Budapesten, Prágában, New Yorkban is minden pillanatát élveztem a versenynek. Ultramaratonista egyelőre
biztosan nem leszek, de az ironmant meg akarom csinálni. A futással és a kerékpárral nem lesz gond, az úszás viszont nem csak az élvezetről szól majd; szerencsére a 6-7 órából ez még nekem is csak 45-50 percet tesz ki. A legszebb mindig az, amikor már látom a célszalagot.
– Ez az egyéni boldogsága, de hogyan jött az ötlet, hogy mozgássérült sporttársának is örömet okozzon azzal, hogy végig tolja őt a futóversenyen?
– Először csak közös fotót készítettünk Gál Lillával, aztán megkérdezte, hogy lenne-e rá kedvem. Igent mondtam, s már összeszokott párost alkotunk. Úgy néz ki sikerül egy versenyfutó kerekes széket szerezni, amivel az októberi budapesti maratonit elindulunk.
– Alapvetően mi a jó a szabadidős futásban?
– Nincs még egy sport, ami ilyen elképesztő örömet okoz. Más sportágban, ha csak második leszek, szomorú vagyok. New Yorkban 11 300. lettem, tehát 11 299-en megelőztek, mégis fülig ért a szám. Ha már nem nyerek, nem mindegy, hogy hányadik vagyok? Az a fő, hogy az ember jól érezze magát. Eleget szenvedtem annak idején.
