Szuper Levi nem akar csinnadrattát

A magyar jégkorong-válogatott korábbi kiváló kapusának a játék még hiányzik, a profi sporttal járó lemondás már nem. Interjú.

– S ha idén már nem, akkor végleg vége?
– Direkt nem akartam csinnadrattát, sajtótájékoztatót tartani, de azt gondolom, mindenkinek leesik, hogy két éve nem védek klubban. S idén hasonló helyzetben vagyunk, mint két éve, májusban születik a kisfiam. A család mellett van a helyem.

– Az idén ismét a Távol-Keleten rendezik a világbajnokságot, mint 2008-ban, amikor kivívták a feljutást az A csoportba. Szapporó milyen emlékeket ébreszt önben?
– Az ott szerzett élmény egész életemben elkísér. Képek villannak be. Ahogy az ukránok elleni utolsó mérkőzésen iszonyatos fáradtság tör rám. A családomra gondolok, belőlük próbálok erőt meríteni. Beugrik, hogy édesanyám biztosan ezt a meccset sem nézi, mint 1998-ban a románok ellenit, amikor a BS parkolójában sétálgatott és imádkozott a jóistenhez, s csak az ünneplésre szaladt vissza, amikor megtudta, hogy 3-2-re nyertünk. Így is történt, 2008-ban a kertben tette ugyanezt, édesapám tudósította a mérkőzés alakulásáról. Aztán az ünneplés, ahogy kisgyerek módjára bőgtünk a srácokkal, s torkunk szakadtából énekeltük a Himnuszt. Majd a megérkezés a Kisstadionba, ahol ezrek fogadtak minket. Volt néhány kiemelkedő mérkőzése a pályafutásomnak, a románok elleni meccs 1998-ban, a norvégok elleni 3-1 2002-ben, aztán a finnek elleni győzelem az arénában, az A csoportos kaland, de talán Szapporó, az ukránok feletti, feljutást érő 4-2 kívánkozik az élre.

– Az 1998-as társak közül mára Tokaji Viktor maradt hírmondónak a csapatban, de a szapporói hősök is megfogyatkoztak. Ez is szempont a döntésében?
– Persze. Tavaly nagyon sokat nyomott a latban, hogy a gyerekkori barátaim hívtak, bátorítottak, az új generáció tagjai biztosan nincsenek rám ilyen hatással. Természetesen nekik is teljes szívemből szurkolok, de a meghatározó élményeimet nem velük éltem meg.

– Mi a véleménye Ladányi kihagyásáról?
– Két részre kell bontani a kérdést. Van egy szakmai oldala, amivel lehet, de nem érdemes vitatkozni. Én is úgy gondolom, Godó még most is hasznára lehetne a csapatnak, de nem én vagyok a szövetségi kapitány. Ismerem Rich Chernomaz felfogását, hiszen sokat dolgoztam már észak-amerikai szakemberekkel és ismerem a szokásaikat. Az észak-amerikai szemléletet képviseli, négy, szinte egyforma, darálós sort akar, ebbe nála Ladányi nem fér bele, a döntését el kell fogadni. Godó igazi profi, ha normálisan leülnek vele, mindezt ő is, ha nehezen is, de megértette volna. Ám a dolog emberi oldala, ahogy a döntést tálalták, nos, az a világ szégyene. Van egy több mint kétszázszoros válogatott játékos, a magyar hoki történetének legponterősebb játékosa, aki megjárt tizenkilenc világbajnokságot, rengeteget tett a magyar hokiért, s félredobták, mint egy elnyűtt ruhadarabot. S ez ellen azok sem tettek semmit, akik hosszú éveken át egy csapatban játszottak vele – erre nehezen találom a szavakat. Felháborító, hogy a stábban egyetlen ember sem akadt, aki ne érezte volna át, hogy ezt így nem lehet levezényelni.

– Mit vár a világbajnokságtól? Ön is úgy gondolja, hogy a válogatottnak nehezebb dolga lesz, mint korábban bármikor?
– Ezt mondtuk tavaly is, tavalyelőtt is, minden évben meg kell oldani a feladatot. Igen, egyre sűrűbb a mezőny, de tavaly sem volt egyszerű a kazahok és az olaszok ellen. Ahogy 2011-ben sem volt az, amikor egyetlen meccsen múlt minden. Az egyik nap még tízet ütöttünk a spanyoloknak, szedtük a macikat, másnap aztán odaálltunk a feljutásról döntő meccsre az olaszok ellen. Ezt sem nevezném könnyű feladatnak. Ha idén az osztrákok és a szlovének az olimpián szerepelt csapatukkal állnának ki, akkor azt mondanám, reménytelen a feljutás, s az a cél, hogy ki ne essünk. De nem ez a helyzet. Öt kőkemény meccs vár a csapatra, mind az ötöt megnyerheti, de el is vesztheti.

– Visszatekintve a pályafutására, van hiányérzete?
– Egyetlenegy dolog miatt. Két és fél hónapon át kispadoztam a Calgary Flamesnél, mégsem mutatkozhattam be az NHL-ben. Amikor visszakerültem a farmcsapathoz, az AHL-be, egy hét múlva menesztették a Flames teljes vezetőségét. Ki tudja, ha erre korábban kerül sor, talán az én pályám is másképp alakul. Ám az A csoport ezért is kárpótolt. S hiszem, ha eljutok az NHL-be, akkor az A csoport kimarad az életemből. Amiért viszont a jégpályán már nehezen tudnék elképzelni kárpótlást. Egy sportoló számára az a csúcs, ha a válogatottal ér el sikert, én legalábbis egész pályafutásom során eszerint készültem.