Nem számított szinte semmi, a pályán történtek vagy az állás, csak a szurkolás. Nők, férfiak, fiatalok, öregek, gyerekek, szülők, józanok, részegek végig egységes koreográfiára tomboltak, görögtüzeztek és petárdáztak, miközben a tabellán 14. csapatuk sorban kapta a gólokat, összesen hármat az éllovastól. Megpróbáltunk beépülni, a rigmusokat magyarosítani, s persze a többiekhez hasonlóan inni pár korsó Pilsner Urquellt. Ez utóbbi különösen nem esett nehezünkre.
A meccs legmeghatóbb jelenete a lefújás után következett, a piros-fehér mezesek lassan, lehajtott fejjel kisétáltak elénk, majd fél térdre ereszkedtek, a tábor pedig rázendített az eredménytől független harsány biztatásra. Pár perc telt el így, majd kölcsönös taps zárta le a derbit. Miközben a hazai szurkolók elvonulására vártunk újra rendőri gyűrűben, megkérdeztünk egy slaviást a meccsről. „Amit játszottunk, az nem foci” – mondta.
Ez volt az első kritikus hang a harmatgyenge teljesítményt nyújtó gárdával szemben. Ilyen a példaszerű pozitív hozzáállás, amelyből kiderült, errefelé egyértelmű, hogy nem félig üres, hanem félig teli a pohár. De ha sör van benne, biztosan elfogy.
